Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - I. Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és 300 éve Fejér megyében

Egész más. volt a helye a római jogban a szakjogásznak, aki a hozzá fordulónak a szakkérdésben tanácsot, perbeli felhasználásra responsumot adott. Különös tiszteletnek örvendett a iurisconsultus, a legmagasabb állami hivatalok várományosa, aki véleményével az egész jogrendszerre alakítólag hatott. A hozzáfordulónak nem alkalmazottja, nem lekötelezettje volt, hanem a maga szaktudásának teljes súlyával az igazságszolgáltatás, jogalkalmazás szuverén képviselője,6 aki legjobb meggyőződése szerint nyilatkozik, állásfoglalása jogkérdésben kötelező erejű, jogforrás, jellegű,7 munkadíjjal meg sem sérthető, csupán tiszteletdíj, honorárium illette meg később.8 Ő dominus és patrónus a hozzá fordulóval való viszonyában, aki neki, ha ügyét magáévá teszi, cliense lesz. Nem is a fél képviselőjeként lép fel ügyletnél vagy bíróság előtt, hanem csak mint advocatus, odahívott szakember, aki személyekre tekintet nélkül adja az ügyben szaktudását, sokszor megfellebbezhetetlen szakvéleményét (ius respondendi). Hogy a szakjogász tekintélye a római jogban ilyen magasra emelkedett, annak oka a római jog ellentmondásmentes osztály tartalmában, fejlesztésének az uralkodó osztály szempontjából közérdekű voltában rejlik. A marxizmus klasszikusai már rámutattak arra, hogy a római jog azért emelkedett az elismert tökélyre, mert a gazdasági viszonyok tiszta kifejezőjéül szolgálhatott, nem kellett az állam osztály tartalmát lepleznie. A római jogász nyilatkozata során az egyetemes osztályérdeket tarthatta szem előtt, mely neki is érdeke volt, és az volt általában az egész uralkodó osztálynak még akkor is., ha adott esetben annak egy-egy tagjára alkalmazása hátrányosan hatott. . . Ezért van, hogy a iurisconsultus, az advocatus a római jogban nem szolgálja ki a felet, csak a jogot, innét ered az őt övező hatalmas tisztelet, amelyet Leó császár szinte panegirikus hangnemben fogalmazott meg.9 Vele szemben a mindig egyéni, familiáris érdeket képviselő procurator szolgai szerepben tűnik fel, és így is méltányolják. Volt a római társadalomnak még egy harmadik szereplője, akinek tevékenysége a mai ügyvédi ténykedésnek előfutára. Ez a perben cliensei védelmében eljáró orator. A köztársaság idején ennek volt legnagyobb a társadalmi szerepe, Cicero büszkén vallotta magát oratornak, és megkülönböztette ettől a leguleji, praecones actionum, cantores formularum néven emlegetett, nyílván még a formális perből (legis actio) visszamaradt jogászokat. Az orator a politikai pálya várományosaként járt el hívei nevében és védelmében, teljesen ingyenesen, s ezt még az első császároktól is elvárták a polgárok.10 Amint azonban a köztársasági formák eltűnésével a választott tisztségviselők kora lehanyatlott, az oratorok helyett kialakult a dominatus idejére egy hivatásszerűen perbeli képviselettel foglalkozó réteg. Megállapították a részükre járó honoráriumot, s a bíróságok mellett kötött számú jogász nyert jogot a perbeli képviselet szakszerű ellátására. Az ilyen jellegű tevékenység gyakorlatilag összeolvadt a jogi tanácsadással, s az ezzel foglalkozókra átment az advocatus megjelölés.11 A létszámi kötöttséget Constantinus császár 319ben feloldotta, viszont a foglalkozás gyakorlását az advocatus szá10