Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Közlemények - Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében 1828 – 1864.
a) patak- vagy dunai, száraz- vagy szélmalma volt-e a molnárnak? b) mennyi időn át működött a malom: egész, fél- vagy csak negyed évig? c) hány malma volt a molnárnak? d) hány segédet használt, illetve egyedül dolgozott-e? Tekintettel arra, hogy a fenti ismérvek nemcsak keresztezhették egymást, de — a malmok száma és fajtái, valamint működtetésük hármas időbeosztása és az alkalmazott segédek száma szerint — még tovább is differenciálódhattak, igen bonyolult egykorú fejrovatokkal találkoztunk, amelyeket a jobb áttekintés végett ismertetnünk és egymással azonosítanunk kell. Eszerint: 1. 1 olyan patakmalmot használó molnár, aki malmát egész éven át működtette és 3 vagy 4 segédet is használt, azonos elbírálás alá és így azonos adóosztályba is került, mint a 4 malommal rendelkező, 8 segédet alkalmazó dunai molnár (I. osztály) ; 2. 1 olyan patakmalmot használó molnár, aki malmát egész éven át működtette és 2 segédje volt, vagy ha csak fél éven át működtette is, de 3 vagy 4 segéddel dolgozott, azonos adóosztályba került azzal a malmát egész vagy fél éven át használó dunai molnárral, akinek 3 malma és 6 segédje volt (II. osztály) ; 3. 1 olyan patakmalmot bíró molnárt, aki egész éven át 1 segéddel, vagy csak fél éven át, de 2 segéddel dolgozott, ugyanabba az osztályba soroltak, mint azt a 2 dunai malommal egész vagy fél éven át dolgozó molnárt, akinek 4 segédje volt (III. osztály); 4. 1 patakimalommal rendelkező s azt fél éven át működtető, 1 segéderőt igénybe vevő molnár az adóosztályzati besorolás szempontjából azonos elbírálás alá esett, mint az a dunai molnár, aki 1 malmot bírt, azt csak fél évig használta és 2 segédet foglalkoztatott (IV. osztály); 5. Az a molnár, aki patakmalmát csupán 1/4 évig működtette, 1 segédet foglalkoztatott, ugyanabba az osztályba került, mint az a dunai molnár, akinek csupán fél malma (részesedése) volt, s malmát 1 segéderővel 1/4 évig használta (V. osztály); 6. Az a száraz-, illetve szélmalmot használó molnár, aki egész éven át dolgozott, de segédet nem használt, ugyanabba az osztályba került, mint az 1/4 malommal (részesedéssel) bíró segéd nélküli dunai molnár (VI. osztály);