Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Kállay István: Székesfehérvár kiváltságlevelei

á privilégium úgy rendezte, hogy ha városi polgári javak öröklés vagy szerzés útján ilyenekre szálltak, polgárjogot azonban időközben nem szereztek, tartoztak azt eladni. Ellenkező esetben a tanács a javakat megbecsültette és árát kifizetve, az örököstől azokat elvette (jus retractus). Szabályozta a kiváltságlevél — a város jogai mellett — a város polgárai, betelepült idegenéi és lakói jogát is. A hármas megkülönböztetés a társadalmi tagozódásra utal. Tudjuk — a kiváltságlevél bevezető részéből is —, hogy a város régi polgárai a török uralom alatt kipusztultak, a város azonban 1689-től kezdve már élvezte a polgárok felvételének jogát, mellyel élt is. A polgárok teljesjogú, polgári házzal és mesterséggel rendelkező lakosok voltak, közülük került ki a város XVIII. századi vezető rétege. Tőlük nem sokban különbözött az a réteg, melyet a privilégium „hospes" szóval jelöl, mely ebben az esetben azokat az 1688—1700 között betelepült idegeneket jelentette, kik 1703-ra, a kiváltságlevél idejére már nem számítottak jövevénynek. Igen érdekes, hogy ez a kategória a későbbiek során sem szűnt meg, még 1791-ben is olvashatunk a városi tanácsülési jegyzőkönyvben a hospesek együttes fellépéséről.63 A kiváltságlevél harmadik kategóriája a „városlakó", ki házzal esetleg igen, de polgárjoggal nem rendelkezett. így nem volt a város teljes jogú lakója. Igen jellemző, hogy a privilégium meg sem emlékezett a városban ekkor már kétségtelenül nagy számban jelen volt zsellérekről, kik a városi társadalom alsó rétegét képezve, jogokkal nem rendelkeztek. A polgárok felvétele a városi tanács hatásköre volt, „pártfogásától és joghatóságától függött". A kiváltságlevél kinyilvánította, hogy „a városban senkit, aki nem az igazi római katolikus vallást követi, meg ne tűrjenek", polgár tehát csak katolikus vallású lehetett. E mellett fontos követelmény volt az uralkodó iránti hűség és hála is. A polgárok jogait a kiváltságlevél alapján a következőképpen foglalom össze: 1. A város joghatósága alá tartoztak. Se katonai, se kamarai, se vármegyei tisztviselők a törvények és a város sérelmére azt felettük nem gyakorolhatták, ítéletet nem hozhattak. A kiváltságlevél külön kiemeli az előfogatok (Vorspann) állítását, mint amely városi joghatóság alatt állt. 2. Mentesek voltak minden szállás, beszállásolás, vendégeskedés, idegeneknek házaikba való betelepítése alól. A város későbbi története azt mutatja, hogy ez a mentesség a gyakorlatban sohasem valósult meg. 3. A városban vagy annak területén csak a polgárjoggal rendelkezők kereskedhettek. 4. Választójoguk volt, részt vehettek a tanács és a bíró megválasztásában. Ugyanakkor választhatók is voltak, közülük kerültek ki a város bírái, a tanács tagjai. 5. Mentesek voltak a kisebb bárány- és méhtized, a kilenced, „vagy más követelések" alól. 6. Mentesek voltak az ún. megtorlási jog alól. Mások adósságaiért — megtorlásként — se személyükben, se java160