Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. (Székesfehérvár, 1971)

Tanulmányok - Kállay István: Székesfehérvár haszonvételei 1688 – 1790 között

városi kiváltságát, szabadon gyakorolta ezen jogát. 1693-ban az adószedő (accisor) Parragh András és Péter János, 1695-ben német részről Glocz Ádám, magyar részről Kovács Pál volt. Accisát nemesektől az 1715: 63. tc. szerint nem szedtek.

2iS 1718-ban az accisa-szedő írnok, a tanács tudta nélkül, tehenenként 8 garast szedett. Ezt követően az accisa-szedői hivatalt csaknem mindig valamelyik városi írnok töltötte be. 1765-től Parragh Ignác szedte az accisát, hat arany fizetéssel. Ez évben a tanács elengedte a bortaxát Hiemer Ignácnak, mivel előző évben behozott borát vitte ki a városból. 1768-ban Parragh mellett Perzel József volt az accisor. 1772-ben Zarnóczay János írnok 30 ft évi fizetést kapott, 1776-ban 1161 ft accisa bevételt számolt el. 1782-től az új accisa szedő: Papp József.

216 Különleges díj volt a komédiás-, kripta- és passzustaxa. A tanács 1774-ben megengedte Perner Félixnek, hogy egy komédiát előadjon. A város 4 ft taxát szedett 1784-ben is a komédiásoktól.

247 A plébániatemplom kriptájának taxája 1729-ben a következő volt:

248 egy holttest 10 évig 5 ft 15 évig 10 ft ezen felül 15 ft idegen holttest 20 ft Rollis százados, katonai parancsnok, 1712-ben a passzusadásért 41 kr-t követelt.

219 VII. Sóeladás A haszonvételek közül a kicsinybeni sóeladást Székesfehérvár város sohasem gyakorolta. Ennek ellenére maradtak fenn adatok a sóeladásra vonatkozólag. 1721-ben Khorherr Ferenc Xavér és Hiemer Sebestyén akarták a városban a sóárusítást bérbevenni. A polgárság tiltakozott ellene. Ebben az időben egy mázsa só ára 4 ft. 1742-ben 3 ft 60 d volt. Ez utóbbit a városi tanács állapította meg.

250 1743-ban Szabó Ferenc városi polgár sót fuvarozott Veszprémbe. 1765-ben a tanács úgy rendelkezett, hogy egy garasnál senki sem adhatta drágábban a sót. 1775-ben egy mázsa sógríz 4 ft 2 kr volt.

251 Az 1770-es években Székely Lajos kiváltságolt sókereskedő működött a városban. 1779-ben nyilvános mázsaházat akart felállítani, de a tanács ellenezte: „Nincs rá szükség, mivel a vásárbiztos mindenkit ellát megfelelő súlyokkal és az építkezés felesleges gondot okozna". A sót a kereskedőnek fontonként és nem szemmérték után kellett mérnie. 1783-ban Székelynek már telke volt Fehérvárott.

252 Székesfehérvár város haszonvételeinek áttekintése azt mutatja, hogy e jogok gyakorlása a város gazdasági alapjának jelentős ténye-