Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Közlemények - Bácskai Vera: Fehérvár fejlődése a XVIII. században és a XIX. század elején

Fehérvár egy évszázados fejlődésének vonalát, olyan görbét kapnánk, amely az 1770—1780-as évekig erőteljesen felfelé ível, az 1780-as 1800-as évek táján meredeken, az 1810—1820-as években pedig kevésbé meredeken, de lefelé irányul. Azaz ezekből az adatokból úgy tűnik, hogy Fehérvár fejlődését a XVIII. század utolsó harmadától a hanyatlás és az azt követő lassú regenerálódás jellemzi. A többi magyar város egykorú fejlődését tükröző, sajnos még gyér számú adat ismeretében azonban e hanyatlást mutató kép erősen módosul. Népességszámát tekintve Fehérvár 1720-ban a királyi városok közül a 14., 1777-ben a 9. 1828-ban a 10. helyen állt, azaz a vizsgált évszázad folyamán szilárdan megőrizte helyét az első 10—12 város között. Fejlődésére jellemző, hogy a XVIII. század folyamán megelőzte az 1720ban még jóval előtte álló Komáromot, Győrt, Sopront, a XIX. század elején pedig az előző évtizedekben rohamosan növekvő, és a lakosság számán alapuló rangsorban Fehérvárt hosszú ideig megelőző Zombort is. A népességszám emelkedésének arányát tekintve a város 1777-ben az 5., 1828-ban a 8. helyen állt a szabad királyi városok között. E téren a XVIII. században csak Pest, Pozsony, Zombor és Újvidék, a XIX. század elején Pest, Szabadka, Szatmárnémeti, Kassa, Kismarton és Űjvidék előzték meg. (Ez utóbbi város egyébként ekkor előzte meg először a népességszám tekintetében is Fehérvárt.) A lélekszám növekedésének ütemét tekintve Fehérvárhoz hasonló eloszlás jellemzi szinte minden város fejlődését, azaz többségüknél az első fél évszázad fejlődése volt rohamosabb ütemű. Ez alól csak néhány, az egész évszázad folyamán egyenletes, de jelentéktelen népességszaporulatot felmutató kisebb város (pl. Kőszeg, Bazin), valamint a mindkét periódusban szinte egyforma gyors ütemben növekvő Pest képezett kivételt. Csupán két városnál figyelhető meg nagyobb arányú népességszaporulat a második periódusban: Szatmárnémetinél, és a XVIII. század folyamán erősen hanyatló, majd a XIX. század első évtizedeiben növekvő népességű Komáromnál. Tehát Fehérvár népességének lassuló arányú növekedése nem specifikus, hanem a szabad királyi városok többségére jellemző tendencia volt, s e lelassulás nem jelentett hanyatlást, hiszen a város mind a lakosság számát, mind annak növekedési arányát tekintve megőrizte az élvonalban elfoglalt helyét. Ha csak a szabad királyi városok népességszámának alakulását veszszük figyelembe, arra a következtetésre juthatunk, hogy a városi népesség számának növekedése a XVIII—XIX. század fordulóján lelassul, a városfejlődés megtorpan. Pedig e tendencia csak a városok egy csoportjára, a szabad királyi városokra jellemző, s e folyamatot új, dinamikusabban fejlődő városok kialakulása kíséri. A szabad királyi városok a városi funkciókat betöltő településeknek csak egy részét alkották. A városi központi szerepkörök betöltésében mind a belső árucsere, mind a külkereskedelem területén, de igazgatási és kulturális vonatkozásban is mind nagyobb szerep jutott a jogilag városnak nem minősített püspöki és mezővárosoknak. Ha nemcsak a jogi városokat, hanem a városi szerepköröket betöltő egyéb településeket együttesen vizsgáljuk, kitűnik, hogy a magyarországi városokat ezekben az évtizedekben nem a hanyatlás vagy stagnálás, hanem a város355