Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Balázs László: Az ipari és kereskedelmi tőkefelhalmozás a XIX. század első évtizedében Fejér megyében

vén minden gátlás nélkül tovább tudják adni, mert őket nem tudják ellenőrizni, mint a városi céhes kereskedőket, akiket a városi hatóságok szemmel tartanak már csak az áruk megszabott ára miatt is. (Később ez is lesz az egyik vád ellenük!

58

) A bérlő nagykereskedőknél a főúri pártfogók majdnem mindig kikötik, hogy feleségük számára kötelesek a rendes bérösszegen felül még fél mázsa kávét, fél vagy egy mázsa cukrot adni.

59 A kiskereskedők pedig szorgalmasan végzik az áruk továbbítását, mivel reá vannak szorítva. Az 1848-as összeírásnál láttuk, hogy csak egy faluban is mennyien vannak. Lovasberényben

6n pl. a szegény zsidóságból ekkor többen „avét ruhával kereskednék", vagy mint „bugyras" (27-en), „kisbugyros" (2), de vannak közöttük (12-en) rongyszedők, azután faggyúkereskedők, birkalábakkal kereskedők (enyvet főznek belőle), gyapjúkeresikedők, azután aprólékos boltos, pántlikás, bőrkereskedő, avét vassal kereskedő, másutt

61 (Móron) portékás, kalmár, „bakonyás vagy rajzler", (ez a szó azt jelenti, hogy a Bakony vidékét járja, mint házaló kiskereskedő). Nehéz sor volt a megye, a Bakony községeit járni, háton vinni a kis árut, mert soknak nem volt fogata, hol itt, hol ott talált éjszakára hajlékot. A falusiak jóindulattal fogadták a szerény, ügyes, számukra nyomorúságában is hasznos kereskedőt, mert ez legközelebbi jövetele alkalmával hozta a kért, a legnehezebben beszerezhető, sokszor tiltott árut is. Utaikon meg kellett harcolni nemcsak a természet viszontagságaival, hanem a szintén kereskedő görögökkel, akkikel ugyan inkább csak a vásárokon ütköztek össze, valamint a Morvaországból ide lejáró, bizonyára zsidó házalókkal is, akik nekik — mint egyszer Veszprém megyében panaszolják 1777-ben, védelmet keresve ellenük, — sok kárt, érzékeny veszteséget okoznak.

62 A fenti összeírás 1848-ból való, de így volt már az 1736. évi összeírás idejétől kezdve. Akkor (1736-ban) az egyes családfőknél fel van tüntetve, hogy „ligulis varus minutioribus in dorso" (különféle kisebb szalagokkal, hátán vive) kereskedik. Azokon a területeken, (pl. Somogy) ahol egyáltalán nem voltak városok, a vagyonosabbak Pestről látták el magukat, a többiek pedig a házalóktól vásároltak még 1840 körül is.

63 Az egyes uradalmi központok (Adony, Lovasberény, Csákvár, Mór, Palota) számára a nagybirtokosok mezővárosi rangot szereznek ugyan az uralkodótól, több napos vásártartási engedélyezéssel, hogy jövedelmüket ezzel is növeljék, de a kereskedés nagy része, a kiskereskedő házalök útján bonyolódik le.

64 A falusiak együttérzéséről ékesen tanúskodik egy igazoló írás is. A Fejér megye határán levő Palota város bírája és tanácsa írta 1831ben:

65 „Minekutánina mezővárosunkban megtelepedett zsidó lakostság által megkéretve volnánk aziránt, hogy vallyon ők nincsenek-e városunknak kárára, arról hiteles bizonyság levelünket adnánk ki, melynél fogva minekutána bárkitől is igaz kérését megtagadni emberiség ellen volna, adjuk ezen bizonyság levelünket arról, hogy a megkeresett zsidó közösség városunk ártalmára és kárára éppen semmit sincsen, sőt annyiban hasznára, hogy több szűkölködő lakos társaink csak, hogy több rendbeli szükségeiket pótolhassák, magok házaik egy részébe magokat megvonván, azoknak árendába kiadják, melyet más mint zsidó ki nem árendálna, — az itcés főzelékek és lisztek, valamint rőfös portékák árulásával, a magános kereskedők az olesóbb-