Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Glatz Ferenc: Szekfü Gyula a ciszterciták székesfehérvári gimnáziumában

A magyar nemzeti szellemre csakugyan nagy befolyással volt irodalmunk anyaga. A mily mértékben nemzeti tárgyakat dolgozott fel az irodalom, ugyanoly mértékben nagyobbodott vagy kisebbedett a nemzeti szellem ereje. A naiv epikus dalok emelték a nemzetben az összetartozandóság érzelmét, a honfoglaló ősök örömmel hallgatták a potentiánai diadalt, a czeznavóri, tárnökvölgyi véres harczokat, ezekből merítettek erőt ugyanoly hőstettekre. Gyöngyösi költeményeiben a nemzeti anyag ragadta el a nemesi olvasóközönséget, a Murányi Vénusz összetartó kapoccsá lőn, mely a nemesi, akkor nemzeti intézmények megtartásában nem a legutolsó tényező volt. Igazi nemzeti szellem, mely a nemzet minden osztályát egyaránt átlengi, nem is jöhet létre, míg az irodalom anyagát nem a nemzet gondolatköréből, érzésvilágából vagy történetéből meríti. A nemzeti szellem, az összetartozóság érzelme, annak tudata, hogy nem én és te és ő vagyunk, hanem mi, a hazaszeretet legnagyobb mértékét a pogány korban találjuk, akkor, mikor a költészet csakis népies volt. Később, a latin nyelv és műveltség terjedésével fejlődött ki a nemzet egyenetlensége, s ezzel egyidejűleg az irodalom is elfordult a nemzeti anyagtól. Megszűnt lelkesíteni, az énekesek nem a tábortüzek vagy a bogrács, pásztortűz körül énekelték dalikat Attiláról, Botondról, Lehelről, Árpádról, a költészet nem aranyozta be többé múltunkat, hanem a szerzetesek rideg, lemondást hirdető énekei csendültek meg éjfélkor a hideg templomokban. Az irodalom általános lett, de nemzeti sajátságait elveszítette. Csak néha tért vissza a nemzeti anyaghoz (Nagy Lajos kora, Corvin Mátyás), ilyenkor a nemzeti szellem is fokozott mértékben lüktetett. Egészben véve az irodalom nem tudta felölelni az egész nemzeti anyagot, Tinódi nem népies, hanem nemesi. Az irodalom nem volt elég erős a nemzeti szellem gyámolítására, s így mind szűkebb körre zsugorodott össze, s tíz millió ember helyett négyszázezer lelkét tudta csak betölteni. A nemzeti újjászületés egyik legfontosabb eszköze szintén az irodalom volt. A francziások és a népies irány hívei alkották meg a magyar közönséget, míg az ó-klasszikai iskola és Kazinczy iránya az írókat gyűjtötte össze. Bessenyeiék és Gvadányiék teljesen magyar anyagba leheltek lelket, míg Kazinczyék egyoldalú hatása alatt irodalmunk előbb-utóbb kozmopilitává fejlődött volna. Ennek megfelelően a két előbbi irány sokkal nagyobb mértékben fejlesztette az elkorcsosult nemzeti szellemet, mint Kazinczy jóra törekvő, de a csiszolatlan nemzetitől magát elkülönzött iránya. A nemzetnek mint ilyennek teljes megalakulása soha nem történt volna meg, ha az irodalom nem választja anyagát teljesen a nemzetiből. Kisfaludy, Széchenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany irodalmi működése nélkül soha sem jött volna létre „új Magyarország". Idegen szellemmel nem lehet megtermékenyíteni szellemünket, politikai életünket, valamint irodalmunkat sem. Magyar nemzet magyar szellemű irodalom nélkül még ma is elérhetetlennek hitt ábránd volna, hiába volt annyi országgyűlés, Mohács sérelmi politikája, hiába a múlt század kilencvenes éveinek felbuzdulása, hiába Bethlen Gábor annyi hadjárata, Magyarországot egy pillanatra sem tudták megalkotni. És a kuruczok küzdelme a legideálisabb szabadsághős zászlai alatt azért lehetett sikeres, bármily rövid időre, mert megvolt alapja, a nemzeti anyagon épülő nemzeti irodalom.