A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)
Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén
A szervezettség alacsony szintje, a szervezett dolgozók munkahelyi szétszórtsága és a megfelelő országos, központi támogatás hiánya következtében a szakszervezet szervei az építkezés első hónapjaiban sem az egyes vállalatokon belül, sem az egész építkezést átfogóan nem jöttek létre. Mindössze a Dunamenti Mélyépítő Vállalatnál, ahol a szervezett dolgozók túlnyomó többségét (mintegy 100 főt) foglalkoztattak, találkozunk a szakszervezeti munka nyomaival. Itt a Mohácsról áttelepült két üzemi bizottsági tag tevékenykedett. 3 ' 1 Már az első hónapokban vállalatok sora települt le Dunapentelére. Az érkező vállalati törzsgárda létszáma, de főleg a vezetés felkészültsége, tapasztalata nem állt arányban azoknak a feladatoknak a nagyságával, sokrétűségével, amelynek megoldására vállalkozniuk kellett. Sem a régebbi, sem az egyetem padjaiból közelmúltban kikerült műszakiak a feladatokkal arányban álló tapasztalattal, gyakorlattal nem rendelkeztek. Egyrészt ebből eredően, másrészt az állandósuló — a nyári mezőgazdasági munkák által érzékenyen befolyásolt — munkaerővándorlás következtében a munka megszervezése nehezen alakult, bontakozott ki. A kivitelezés, a vállalati irányítás területi formái (főépítésvezetőség, építésvezetés) megszervezése az egyre bővülő számú munkahelyekkel párhuzamosan megindult, ugyanakkor az építkezés sejtjeinek kialakítása, a brigádok létrehozása vontatottan haladt, összetartásuk pedig hallatlanul nagy erőfeszítést igényelt. Az egyéni munkához szokott, az ipar fegyelmével még csak ismerkedő dolgozók, a mezőgazdaság vonzásából kiszakadni nehezen tudó, szakképzetlen és szervezeti életet nem élt parasztok tömegében; továbbá az odasereglő munkakerülők (helyi kifejezéssel: „aranyásók"), a létükben megingatott kulákok, a másutt politikailag nemkívánatosnak minősített (és kitelepített), erkölcsileg ingatag és fertőző (prostituált, börtönviselt, stb.) elemek körében nehéz feladatot jelentett a munka megszervezése, formáinak állandósítása, a munkaerkölcs szilárdítása, a megfelelő politikai légkör megteremtése és fenntartása, A nehézségeket csak fokozta, hogy az első hónapokban a dolgozók élet- és munkakörülményei kedvezőtlenek voltak. 1950 augusztusában a munkavállalók száma már elérte a befogadó község lélekszámának (4000 fő) felét. A dolgozókat Dunapentelén, illetve a környező községekben helyezték el. Ezen a helyzeten csak a nyár folyamán átadott barakk-szállások enyhítettek. A dolgozók számára szállásuk és munkahelyük megközelítése körülményes volt. Dunapentele peremén elhelyezkedő vasút-, illetve hajóállomástól még több kilométert kellett megtenniök szállás- és munkahelyükig. A „telepen" — így nevezte a község törzslakossága az építkezést — az első 3—4 hónapban egyik legnagyobb gondot a vízhiány okozta. Ivóvizet lajtokkal és tűzoltóautókkal kellett — néha jelentős távolságról: Dunaföldvárról, sőt, Budapestről — helyszínre szállítani. Az étkeztetést a községben felállított konyhákról látták el, szállítottak a telepre. A szállítások késése esetenként elégedetlenséget, sőt néhány helyen munkamegtagadást eredményezett. 32 A munkahelyeken kevés volt a gép, a munkában, a szállításokban a kézi- és (a helyi parasztok által biztosított) igaerő dominált.
