A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor – Kállay István: Fejér megye az első világháború idején

is. Meglátták viszont azt, hogy ez a kormányzat gyengeségét jelenti. Égy levélben ezt olvassuk: „Mintha a háború nem is dúlna... a politika köti le a lelkeket. A választójogról beszél mindenki, bár azt is mondják; torkig vagyunk vele." Attól tartottak, hogy a választójog kérdése körüli viharok még jobban felkorbácsolják majd a nemzetiségi érzelmeket. Látták ugyanis, hogy a szocialisták is szenvedélyesen követelik, mert abban a hatalom megszerzéséinek útját látták, de támogatták az altalános választójogot a nemzeti politikusok is, mer ők is ezen az úton kívántak hatalomra kerülni. A nép, — bár a választójog kiterjesztése érdekében állott, — mégsem tanúsított olyan rokonszenvet, mint azt az ellenzéki politikusaink szerették volna. Ezt természetesen érthető, hiszen a választójogból eddig kizártak szociális helyzete volt a legrosszabb. Számukra elsősorban a kenyérszerzés jogát kellett volna politikai programra emelni. Az uralkodó körök is jól láttáik, hogy 1918 nyarán szerte az országban a háborús fásultságon túl türelmetlenség és növekvő elégedetlenség van. Ezeket győzelmes hírekről összeállított vezérkari jelentésekkel igyekeztek ellensúlyozni. Ezek meg is találták az utat azokhoz, akik még hittek a német—osztrák—magyar fegyverek győzelmében. Az is lemérhető viszont, hogy ez a lelkesedés már csak kis csoportokat érintett, ós a többséget az ügyesen szerkesztett hadi jelentések már nem tudják megnyugtatni. 1918 nyarán a társadalmi elégedetlenség nyilvánvalóvá lett... „a törvények, a társadalmi rend kereteit is lazítani kezdik... előbb utóbb ebből a fásultságból kíméletlen valóság támad, amely ha másképpen nem, hát ököllel kényszeríti majd a népek vezetőit a békére. Csak az orosz állapotok ne következzenek be! Amikor a nép erejét érezve, maga csinálja meg a békét, amely aztán féktelenségek és az izzó szenvedélyek békéje lesz, és a vezetésre még éretlen, szervezetlen nép békéje nagyobb pusztulás okozója lehet a legvérmesebb háborúnál is" — hangzik egy levélből. Az 1918. évi júniusi országos sztrájk és a korábbi katonai lázadások nyomán már bizalmatlanság ült ebbe a háborúval elégedetlen csoportba is a nép mozgalmai láttán. E hónap végén kósza hírek kaptak lábra: pl. Károlyi Mihálynak a sztrájk kirobbantásában éppen annyi szerepe volt, mint a szocialista vezéreknek. Híresztelték, hogy Weltner Jakabot Berlinben elfogták, Szende Pált pedig Szegedről megvasalva vitték a fővárosba, ahol a sztrájk miatt felelősségre vonják. A politikai realitásokat felismerők joggal jegyezték meg a hírek hallatán: „hogy a sztrájkban a „fölbujtoknak" meglehetősen másodrangú szerep jutott, hisz a legnagyobb lázító a háború volt. Szinte emberfeletti az a küzdelem, melyet az emberiség kiáll s elszenved ezekben a borzalmas nélkülöző időkben..." Ugyancsak ez a csoport bírálta a háborúban meggazdagodottak elég népes táborát is, A nyomor és a háború konjunktúra lovagjai között keletkezett ellentét megoldása forradalmi talajon volt lehetséges. Ezt a pacifisták egyre jobban belátták, „Látjuk itthon azt a lelketlen hajszát a vagyonért, a pénzért, amikor a furfang, az élelmesség, az erkölcsd érzéketlenség és a tiszteletlenség nihilizmusa valósággal kiuzsorázza és kiéhezteti azokat, akik kiestek a háború konjuktúráiból... A vagyonszerzés és harácsolás a köz rovására történik, 5 már-már veszélyezteti a küzdelem sikereit. Ne csodáljuk, ha ezt látva, elfogy a nép türelme." Ugyancsak más helyről értesülünk arról, hogy a háború vámszedőinek — pénzembereknek és nagybirtokosoknak hihetetlenül nagy vagyona gyülemlett fel, amelyeket elrejtve tartanak a békeidőkre. Megrendült a hit a német szövetségben is, de nem bíztak már a Monarchia győzelmében sem. A románokkal szemben az előzetes béketárgyaláson elfoglalt