Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Jenő: A tervezett város

irányból kevésbé jelentős a bejárók aránya, mint a rosszabb közlekedési viszonyokkal küszködő déli és délnyugati irányból. A város északi irányú vonzása 30 kilométeren túl gyakorlatilag nullára csökken, észak-keleti irányból alig éri el a tíz kilométert (a Duna leválasztó hatása miatt!); ugyanakkor mind déli, mind délnyugati irányban eléri a 40 kilométert, délkeleti irányban pedig még a 40 kilométert is meghaladja. A városba bejáró munkások 73 százaléka délnyugati, déli és délkeleti irányból érkezik, s csupán 27 százalék nyugati, északi és északkeleti irányból. A 70 kilométerre fekvő főváros és az 52 kilométerre fekvő Székesfehérvár tehát alapvetően befolyásolja Dunaújváros inga-vándormozgalmát, és a város vonzáskörzetét erősen déli irányba tolja el. Keleti irányból pedig a Duna hatása korlátozza a kapcsolatot, s az inga-vándormozgalmat Dunaújváros irányába a várostól 20 kilométerre délre fekvő dunaföldvári átkelőhely körzetébe összpontosítja. Nem véletlen, hogy a Dunaújvárosba bejáró munkások aránya úgy növekszik az alföldi községekben, ahogy a dunaföldvári hídhoz közeledünk. így Dunaegyháza lett a dunaújvárosi ingázók fő góca. Onnan kétszer annyi munkás jár be, mint a város szomszédságában lévő Szalkszentmártonból, s ötven százalékkal több, mint a várostól légvonalban 5—6 kilométerre lévő Dunavecséről. Dunaújvárosnak a környezetére gyakorolt hatását megvizsgáltuk a lakásigények, lakásépítések és az albérletek szempontjából is. E téren a város vonzáskörzetében nehéz volt szabályosságot észlelni. Mégis azonnal szembetűnő, hogy 1960 és 1970 között a lakásépítések aránya a város vonzáskörzetének külső övezetében magasabb, mint a várostól 15—25 kilométernyire fekvő középső övezetben, majd a város közvetlen közelében ismét emelkedés mutatkozik. Érdekes azonban, hogy a lélekszám-növekedés ezekben a községekben szabályszerűen fokozódott a város felé közeledve, s a város közvetlen környezetében olyan erős volt, mint fentebb kimutattuk, hogy ahhoz a növekedéshez a megépített lakások nagyobb aránya lett volna indokolt. Ellentmondásnak tűnik az is, hogy a várostól délre 30 kilométerre fekvő néhány községben a legmagasabb volt a lakásépítések aránya, pedig lakosságszámuknak néha egyötödét, sőt egynegyedét is elveszítették az utóbbi húsz évben. Dunaújváros tehát e vonatkozásban is előidézett egy jelentős feszültséget a környezetében, de a városban folyó nagyarányú lakásépítéssel jórészt fel is oldotta azt. A beáramlás a városba igen erős, elsősorban a környező községekből. Kétségtelen, hogy Dunaújvárosban a teljes komforttal felszerelt lakások kedvezőbb életfeltételeket kínálnak a lakóknak, s ezért csábítóak. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy városi lakás költsége hovatovább kétszeresébe kerül, mint egy korszerű falusias családi házé. S ezt a költséget mind nagyobb arányban (az állami lakások arányának csökkenésével) a lakóknak kell megfizetniük. Hogy mégis sokkal vonzóbb a városon belül lakáshoz jutni, azt főként a közlekedés nehézségeivel lehet megmagyarázni, amely jelenleg még jellemzi a város és a környező községek kapcsolatát. Igen sokan szívesen építenének otthont távolabb a város zajától, füstjétől, ahol a lakáshoz valami kert is kapcsolódik. S ezzel maga a város nagyobb anyagi eszközöket tudna középfokú intézményeinek fejlesztésére fordítani, jobban képessé válna a magasabb szintű szervező funkciók ellátására, kedvezőbb arányok alakulhatnának ki a vonzáskörzet és