Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Pálfalvi János: Művészetek Dunaújvárosban

Zenei élet Ez volt az első művészeti ág, mely valóságos gyökereket eresztett az új város talajába, és töretlen, szép fejlődésnek indult. Egyfelől országszerte rendkívüli támogatást élveztek a gombamódra szaporodó munkáskórusok (nem tudom, volt-e akkoriban olyan felnőtt munkásember, akit valamilyen formában jónéhányszor meg ne énekeltettek volna), másfelől Kodály Zoltán zseniális vezérletével — elsősorban az iskolások körében — a zenei műveltség kimunkálásának egy olyan reneszánsza kezdődött, mely — ma már bátran állíthatjuk — páratlan volt az egész világon. Az országos képtől egy pontban különbözött csupán az itteni helyzet. Míg másutt e kétféle zenei kultúra egymástól tisztes távolban élte önálló életét, nálunk már a kezdet kezdetén a zene iskolai oktatása és az öntevékeny éneklés szerves egységet képezett. A városépítéshez viszonyítva igen korán, már 1953. szeptember elsején az úgynevezett „Tíztantermes" (Móricz Zsigmond) Általános Iskola falain belül megkezdi munkáját a zeneiskola, első igazgatója Balogh Lászlóné. S bár kezdetben a zongoraoktatás dominált, zenei életünknek azok az alakjai, akik a kórusmozgaimat is vezérelték, szinte mindannyian részt vettek az iskola munkájában. Városunk első jelentős karnagya pedig nem kisebb személyiség, mint Székely Endre. Székely István (akinek nevéhez már több mint egy évtizede a város zenei életének szervezése, vezetése tartozik) ebben az időben még az Óvárosban tanít. 1955-től a vasmű üb. kultúrosa, egy év múlva már a Móricz Zsigmond Általános Iskolában tanár. Gondolom, ezzel is összefügg az a tény, hogy 1957-ben az iskola miniszteri engedéllyel zenei általános iskolává alakul (a későbbiekben igen előkelő országos rangot szereznek az iskolai énekkarok között). Ugyanebben az évben átkerül a zeneiskolába, és részese lesz az intézmény felvirágzásának, 1963-tól igazgatói minőségben. Az iskolai hangszeroktatás arányai a kezdeti zongoratúltengéstől az egészségesebb összetétel felé tolódnak el, a művésztanárok is egyre több hangszercsoportot képviselnek, így megteremtődnek a feltételei a zenekari munkának is. (A fejlődés jellegére néhány adat. A zeneiskola 250 tanulóval indul, az 1959—60-as tanévben 13 zenetanár 270 gyermeket oktat, 1963—64-ben 14-en tanítanak 325 növendéket. Ma az oktatók huszonnégyen vannak (1974) és 570 növendék van a gondjaikra bízva.) Hogy a zeneiskolával viszonylagos részletességgel foglalkozom, ez azért van, mert az intézménynek igen fontos szerepe van a város zenei életében. Székely érvényesíti azt a koncepcióját, hogy az iskolához szerződött művésztanárok az oktatáson kívül is aktív tevékenységet folytassanak. Belőlük kerülnek ki az öntevékeny együttesek vezetői, de egyszerű tagokként sem restek közreműködni. A zenekari muzsikálás első (szerény) lépése az 1957-ben Schirger Géza által alapított együttes inkább csak a szalonzene követelményeinek tudott megfelelni. 1967-ben újjáalakulnak, a „Városi Tanács Szimfonikus Zenekara" elnevezéssel, eleinte a barokk zene népszerűsítésére. Karmester: Székely István. (A zenekar produkcióiból: Haydn: Oxford szimfónia, Mozart: A-dúr zongoraverseny, D-dúr fuvola- és D-dúr hegedűverseny,