Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - I. Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében

Az így induló jogászi pályákon a legkorábbi időtől találkozunk polgári és jobbágyi származású személyekkel, akik aztán pályájuk révén emelkedtek fel a társadalmi ranglétrán. A egyházi pálya mellett a jogi pálya nyújtott leginkább lehetőséget a tehetségesebb, vagy szerencsés egyéneknek arra, hogy jobbágyi vagy polgári sorból kikerüljenek, vagyonra, birtokra és így nemességre tegyenek szert. Mindenesetre már az alacsonyabb társadalmi osztályból való kitörés is szinte törvényszerűen vagyoni gyarapodással járt. így természetes, hogy a középkori ügyvédi pályákat ismertető források és irodalom sokszor beszélnek a pályával járó vagyonosodásról.58 Bónis a magyar és az európai jogtudó értelmiségről szóló, sokszor idézett két művében a kialakuló jogászréteg minden perbeli képviseleti tevékenységét ügyvédeskedésnek, az eljárót ügyvédnek nevezi. Leírásunk során eddig kerültük az ilyen megjelölést. Bónis is megkülönbözteti a „hivatásos ügyvédséget" az ilyen eseti ügyvédkedéstől. Munkámban a mai terminológiából kiindulva a mű elején adott meghatározást kívánom használni, tehát ügyvédnek azt nevezem, aki eseti jogi tanácsadással és perbeli képviselettel ellenérték fejében hivatás- vagy életpályaszerűen foglalkozott. Minthogy a most tárgyalt korszakban jutunk el ebben az értelemben is az első olyan jogászokhoz, akik már — legalább pályájuk egy részén — ügyvédnek nevezhetők, a terminológia tisztázása végett rögzítjük, hogy a késői római jog világa óta ilyenekkel mindeddig nem találkoztunk. Az eseti perbeli képviselők, az alkalomszerűen jogi tanácsot is osztó ítélőmesterek és nótáriusok még nem rendszeresen, nem foglalkozásként űzték ezeket az ügyvédre egyébként jellemző tevékenységeket. Ezért mindenütt, ahol még nem hivatásos ügyvéddel van dolgunk, csupán a perbeli képviselő, tanácsadó, vagy az ennek megfelelő latin nyelvű megjelölést használjuk. Egyelőre tehát még nincs hivatásos ügyvéd, sőt tulajdonképp jogtanácsos sem, mert az alkalmazott jogi szakemberek is legalább annyira jegyzők, ítélőmesterek, kancellisták, mint amennyire a későbbi fiskális szerepét betöltik. Azonban a XIV. század folyamán munkakörükön belül a jogtanácsosi rész, az eseti tanácsadás külső felek részére és a képviseleti megbízások jelentősen megszaporodtak.59! Zsigmond király 1405-ben eltiltja az egyházi fórumok jegyzőit attól, hogy két laikus ügyében akár képviseletet vállaljanak, akár tanácsot adjanak, és ebben az egyházi bíróságok előtti eljárásra korlátozza őket.80 Lehet ennek a törvénynek indítéka az is, hogy az egyházi és a világi jog szakemberei ne lépjenek át egymás területére, és ezzel az egyházi jogelvek ne érvényesüljenek a hazai bíróságok előtt. Valószínűbb azonban, hogy az egyházjogászokat nem akarták elvonni az egyházi perektől, nehogy azok lebonyolítását ez hátráltassa.611 E törvény egyúttal azt is bizonyítja, hogy az egyházi törvényszék nótáriusai, közjegyzői alkalomszerűen mint procuratorok és advocatusok is felléptek, továbbá, hogy e két tevékenységet a magyarországi egyházi bíróság előtt folyó perben ekkor még megkülönböztették. Hasonló problémával a világi bíróságok később kerültek szembe, s ezekre ugyanezt a rendelkezést Mátyás király 1471-ben hozta meg, külön hangsúlyozva, hogy a indexek (értve alatta nyilván ítélőmestert és 18