A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Farkas Gábor: Politikai küzdelmek Fejér megyében a második világháború idején

gazdálkodás vezetése, a népmozgalmi népnyilvántartás, a mozgósítási teendők mind-mind új jelenségként mutatkoztak. A vármegyei közigazgatás szociális feladatai és problémái túlnőtték és meghaladták a közigazgatás kereteit. A negyvenes évek első esztendeiben már a feladatok egyrészét központi szervek vették át, majd társadalmi szerveket is létesítettek. így hozták létre a Hadigondozó Szövetséget, valamint az „Adjunk apát a hadiárváknak!" mozgalmat. Az új egyesületeket és szerveket a községekben végső fokon a közigazgatás fogta össze. Ezt a mozgalmat azért tudták létrehozni, és részben eredménnyel is működtetni, mert a falusi és városi értelmiségre építettek. Ezeknek pedig, különösen a mezőgazdasági vidékeken, döntő befolyásuk volt a lakosságra. A vármegye vezetői a helyi problémák és viszonyok ismeretében ezekre a közösségeikre, társadalmi egyesületekre támaszkodhattak, ők a megyei és országos szerveket a legsürgősebb községi teendők elvégzéséről tájékoztatták. Meg kell azonban mondani, hogy ez a segítés elég csekély mértékű volt, és inkább csak porhintés abban az értelemben, hogy míg százezrek véreznek el a harctereken, addig a hátországban napi szükségleteket próbálnak megoldani, amelyeknek nagy hírt vernek. El akarták vonni éppen annak a rétegnek a figyelmét a háború okozta nehézségeikről, amely a legtöbbet szenvedett a nélkülözéstől. Csak időlegesen sikerülhetett ez, hiszen az agrárproletariátus, ahol tudott, különösen 1943-tól kezdve már szabotálta a háborús termelést. A falusi értelmiségi körök tettek javaslatot arra, mely családokat részesítsenek anyagi juttatásban a Közjóléti Szövetkezet részéről. A porhintés és alamizsnaosztogatás a nagyarányú behívások során igen erős volt. Ekkor a Bajtársi Szolgálat megkezdte látogatásait a bevonultak családjainál. A szolgálat tagjai a családokat elég sűrűn, néhol kéthetenkint meglátogatták, kisebb-nagyobb segélyeket vittek nekik, s majd munkaalkalmakat is kerestek a hozzátartozóknak. Ők kezdeményezték a hadbavonultak családjai számára a gyűjtéseket is, majd a leventék kirendelésével földjeiket megműveltették. A nagybirtokosok részéről is megnyilvánultak a „megértés" jelei. Pl. a Vármegyei Gazdasági Egyesület kebelében tömörült földbirtokosok elhatározták, hogy a harctéren meghalt vagy eltűnt cselédek családtagjainak házat építenek. 1944-ben például negyven ház építését tervezték. Az ONCSA is tervbe vette, hogy a juttatott családokat nemcsak anyagilag segíti, hanem erkölcsi, és szellemi felvilágosítást is visz e családok körébe. Ennek érdekében a testvércsaládok intézményét szervezték meg. A családfők havonta, a családtagok pedig rendszeresen találkoztak. A testvércsaládnak kiválasztottak általában a középosztályból vagy a módosabb parasztság rétegeiből kerültek ki. A testvércsaládok azonban nem működtek. Az értelmiség és a nép között oly mély szakadék volt, hogy mindkét rétegben bizalmatlanság élt egymás iránt, é:i a „felülről" indított akciókat kellemetlenül fogadták. Ez eleve eldöntötte az akció sorsát is. Társadalmi mozgalommá nem vált; de alapvető problémákat akkor sem oldott volna meg, ha történetesen sikerül a kontaktus. Sorra rendezték a falvakban a főző és különböző házi-