A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Strasszer györgy: Politikai viszonyok a Tanácsköztársaság idején Fejér megyében
sorban a nagyüzemi munkások hiányát, a szociáldemokraták népszerűségét és hangsúlyozottan kommunistaellenes alapállását, az uralkodó osztályok és az egyház ellenséges agitációját, és az általános elmaradottságot kell említenünk. A fiatal és egyébként is szervezési nehézségekkel küzdő pártnak márciusig nem állt elegendő idő rendelkezésére, hogy ezt a számottevő proletariátussal nem rendelkező, feudális maradványokkal terhes megyét fokozottabban vonzási körébe fogja. A székesfehérvári és fejér megyei szocialista pártszervezet az alapszervezetek létrehozása helyett a szakszervezetekre épült, voltaképpen tömegszervezetként szerveződött és tömegmozgalomként funkcionált megyénkben. Valamely szakszervezet tagjává lenni automatikusan párttagságot eredményezett, de a párttagság a pártadó fizetésén kívül más körülhatárolt kötelezettséggel nem járt. Ez lehetővé tette nemcsak a jószándékú csatlakozásokat, de a különbözőképpen motivált beilleszkedő törekvések érvényesülését, tehát a párt felhígítását is. Ezt részben elősegítette bizonyos fokú forradalmi lelkesedés, de a tömeges jelentkezések mögött többnyire a lojalitás bizonyítása, az átmenekítés lehetőségének biztosítása, anyagi és megélhetőségi lehetőségek reménye, vagy a kétségtelenül jelentkező szervezési kényszer húzódik meg. Csongor Rózsa említi meg idézett dolgozatában pl. a székesfehérvári ipartestület 1600 taggal történő csatlakozását a párthoz, s ő közli első ízben, hogy a régi államapparátus olyan egységeinek — mint a törvényszéknek, ügyészségnek, járásbíróságnak, pénzügyi igazgatóságnak, adóhivatalnak, városi tanácsnak a dolgozói testületileg léptek be a pártba, mint az újonnan létesített közalkalmazott szakszervezet tagjai. A március 21-ét követő napokban a legkülönbözőbb munkahelyek és foglalkozások képviselői közlik szakszervezeteik megalakulását és szándékukat a szocialista párthoz való kollektív csatlakozásra. Március 24-én a biztosítási tisztviselők 46 főnyi csoportja, majd a zeneiskolai oktatók és március 29-én az újságírók létesítenek szakszervezetet és lépnek be a pártba. Megyénkben ez azt a paradox helyzetet eredményezte, hogy miközben a párt vezetésében a baloldali erők és tendenciák előretörése figyelhető meg, addig tömegeiben további minőségi romlás megy végbe. Politikailag öntudatos vezetőktől, közömbös dolgozókon át a tudatos és kifejezetten osztályellenség képviselőig terjedt a párt összetételének színképe. 64 A párt szerepének ez a félreértése, a párttagságnak ez az inflációja hamarosan a potenciális veszélyek felismerésére készteti a pártvezetést, anélkül azonban, hogy alapvető szervezési koncepciójáról lemondana. A „Székesfehérvár és Vidéke a Népszava" április 5-i számában figyelmeztetést közöl ezzel kapcsolatban: „A polgári pártok, körök, csoportok testületileg nem léphetnek be a szocialista pártba. A szervezetek ügyeljenek, hogy megbízhatatlan elemek közéjük ne furakodjanak." Valóban, ettől kezdve hiányoznak a sajtóból a fenti közlések, de változatlan erővel folyik a szakszervezetek kiépítése, a különböző rétegek szerveződése. Kerekes Lajos polgármester „megértő" támogatásával alakult meg március 29-én a székesfehérvári városi alkalmazottak szakszervezete, vezérkara azonban a régi maradt. A polgármester indokolása
