A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor – Kállay István: Fejér megye az első világháború idején

reform előtti viharos politikai légkörben kellett neki nagy erőfeszítéseket tennie, hogy a választásokon győzhessen és a parlamentbe függetlenségi képviselőket küldhessen. Ez több ízben sikerült is: Székesfehérvár küldte a parlamentbe Károlyi Gábort és Schwartz Gyulát. Sikerei annak tulajdoníthatók, hogy a kormánypárttal izemben következetesen képviselte a párt programját, némi radikalizmusával a város választó polgárait a Kossuth Lajos-i hagyományok alapján a függetlenségiekhoz ludta kapcsolni. Amikor 1908-ban a párt kettészakadt, a székesfehérváriak Justli Gyulához csatlakoztak, s a soronkövetkező választás alkalmával jelöltje az akkori, kultuszminisztert, gróf Zichy Jánost buktatta meg. Az országos függetlenségi párt később frakciókra hullott, de a székesfehérvári szervezet egységes maradt, és mint ilyen, az ország egyik legerősebb, legnépesebb függetlenségi pártszervezete volt. így a frakciók országos vezetői szinte versengtek azon, hogy a székesfehérváriakat támaszul maguknak megnyerjék. Az őszirózsás forradalom kitörése előtt néhány nappal, 1918. október 27-én a pártszervezet egyöntetűen csatlakozott Károlyi Mihály programjához, és ezzel együtt a Magyar Nemzeti Tanácshoz. E napon az elnökség ünnepélyes keretek között deklarálta, hogy a Justh-párt hagyományait folytató Károlyi párthoz csatlakozik.

38 Némi felháborodást keltett a háborúellenes erők körében, hogy az 1918. március 15-i ünnepségeket csak az iskolákban tarthatták meg. Az volt a hivatalos felfogás, hogy a szabadságharc emlékeinek a felelevenítése gyengíti a szövetségesi viszonyt és a magyar nemzeti érzést erősíti. így a szövetségesi viszony megőrzése erdekében a magyar uralkodó osztálynak saját nemzeti érzését is alá kellett rendelnie a háború érdekeinek. Ám a háborúellenes erők az uralkodó osztály körében is egyre növekedtek. Ezeket a pártküzdelmek jól tükrözik vissza. Országos méretekben folyik a tülekedés a hatalomért. Egyes ellenzéki emberek ebből olyan következtetéseket vontak le, hogy a politikában őszinte törekvéseket nem is találnak. A többségi politikai csoportosulás néhány hónapja már nem a kormánypárt, de tagjai mégis vezető szerepet visznek. A miniszterelnökről, Wekerle Sándorról olyan vélemény alakult ki, hogy neki most ismét válságot kell megoldani, hiszen korábban két ízben is hasonló okból került a magyar kormány élére. Károlyi Mihály politikai szereplése viszont az uralkodó osztály háborúéi Lenes csoportja között is szimpatikus volt. Érdekesnek hat ma már az a megállapítás, hogy Károlyi Mihályt bolseviknak nevezték a hatalom birtokosai. Megtörtént, hogy Károlyi Mihályt ez a háborúellenes csoport védte meg osztálybeliek támadásaitól. „Maszlag oló és felforgató bolsevik" minősítéseket gyakran akasztottak ugyanis a párt vezérére és hívéire is. A józanul gondolkodók, viszont meglátták Károlyi Mihály politikájában az őszinte béketörekvést, amelyhez az út a német szövetségessel való szakításon keresztül vezethetett. Ez a politikai csoport ugyanis azt tartotta, hogy kell az országban olyan pártnak lenni, amely sürgeti a békét és az ország jövőjét nem kívánja a németekhez kötni. Károlyi Mihálynak a nagybirtokos háborúellenes csoport előtt azért volt kizárólagos tekintélye, mert maga is a nagybirtokos osztály tagja. Ugyanakkor a szociáldemokratáknak vagy akár Vázsonyi Vilmos törekvéseinek csak csendes szemlélői voltak. Ez mindenek előtt azzal magyarázható, hogy a két párt már széles néprétegeket tömörített és politikai törekvései túlmutattak Károlyi Mihály politikáján is, Esterházy Móric kormányalakítása óta fennforgó választójogi reform ügyében támadt politikai mozgalmakat viszont bizalmatlanul szemlélték. Azt állították, hogy ez most a háború befejezésének stádiumában felesleges energiapazarlás, mert nagy erőket köt le és von el a fegyveres küzdelemtől