Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849
ban azt is jelentette, hogy ennek a négy helységnek (Adony, Rácalmás, Dunapentele, Hercegfalva) az elöljárói késznek mutatkoztak ugyan arra, hogy a kapott felszólításnak a kötelező engedelmességgel eleget tegyenek, de a nép ezért agyonveréssel fenyegette őket. A szolgabíró mindezt arra a hatásra vezette vissza, melyet a Pest megyei események okozhattak: ott több elöljáró a hódolati nyilatkozat elküldése miatt „érzékeny bántalmakat" szenvedett, sőt ezeknek a házait is feldúlta a nép. 19 ' 1 A pentelei elöljárók azonban -— bár nyilvánvalóan hallották, tudták a túlsó félen (Pest megyében) előfordult eseteket — végülis a szolgabíró erélyes sürgetésére elküldték a hódolati nyilatkozatot a Rácalmáson lakó Podhorszkynak. A falu lakossága, mikor ezt megtudta, február 8-án a városházához tódult, s az elöljárókat halállal fenyegette, ha azok a hódolati nyilatkozatot nem vonják vissza. Ez az elöljáróság, amely a hódolati nyilatkozatot megszövegezte, aláírta és átadta a szolgabírónak, nem az 1848 őszén választott, hanem a császári csapatok bevonulása után a Gaál Ede császári és királyi biztos által kinevezett elöljáróság volt. S ez az elöljáróság a falu lakosságának a fellépése következtében kénytelen volt február 9-én elmenni Rácalmásra Podhorszkyhoz, visszakérni a hódolati nyilatkozatot. A szolgabíró — nyilvánvalóan a körülmények alapos ismerete következtében — nem tartotta tanácsosnak az ellenállást a nép követeléseinek engedő (s az ellenállás következményeitől rettegő) pentelei bíró és az esküdtek kívánságával szemben: a hódolati nyilatkozatot viszszaadta nekik. 195 A pentelei lakosok nem tudtak arról (de nem tudtak az elöljárók és a szolgabíró sem), hogy Gaál Ede királyi biztos február 8-i jelentése után Windischgrátz azonnal intézkedett (erről február 10-én értesítette Gaál-t), hogy „büntető expedíció" induljon az ellenszegülő községek megfenyítésére. A megfenyítés, sőt a megbüntetés is, megtörtént. (Erről Gaál március 23-án és 29-én küldött jelentést Windischgrátznek.) 190 De sem a megfenyítéssel, sem a megbüntetéssel nem tudták elérni azt a meggyőző eredményt, amely a császári elképzelések szerint — a császárhű elöljáróság és a császárságnak esküt tett megyei vezetőség segítségével — természetes lett volna. A falu lakossága mindezek ellenére a forradalom és a szabadságharc pártján maradt. S ezt — egykorú hivatalos iratokkal is — bizonyítani lehet. Ugyanis 1849. áprilisában — a diadalmas tavaszi hadjárat következtében — a császári csapatok visszavonulása után a falu lakossága azonnal elcsapta a császári és királyi biztos által kinevezett bírót és elöljáróságot, s helyükre újakat, (ismét) a forradalom és a szabadságharc híveit — választotta: bírónak Téglás János zsellért, esküdteknek két egésztelkest (Tóth Jánost és id. Tóth Józsefet), két féltelkest (Matlag Mihályt és Petrovics Jánost), két zsellért (Éliás Józsefet és Benkes Istvánt), valamint a kocsmárost, Jovanovics Tódort (aki a forradalomnak nemcsak szóban, de írásban is támogatója volt, s aki ekkor Jánosyra magyarosította a nevét) és Szabó Józsefet. Jegyzőnek azt a Varga Mihályt hívták vissza, 19 ' akiről a szabadságharc leverése után a falu földesurai a következő „tanúi bizonyságot" állították ki: „Varga Mihály pentelei jegyző, minden eleitől fogva, ab anno 1848. 15. márciustól fogva legdühösebb pártütő volt, az embereket nem kémélte leggyalázatosabb ocsmán szavakkal fellázítani, ha Kossuthianus, vagy annak cimborái írásai hirdetés végett léteztek, azokat
