Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében 1828 – 1864.

osztott legelők elégtelen minősége miatt keveredtek hosszú és rend­szerint kilátástalan jogügyi vitákba egykori földesuraikkal. 32 A fent jelzett körülmények miatt tehát valóban lényeges ellen­tétek feszültek a két fél között a kiosztandó legelőilletőség nagysá­gának, minősítésének megállapítása körül, mivel az érdekelt úrbére­sek az eddig használt legelőmennyiség szerint, a volt földesurak vi­szont —és éppen ebben segítette őket a törvény — csupán a közlege­lők terjedelmének figyelembevételével kívánták az 1 egész telekre eső legelőjárandóságot megszabni. Ez a magyarázata annak a körül­ménynek, hogy a paraszti kívánság és az uraság ajánlata között nagy különbségek mutatkoztak. Kozmán pl. a volt úrbéresek 20 holdat kívántak telkenként, gróf Eszterházy viszont csak 12 holdat ajánlott. Ondódon a volt úrbéresek 12 holdat kértek, gróf Lamberg azonban csak 5-öt, a csákberényiek 22 holdas kívánságával szemben pedig csupán 6 holdat ajánlott. A bicskeiek 18 holdas követelésével szem­ben gróf Batthyány 5 holdat, az iszkaszentgyörgyiek 20 holdas igé­nyével szemben pedig báró Bajzáth csupán 8 holdat akart kiosztani 1 egész telekre. Már a fent elmondottak alapján is felvetődik a kérdés, hogy milyen mérce szabályozta, milyen objektív feltételek szabták meg a legelőilletőség mennyiségének meghatározását. Kérdésünkre a legelő­perek vitái adnak választ. Ezekből világosan kitűnik, hogy a gyakor­latban elsősorban az állatszám, illetve az igaerő létszáma befolyásolja a kérelmező részéről az igényelt legelőilletőség mértékét. Miként a bogiáriaknak, a földesúrral folytatott legelőperében a község képvi­selője részéről elhangzott: ,,elegendőnek" azon legelőmennyiséget kell tartani, „miből a telki gazdasághoz szükséges barmok elélhetnek". 33 Következésképpen a legelőilletőség meghatározásánál a volt úrbéresek rendszerint úgy jártak el, hogy (a helyi szokást figyelembe véve) megállapították az egész telek igaerejét, majd ezt követően egy iga­erő legelőszükségletét, s a két szám szorzatát tekintették az egy egész telekre kiadandó legelőjárandóság mércéjének. A perkátaiak pl. a megajánlott 6 holddal szemben a következő számítások alapján kér­tek nagyobb legelőjárandóságot. A helyi gyakorlatot tekintve — hangoztatták — 1 egész telekre 8 igát kell számítani, 1 igára pedig 1 5 /8 holdat s így 1 egész telekre 13 holdat kértek. 34 Az iszkaszent­györgyiek már az 1 egész telekre eső állatszámot vették alapul. Sze­rintük 1 egész telekre öreg és növendékmarhákból, lóból, sertésből összesen 16—17 db jut. Miután egy öreg marhára 1 1 i hold legelő szükséges — állították — 1 egész telekre 20 hold legelőt igényeltek. 35 A lovasberényiek 1 telekre 6 igát, továbbá 2 tehenet és 6 aprómarhát is számoltak. 1 igára 2 holdat mértek és ennek alapján telkenként 12 holdat kértek. 36 Ha a legelő minősége rassz volt, úgy úrbéreseink az 1 igás erőre vagy az egységnyi telekre eső állatszámra jutó legelőből többet, jobb minőségű legelőből kevesebbet kívántak. A bicskeiek pél­dául a minőségnek megfelelően a következő négy mennyiségi kate­góriát állították fel. 1 egész telekre a legjobb legelőből 12, a közepes minőségűből 16, az „alábbvalóbüL" 20, a ,,legalábbvalóbul" 24, s így a különböző minőségű legelőföldek alapján végül is 18 holdat kí­vánták. 37 , I ' • í

Next

/
Oldalképek
Tartalom