Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban

Pentele eredete Pentele a nevét Szent Pantaleon (görögül: Hagiosz Panteleémón) keresztény vértanúról nyerte.

2 Szent Pantaleon — legendája szerint — Nicomediaban, Diocletianus császár (284—305) székvárosában működött, orvos volt. Egy Hermolaus nevezetű pap ismerteti meg vele a keresztény tanításokat, rövidesen megkeresztelkedik, sőt csoda révén atyját, Eustorgiust is megtéríti. A keresztény tanítások értelmében —• miként azt Szent Kozma és Dámján orvostestvérpár is tette — a szegények gyógyításával foglalkozott.

3 A keresztények iránt korábban közömbös császár társcsászára, Galerius kívánságára 297-ben elrendelte, hogy a keresztény tisztviselők is mutassanak be áldozatot a pogány isteneknek. Majd 303-ban február 23-án leromboltatta Diocletianus az általa korábban felépíteni engedett nicomediai keresztény templomot, másnap pedig elrendelte az összes keresztény templom lerombolását, a keresztényeket pedig polgárjoguk elvesztésére ítélte. Sőt az ezt követő évben elrendeli: az elöljárók kényszerítsék alárendeltjeiket arra, hogy áldozzanak az isteneknek.'' Ezt az alkalmat használták ki Pantaleon orvos népszerűségére irigy társai. Feljelentették, amire elfogták, megkínozták és kivégezték. Tisztelete már korán elkezdődött, Iustinianus császár (527—565) Konstantinápolyban templomot emeltet a számára. Rómában, a Mons Palatínus közelében levő Maria Antiqua templomban 708-ban megfestik alakját. Itália-szerte nagy tiszteletnek örvendett; Crema, Ravello és Cortemila városkák védőszentje, sőt több városka névadója is (pl.: San Pantaleo Szicíliában, Trapani tartományban és a másik Szardínia szigetén, Cagliari tartományban). Rómából viszi az ereklyéjét Brúnó kölni érsek, I. Ottó császár (936—973) testvére Németországba, ahol 957-ben, Kölnben bencésmonostort alapított a tiszteletére.'

1 Valószínű ennek a kihatása az ausztriai Sankt Pantaleon helység neve is, ahogy kölni szentek társaságában találjuk meg az észak-franciaországi eredetű legrégibb (11. század) liturgikus könyvünkben, a Szelepchényi-kódexben is Szent Pantaleont.'

1 Magyarországi ismeretét mutatja az ún. koronázó paláston levő alakja. Tudjuk a palástról, hogy egyházi liturgikus ruhadarabnak készítették a székesfehérvári egyház számára Szent István király és Gizella királynő nevében szóló ajándékul 1031-ben. A palást az égi hierarchiát ábrázolja. A csúcson Krisztus látható, jobbján anyjával. Szűz Máriával, balián talán Szent Jánossal. Az alattuk levő szinten sorakoznak a próféták, akik között Krisztus kétszer is helyet kapott, őket követik lejjebb az apostolok, közrefogva két oldalról az ismét megjelenített Krisztust. Az apostolok alatti sorban következnek az egyház apostoli korát követő, a vértanú egyházat jelképező szentek, közrefogva a két ajándékozó alakját.' Ami sajátosat jelenthet a paláston, azt csakis a mártírok sorában kell keresnünk, ugyanis Krisztus, a próféták és az apostolok nemcsak történeti időrendben, de az égi hierarchia szerint következnek, ahogy a mártírok is méltán jönnek az apostolok után. Csakhogy tudjuk, az egyháznak számtalan mártírja volt, ezekből mégis csak párat hímeztek a palástra. Az nyilvánvaló, hogy a palást jobb szárnyán, Szent István király balján a vértanú papokat jelenítik meg, méghozzá pontos időrendben. Az egyház első vértanújával, Szent István szerpappal (t34) kezdődik, Kelemen (88—97), Sixtus (115—125) és Kornélius