Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Közlemények - Bácskai Vera: Fehérvár fejlődése a XVIII. században és a XIX. század elején

és fafeldolgozó mestereknél. A kézműipar állapotáról nyert kép alapján hitelesnek, bár némileg eltúlzottnak tekinthetjük az 1828. évi országos összeírásnak a kézművesek siralmas helyzetét ecsetelő panaszos megjegyzéseit. A kereskedők száma az 1780-as évekig erősen emelkedett: 1720-ban 6, 1742-ben 32, 1777-ben már 53 kereskedő és 26 kereskedősegéd működött a városban. Ettől kezdve számuk az egyes években mutatkozó, — talán inkább az összeírások pontatlanságának tulajdonítható — kisebb ingadozásoktól eltekintve, nagyjából változatlan maradt, sőt valamelyest csökkent is, mert 1828-ban az erőteljesen megnövekedett lakosságú városban már csak 50 kereskedőt és 31 segédet írtak össze, azaz a város népességéhez viszonyított arányuk 0,7 %-ról 0,4 %-ra, az adózókhoz viszonyított arányuk pedig az 1742. évi 2,3 %-ról 0,8 %ra esett vissza. A kereskedők szakosodására vonatkozóan csak kevés adat maradt fenn: az összeírások többsége egyszerűen mercator, quaestor néven említi őket, s az 1784. évi összeírás is csak aprólékos portékákkal kereskedők, illetve a boltosok és vásárosok kategóriáját ismeri. A helyi szükségletek kielégítését szolgáló kiskereskedelem mellett a XVIII. század végén még a terménykereskedelem is jelentős lehetett, ezt tanúsítja a kereskedők szakmai megoszlását is feltüntető 1773. évi összeírás. Ekkor 4 általános kereskedő, 2 fűszeres, 7 szatócs, 2 vaskereskedő, 2 dohány és 9 terménykereskedő működött a városban. A terménykereskedők jelentős száma azt sejteti, hogy ekkor még a fehérvári kereskedők is részt vállaltak a távolsági vagy külkereskedő lemben. E feltevést megerősíti az a tény is, hogy az 1770-es, 1780-as években sok görög kereskedő folytatott itt üzleti tevékenységet, számuk 6 és 16 között mozgott, és éppen azokban az években szaporodott, amikor a kereskedők összlétszáma stagnált, vagy csökkenőben volt. Ezekben az években az általában nagyobb tőkeerőt képviselő, mozgékonyabb, vállalkozóbb szellemű, s az ország külkereskedelmében nagyobb szerepet játszó görög kereskedők a fehérvári kereskedők egynegyedét, egyharmadát tették ki. Az 1828. évi összeírásból azonban, mint a kézművesek esetében is, arra kell következtetnünk, hogy a város kereskedelme ekkor már elsősorban a helyi, illetve egy szűkebb falusi piackörzet mindennapi szükségleteinek kielégítésére korlátozódott. A nagyobb arányú, főleg vá-' sárokon lezajló kereskedelmi forgalomnak a város inkább színhelye, mint aktív részese volt. Ekkor ugyanis 25 általános kereskedő (mercator) és 14 szatócs mellett a szakosodott kereskedőket 6 vaskereskedő (ezek száma igen tekintélyes volt), valamint egy épületfa, és 1 sajtkereskedő képviselte. Terménykereskedőt egyet sem tartottak nyilván, s ami még meglepőbb: az állatvásárairól híres városban egyetlen specializált állatkereskedőt sem találunk. A kereskedelem pangását tanúsítja az is, hogy az 1742-ben összeírt 32 kereskedőcsaládból 1784ben mindössze 3, az 1784-ben szereplő 38 közül is csak 3 folytatott üzleti tevékenységet 1828-ban. Ha tehát a városiasság hagyományos kritériumaiból, a népesség számából és növekedési üteméből, a kézművesek és kereskedők számának, arányának és összetételének alakulásából akarnánk felvázolni 354