Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Pálfalvi János: Művészetek Dunaújvárosban

Hándel: Sándor ünnep — a központi énekkar részvételével —, és ugyancsak a kórus közreműködésével Cherubini: (c-moll) Requiem-je.) A zenekar gerincét (de többségét is) a zenetanárok teszik ki, helyt adva természetesen a legtehetségesebb növendékeknek is. (Az anyagi természetű hátráltató körülmények is megoldást nyertek; ma már szerződéses alapon dolgoznak.) Kétségtelen eredményeiket igazolja az Országos Filharmóniával megteremtett gyümölcsöző együttműködésük, mely lehetővé tette számukra a változatos műsorprogramok (technikai okokból már nem korlátozott) kialakítását, nagyszámú hangverseny adását igen gyakran tehetséges helyi és rangos fővárosi szólisták fellépésével. A Városi Szimfonikus Zenekar tagjaiból kamarazenekar is alakult, ezzel is növelve az évről évre igen szép érdeklődést kiváltó ifjúsági és felnőtt filharmóniai bérletek műsorainak választékát. Ezeknek a műsoroknak gyakori közreműködője a központi énekkar is. (A Dunai Vasmű és a város énekkarának fúziójával jött létre, a város negyedszázados fennállása idején 23 éves múltra tekinthet vissza.) Ez a — tulajdonképpen —• munkáskórus a zenei élet fejlődésével együtt nőtt fel a mind nagyobb feladatokhoz. S bár a fejlődést valóban igen szép országos sikerek is bizonyítják, észre kell vennünk, hogy a pillanatnyi helyzetet bizonyos ellentmondások mind élesebb felmerülése jellemzi. Egyfelől a zenei élet fejlődése a kórusokkal szemben mind magasabb esztétikai, technikai, műveltségi követelményeket támaszt. Egy adott pontig a rendelkezésre álló kar győzi az átállást a magasabb igényekre, de bekövetkezik a pillanat (elsősorban a legmodernebb kórusművek támasztotta követelmények következtében), amikor ugrásszerű minőségi változásra volna szükség, ez azonban a régi igények szülte kereteken belül nem lehetséges. Pedig ki vitatná el a mindenkori kórusoknak azt a jogát, hogy az élő zeneszerzők alkotásait is előadják! (Ne feledjük, hogy Bartók és Kodály fellépése idején az ő műveik előadásához is minőségi ugrásra volt szükség, mely a magyar kórusmozgalom akkori fellendüléséhez vezetett!) Másfelől elhangzanak olyan aggodalmak, melyek a munkáskórusok hagyományos jellegzetességeinek elvesztését, funkciójának megváltozását féltik a változás jelenlegi irányától. Felhívjuk a figyelmet a közönségtől való elszakadás veszélyére is, melynek a népművelők jelzései szerint már félreérthetetlen negatív jelei mutatkoznak. A vitát eldönteni nem lehet feladatunk. De ahogy a városi zenei élet fejlődését a zenei intézmények és szakemberek egysége, érdekazonossága tette lehetővé, bízunk abban, hogy a felmerülő problémák leküzdésében is ez fog segíteni. Mert azért a mai ifjúsági dalos kultúrát szemlélve, kedvező prognózis alakul ki bennünk. A legrégibb sikerekre talán a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskola kórusa tekinthet, az időközben eltávozott Vörös János munkája érlelte országos hírűvé, s ma Kőháziné Gyarmati Éva személyében méltó utód munkálkodik újabb, szép eredmények elérésén. Szinte valamennyi általános iskolában aktív kórusmunka folyik (tanúság erre a minden évben megrendezésre kerülő úttörőseregszemle is), s hogy ez a nemes önművelődési és népnevelő műfaj tovább kíséri őket tanulmányaik során, arra bizonyíték a Münnich gimnázium dr. Varga András vezette vegyeskara.) Az ország középiskoláinak sorában igen nagy