Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Hetényi István: Adatok Dunaújváros ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatainak működéséhez
és tejföl előállítása az 1961. évi 2307 liternek több mint a kétszeresére emelkedett. Még szembetűnőbb az emelkedés a túró- és sajttermelésnél. Az előbbi termékekből 1961-ben 1800 mázsát, 1973-ban 3300 mázsát állítottak elő, az utóbbi termelése pedig az említett időszakban 293-ról 2068 métermázsára emelkedett. A tejüzemben az 1970-es években igen jelentős korszerűsítési munkálatokat végeztek, egész sor nehéz fizikai munkát gépesítettek. A palackos tejet ekkor váltotta fel a tasakos tej, és ettől kezdve került sor több új termék bevezetésére is. A Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat malomüzeme Óvárosban működő malma az 1910-es években létesült, mint gőzmalom. Később fatüzelésű szívógázmotoros üzemelésűvé alakították át, majd az 1950-es évek elején villamosították. Az üzem három műszakban dolgozik, műszaki-tehcnológiai színvonala közepesnek ítélhető meg. Napi kapacitása 450 métermázsa őrlemény. A malom a város szükségletét 60 %-ban tudja kielégíteni. A dunaújvárosi vállalatok közül elsők között kezdte meg működését a Sütőipari Vállalat központi üzeme, amelyet annak idején egy jóval kisebb létszámú gyári kolónia számára terveztek. A város gyors ütemű fejlődése megkövetelte az üzem állandó bővítését. Szükséges volt ez azért is, mert a környező községek kenyér- és pékárukkal való ellátását a kenyérgyárnak kellett biztosítani. 1951-ben történt alapításakor a vállalat a Fejér megyei Sütőipari Tröszthöz tartozott. 1953-ban lett önálló. 1958-ban hozzácsatolták a Sárbogárdi Sütőipari Vállalatot, 1962-ben az enyingi ellátási körzetet. Jelenleg a vállalatnak 11 üzeme van. Ebből 3 a központi telepen, 1 az Óvárosban, 7 vidéken működik. 1973-ban került átadásra Ercsiben egy, a vállalathoz tartozó új sütőüzem. A termelőberendezések korszerűsítése állandó feladatot jelentett a vállalat vezetése számára. A hagyományos termékek mellett 1968-tól kezdve a vállalat morzsa, kétszersült és édesipari termékek előállításával is foglalkozik. A nem hagyományos termékek termelésének beindítása olyan időszakban történt, amikor a városban a szakképzetlen női munkaerők munkába állítása terén igen nagy nehézségek mutatkoztak. A feldolgozásra kerülő alapanyag túlnyomó részét az óvárosi malomtól szerzi be a vállalat, továbbá a sárbogárdi és az enyingi malmoktól. Termékeinek jelentős részét pedig a megyén belül értékesíti. A lakosság szempontjából igen fontos szerepet töltöttek be, és egyre igyekvő igényeket elégítenek ki a helyiipari és szolgáltató tevékenységet ellátó tanácsi vállalatok. E vállalatok száma a korábbi 9-ről 5-re csökkent. A Lakáskarbantartó Vállalat megszűnt, a nyomdát a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalathoz 20* 307