Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Pálfalvi János: Művészetek Dunaújvárosban

rencsére Péterffy elképzeléseivel úgyszintén. Őszintén meg kell mondanunk, az egyéb amatőrszintű tánctevékenység társadalmi, emberi szükségességéről sokkal kevésbé vagyunk meggyőződve. Itt elsősorban a gyermekbalett-oktatásra célzunk, de áll ez társastánc-versenyzőinkre is. Annál is nehezebb erről beszélnünk, mert mindkét műfajban születtek országos elismerések — hogy csak az I. Országos Gyermekbalett Fesztivál helyi megrendezését említsük — nem is az itt folyó pedagógiai munka színvonalát akarjuk megkérdőjelezni, csak értelmét. A balett a legaszkétikusabb művészeti ág. Az elhivatottaknak is csak kis része válik valóban művésszé, többségük balettkarok névtelen munkása, s mindez csak ideigóráig. Ez a profik világa. Egy ilyen hallatlanul igényes, tulajdonképpen csodagyerekekre épített műfajt képtelenség amatőrszintre „lefordítani" (ahogy képtelenség amatőr operaénekes-mozgalmat, vagy amatőr zeneszerző mozgalmat elképzelni). Tudom, nem Dunaújvárosban találták fel az amatőrbalettkedés spanyolviaszát. De nekünk kötelességünk az „eredményeken" elgondolkoznunk! A dolog természetéből kifolyólag a kis táncosoknak valós sikerélményben nem lehet részük, annál több biztatást kapnak anyuka, apuka üdvözült mosolyától, rokonok „szakértő" hozsannáitól, s szegény esetlenül tipegők néha áldozatokká válnak, a szülők elvetélt ambícióinak áldozataivá. Irodalom Elég nagy bánata városunk művészetbarát közönségének, hogy erről beszélve dunaújvárosi viszonylatokban főleg a múltat emlegetjük. Ha valamit felróhatunk a számlánkra, azt mindenképpen: soha nem tudtunk igazán tartós táptalaj lenni az élő irodalom művelői számára. Pedig kölcsönös próbálkozásokban nem volt hiány. Az első elvetélt kapcsolat alanya Sándor András író volt, akit nem ismertem, s csak annyit tudok róla, hogy távozásának ötvenhat után politikai okai voltak. 1960-ban röviddel utánunk költözött a városba Barsi Dénes író. Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál barátja, a Kelet Népe alapító tagja. Ptadikális cikkei miatt célpontja a Horthy-fasizmusnak, és sajnos, éveket tölt börtönben a személyi kultusz idején. Szegényparaszti sorból küzdötte magát néptanítóvá, majd vált a népi írók baloldalának harcos részesévé. Még a felszabadulás előtt írta legnagyobb regényét, a szegényparaszti élet megrázó dokumentumát: Jehova tanúját. Csak 1960 után adták ki, később József Attila-díjat kapott érte. Űj életet kezdeni jött ötven éves fejjel Dunaújvárosba. Nem rajta múlott, hogy e találkozás bizalmatlanságokkal volt terhes. (Érzékenyen reagált a hiányosságokra, s az ezeket feltáró cikkei miatt gyakran érték vulgáris támadások.) Nagyon igyekezett a város hasznos tagjává válni, írt néhány regényt, melyek ihletője kétségtelenül a fiatal város volt, ám az élmények gyors emésztése miatt a Jehova tanúja maga állította mércéjét már nem érte el. Csak akik oly közelségből ismertük, tudjuk, hogy valóban nagy művek létrehozásában akadályozta meg hirtelen, tragikus halála. 1963-ban telepedett le nálunk az akkor fiatal költőnemzedék egyik legmarkánsabb alakja, Kalász Márton. Öt évig élt városunkban, talán in27* 419