Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

jesztett a mérnök elé, aki elvégezvén a próbaméréseket, a további munkálkodást abbahagyta. Az úrbéri törvényszék új időpontot (november 6-át) szabott meg a munkák megkezdésére, de utasította a volt úrbéreseket, hogy panaszaikat addig is adják elő. A mérnöki felmérések 1860 július végéig készültek el. Ezeket még az év őszén hitelesítették, az elkészült birtokkönyvet, térképet a küldöttség aláírta, s Héringh Ignác sárbogárdi szolgabíró bíróilag is átadta a telkeket. Az úrbéres földeket a dunaföldvári országúttól jobbra a baracsi határig osztják ki. Itt azonban ki kellett alakítani a dűlőket. A földeket 1400 vagy 1300 négyszögöles parcellákra tagolták, majd egy 4 öles csapással (út) két részre bontották. A csapás párhuzamosan haladt a baracsi határral. Itt mérték ki az egész, a háromnegyed és az ötnegyed telkesek földjeit, míg a csapás és a dunaföldvári országút közötti dűlőben a féltelkesek és a szomszédos dűlőből kimaradt háromnegyed telkesek birtokait adták ki. A nagyobb birtokosok ingatlanait — Leitner Jánosnak, Tóth Jánosnak, Jurinka Jánosnak és Zsebeházy Györgynek — az egyházi határtól kezdve a földvári országút és a Duna közötti részen mérték ki. A fennmaradó területeket a város felé közeledve a háromnegyed és féltelkes gazdák kapták meg. A küldöttség tekintettel volt arra, hogy a határszéli birtokosok — sem a magas partfalon, de az országút felé eső részeken sem •—• kutakat ásni nem tudnak, így a közlegelőkön lévő völgyekben szolgálni jogot kaptak, hogy itatás céljából a Dunára járhassanak. A negyedtelkesek ugyancsak a földvári út és a Duna közötti szántóföldeket kapták, amelyek a város szélétől húzódnak. Itt szintén egy 4 öles csapást húztak. Ezek a birtokok határosak voltak az alsó szőlőterületekkel. Telkesek között legvagyonosabb a már említett Leitner János, aki 3 egész és 1 negyed telek tulajdonosa lett. Kiderült az okmányokból, hogy még az úrbéri egyezség napjaiban is vásárolt külső birtokot, melynek belső telkét is kérte magának. Ezután 2—2 telkes gazda következik; Zsebeházy György és Tóth János. Egy egészteleknél többet bírnak: Jurinka János, Nagy József, Nyuli György, Rajcsányi István, Rekenye György, Molnár Ferenc, Tóth György. Egésztelkes gazdák: Matlag János, Nyuli István, Nyuli József, Vadász János, Sarki Tóth József, Kiss Mihály, Kovács István, Farkas Gáspár, Nyuli József, Patak István, Farkas Ferenc, Nagy György. A 201 kisházas zsellér legelőilletőségét 274 magyar hold terjedelemben az általuk kiválasztott téglaházi legelőben kapta meg. Az úrbéri küldöttség nem rövidítette meg a zselléreket a legelőrész kiadásában. Az 1824. évi elkülönítés során nyert, — kereken 1200 holdas — területet a telkes gazdák kérelmére 1826-ban 1135 hold és 418 négyszögölnyire cserélték ki a földesuraságokkal. Most, a kimért 274 holdnyi részt az 1200 holdból vonták le. A javadalmi birtokokhoz is csatoltak legelőterületeket, így a katolikus tanító fél, a görögkeletiek lelkésze 1, a mészárszék és a kocsma 1—1, a község ugyancsak 1 telek nagyságút kapott. Nagyobbították a temetőt, 2 holddal és a katonai lovardát is bővítették. A hitelesítési eljárás során a volt jobbágyi legelőt, a szántót, a réteket választóvonalakkal kijelölték és ezzel lényegében kihasították őket a földesúri földekből. A volt jobbágyok és zsellérek küldöttsége elmondotta, hogy a lakosság részéről a mérnöki felmérés ellen némi észrevételek vannak. Nincs például tulajdonosa egynegyed jobbágy teleknek, azután a 127. házszám alatt lakó idős Gucsi Józsefnek és a 441. házszám alatti Farkas Györgynek