Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban

Bán Mihály tiszttartó vezetésével június 9-én, vasárnap Csabonyi Imrét és Mártont megölték, a védelmükre siető feleségüket súlyosan bántalmazták. Almási Péter, akinek a birtokrészén történt az eset, elpanaszolta a nádornak, Garai Lászlónak, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben;

98 ez igazolta a történteket.

99 A hatalmaskodás tényleges okáról mitsem mondanak forrásaink, de annyit ki lehet a olvasni a történtekből, hogy a Bán testvérek (kettőjük Csabonyból és egyikük Penteléről) álltak bosszút a penteleiek segítségével, valami miatt a Csabonyból átköltözött Imrén és Mártonon. Noha valószínű, hogy nem vett részt egész Pentele a hatalmaskodásban, sőt a fele sem, de mint ilyenkor szokás volt, az egész falut, illetve az Almásiak teljes részét felsorolták, ahogy a hatalmaskodásban nyilvánvalóan szintén nem teljes létszámban részt vevő csabonyi és szalki jobbágyokat is teljes számban felsorolja a vizsgálatot elrendelő oklevél. A felsorolt mintegy húsz jobbágy a falu egyik feléből volt, tehát az egész falunak mintegy negyven jobbágycsalád lakója lehetett. Ez a szám kétszerese annak, ahányan Szalkon, illetve Csabonyban (osztatlan falvak voltak a Bátmonostori Töttösök kezén) laktak. A jobbágynevek alapján nem lehet túl sokat mondani a faluról. Annyit azért láthatunk, hogy elenyésző töredékükön kívül (ezek talán rácok) mind magyarok. Két Füzér, két Tóth, két Polgár, négy beköltöző, közülük egy kún, a másik kettő: a meggyilkolt csabony iak, valamint az egy Rathkolczy, két Bogár (apja és fia) két Nagy és egy Veres, egy az apja keresztnevét viselő és egy Farkas van a névsorban. A Duna menti településekre jellemző Halász és Hajós név csak egy-egy van a listán, ami magyarázható azzal, hogy a falu nyugati felére eső részen, Szentkirályi birtokán éltek a felsorolt jobbágyok. A falu a korábbi időkben hasonlóan nézett ki, mint az öreghegyi település; későbbről nincs adatunk. Mai képéből következtethető, hogy egyutcás település volt; a két, Pentelén osztozó birtokos család területét választotta el az ÉK—DNy-i irányú utca. Temploma a Rácdombon emelkedett már a 11. század óta,

100 s amióta a monostornak nem voltak lakói, valószínűleg a rácdombi templomra vitték át a Szent Pantaleon patrociniumot a szigetről. Ezt látszik igazolni az is, hogy 1350-ben már csak a Szent Pantaleon egyház kegyúri jogát vetik zálogba és nem a monostorét, ami — ezek szerint — már ebben az időben nyilván nem működött.

101 Láttuk a jobbágyoknak a településekhez viszonyított nagyobb számából, hogy jelentősebb település lehetett Pentele, amit bizonyít az is, hogy önálló plébánia volt a rácdombi templom. Plébánosát 1469-ből ismerjük, Vincének hívták. Mivel ő szedi be Almás és (Kis)Apostag tizedeit is Vetési Albert veszprémi püspök (1458—1486) számára, ezért valószínű, hogy Pentele leányegyházai voltak az apostagi és almási templomok. Az 1215-ben tartott IV. lateráni zsinat óta érvényes egyházi előírás szerint hozzá jártak gyónni nemcsak a penteleiek, az almásiak és az apostagiak, hanem a kegyurai, az Almásiak is. A kegyúr és a plébános viszonyáról sajnos semmit sem árul el az, hogy Almási II. Mihály és felesége, Dorottya asszony, valamint Mihály anyja, özvegy Almási Péterné, Ilona asszony 1470-ben II. Pál pápától (1464—1471) gyóntatójuk szabad megválasztására kértek és kaptak engedélyt az ezzel járó teljes bűnbocsánattal együtt. 3* Fejér megyei történeti évkönyv 33