Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Közlemények - Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében 1828 – 1864.
22 holdas maximum tág határai között állapította meg. Hogy azután e határokon belül mekkora legelőt kellett elegendő"-nek tekinteni s főként, hogy mi a kiosztás mércéje, arról a törvény már nem rendelkezett. Következésképpen tág teret engedett ahhoz, hogy a menynyi sé g kérdését az egymással perlekedő felek a saját érdekeiknek megfelelően értelmezzék. A törvény határozottan megmondta, hogy miként a földesurat saját ré tjein-ugar jain-tarlóin és egyéb majorsági földjein a jobbágyok kirekesztésével, azonképpen az úrbéres földeken egyedül magukat a jobbágyokat illeti a legeltetési gyakorlat. A legelő használatát pedig az adott helység határán kívül kiterjeszteni nem lehet. 24 A fent jelzettek után rövid pillntást kell vetnünk megyénk legeltetési viszonyainak tájrajzi eltéréseire. A megye sík vidékén, a Sármelléken és ennek magasabban fekvő részein, majd a Duna mentén, tág határú gyeplegelők terültek el, amelyek kedvező feltételeket biztosítottak az állattartáshoz. Olyan népes helységek, mint Aba, Adony, Rácalmás, Alap, Dunapentele, Alsó szentiván, Sárkeresztúr, Perkáta, Seregélyes a körülöttük sűrűn elhelyezkedő pusztákkal (Abánál főként Szentiván és Báránd, Adonynál Szentmihály, alatta Daja, tőle délre Baracs, Sárbogárdnál Alsó- és Felső-Töbörzsök és Tinód, Cecénél Menyőd és Hard, Igarnál Nagyés Kis-Dád, majd Vámpuszta) a gabonatermelés mellett, állattartó helységek is. 25 A megye északi-északnyugati, hegyes-erdős vidékén — a természeti adottságok miatt — már sokkal kedvezőtlenebbek voltak a legeltetési feltételek. Itt a közlegelő csak részben volt gyeplegelő. A legelőhiány pótlásaként úrbéreseink rendszerint még az urbárium-kori idők gyakorlatát folytatva, — a helységek határán kívül a bérelt urasági pusztákon legeltették állatjaikat, de ezenkívül a jogilag ugyancsak allodiálisnak elismert erdők kisebb-nagyobb részének legelőként való használatára is fanyalodtak. Olyan helységek volt úrbéresei, mint pl. az ondódiak a szomszédos Nána, a csákberényiek Orond, a balinkaiak Eszeny pusztán is legeltettek. 26 Legelőszűke miatt a kozmaiak „ember emlékezetet haladó idők óta az erdő nagy részének legeltetési gyakorlatában" voltak, 27 miként a csurgóiák is, akik „usus szerint" legeltettek az uraság erdejében. 28 A bicskeleknek pedig gyakorlatilag „az egész bicskei erdő" legeltetési területük volt. 29 Csákvárott a volt úrbéresek a közlegelőn és saját ugarjaikon kívül, nemcsak az uraság erdejében, de annak ugarföldjein is legeltettek 30 és hasonló volt a helyzet Száron is, ahol a közlegelő rossz minősége miatt az erdei legeltetésnek szintén bevett gyakorlata volt. 31 Miután pedig a legelőelkülönítés kizárólag az adott helység közlegelőjére vonatkozott, minden olyan esetben, amikor a volt úrbéresek a közlegelőn kívüli, urasági erdőrészen erdei, valamint a helységen kívüli pusztai legeltetést is űzték, a törvény értelmében máris kiszorultak ezen területek használatából. És ez a fordulat, ha nem is kizárólag, mégis inkább a gyeplegelő szűkében szenvedő észak-északnyugati tájék úrbéres népességét érintette érzékenyen. Amíg a megye középső és déli részén főként a kiosztandó legelő mennyisége körül csaptak össze úr és paraszt ellentétes érdekei, addig a hegyvidéki falvak volt úrbéresei a mennyiségi kérdésen túl, főként a ki-
