A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Tóth Károly: Krúdy Gyula Fehérváron

A város külső képe is megváltozott. A házakon vörös zászlót lengetett a szél. Udvarias és ijedt minden polgár. Feltűnően sok a borotvált arcú férfi. Ügy látszik, hogy a tegnapi urak külsejükben is igyekeznek a körülményekhez idomulni. „Sok szép, büszke bajusz semmisült meg Fehérvárott az utóbbi hetekben" — írja elnéző gúnnyal Krúdy. A „Fekete Sasban" (hírhedt szálloda volt a mai Ady Endre utcában), ahol katonatisztek tanyáztak és duhajkodtak, ma más világ van. A tiszt urak szerények és csendesek. Olyanok, mint rendes hivatalnokokhoz illik. Fehérvár képe jellemző filmkockája annak a nagy változásnak, amely ezekben a hetekben az egész országban végbement. „Azelőtt nem utazhattál 10 km-t a vidéki vonalon, hogy valamely krakélerbe, szolgabíróba, dzsentriifjúba ne botlottál volna. . . Villant a monokli, csattant a szó, rikácsolt az önérzet a vonaton, a vendégfogadóban. Úri heccet űztek, becsületbíróságot, istenítéletet tartottak jámbor vigécek. ártatlan utasok felett. Minden városban volt párbaj terem, mindenütt akadtak pisztolyok, és kötekedő fráterek. A fehérvári huszárok különösen híresek voltak snejdigságukról. . . Most ennek a a betyár-életnek, úri fennhéjázásnak végképpen befellegzett. Magyarország, pohos öregurak, támadókedvű, ficánkol5 úríiak hazája: néked, ugyan beborult. .." Lám, Krúdy szava nemcsak a grófok, papok és zsidók vármegyéjén csattan mind élesebben, hanem az úri középréteg pohos Öregurain és ficánkoló dzsentri-ifjain is. Azokon, akiknek már nincsenek birtokaik, de van még a régi kutyabőrtől dagadó önérzetük. Van még ekkor egy elég széles réteg Magyarországon és Fejér megyében, a hajdan többre hivatott köznemesség lezüllő ivadékai, amolyan Noszty Feri-félék, akik katonatiszti extrában hencegik végig az életüket, vagy szolgabírói hatalmukkal tartják kordában a netán nyugtalandokó népet, vagy uradalmi gazdatisztként vigyáznak arra, hogy gazdáik, a felső tízezer ne szenvedjen semmiben hiányt. Különb volt ez a réteg, mint a legfelső? Semmiképpen. Sőt zülöttségük még szembetűnőbb volt, mert közelebbről lehetett látni. íme, az uralkodó osztályok gyors fotográfiája 1919 tavaszán, ahogy Krúdy Gyula látta, és Fehérvári könyvében velünk is láttatja. Az ítélet, amit kimond, a mi ítéletünk is: Jönnie kellett a forradalomnak, mert az idő megérett rá. És jött is. „Nem Dózsa György zendülő parasztjai jöttek, nem a tegnapi szocialisták, sem a lázadó nyomorultak, hanem jött egész Magyarország a Fejér megyei kastélyok és urak ellen. Jött az a forradalom, amelyre egy négy esztendős rabló-hadjáratban rakták a puskaport a tudatlan urak, az ostoba törvényhozók, a kretén generálisok. Jött az a forradalom, amelynek ei kellett jönnie ebben a végleg elzülött, megrothadt, bűneibe süllyedt Magyarországban. Száz esztendők igazságtalanságai, gaztettei, bitangságai után jött a proletárforradalom. . . Minden csendőr-pofon, amely Magyarországon ártatlan ember arcára csordult, minden aljas követválasztás, minden arcpirító panama, minden hazug szó, minden sor aljas írás és minden magyar ember okozója volt ennek a forradalomnak. Jönnie kellett neki,