Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-03-01 / 1. szám
Mottó: „Nem írok, nem olvasok. Én magyar nemes vagyok.” Egy nagy magyar társaságban, ahol természetesen a csevely is magyar nyelven folyt, az Amerikában megjelenő magyar újságokról esett szó. A vélemények természetesen megoszlottak a tartalom, a forma, a szerkesztés, a mondanivaló és egyéb dolgok tekintetében. Ez természetes és elfogadható, hiszen nem kell mindenkinek mindenben egyetérteni, és persze nem tetszhet mindenkinek egyformán egy-egy írás és maga az újság sem. Igazán elmondhatom, hogy a kulturált, visszafogott, de őszinte és magas színvonalú beszélgetést egy addig némán hallgató hölgy megjegyzése „megbénította". Csak ennyit főzött hozzá magasröptű társalgásunkhoz: „Drágáim, beszélgetésetekhez nem tudok érdemben hozzászólni, ugyanis legjobb tudásom szerint az itt megjelenő összes magyar újságot előfizetem, de én egyiket sem olvasom el, ugyanis én tudok, de nem olvasok magyar nyelven.” Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy mindannyian jót nevettünk, megdöbbentő megjegyzése inkább szíven ütött bennünket. Véleményünk teljesen egyforma volt, vagyis, hogy abban az országban, amelyik bennünket befogadott, megélhetést biztosít számunkra, egyenrangú polgárként ismert el bennünket az itt születettekkel, annak az országnak a nyelvét kötelesek vagyunk jól, vagy hibásan beszélni. Ne próbáljuk ügyes-bajos dolgainkat a közhivatalokban magyar nyelven intézni, mert ez még a több tízmillió spanyol nyelvterületről származó bevándorlónak is csak részben sikerül. Vagyis, ha valaki itt akar élni, annak meg kell tanulnia angolul, még ha az nehézségekbe ütközik, akkor is. Ez természetesen nem zárja ki, hogy egymás között magyarul beszéljünk, mert ezzel is ápoljuk elismerten szép anyanyelvűnket, na de nem olvasni magyarul, mert ez sikk, vagy divat? Hát ez nagyon elgondolkodtató. Beszélgető partnereim főleg azért döbbentek meg a „kiszólás” hallatán, mert azzal példálóztak, hogy az ilyen megnyilvánulás sajnos többségében magyarok között fordul elő. Jómagam is kapkodom a fejem az autóbuszon, amikor itt Amerikában szerkesztett és itt terjesztett lapokat olvasó utasokat látok. Az egyik EL DARIO, a másik NOVOJE RUSSZKOJE SZLOVO, míg a harmadik ROMANIAN JOURNAL-ttart a kezében, és elmélyülten olvassa azokat. Ezek az emberek láthatóan nem hanyagolják el anyanyelvűket, és ami nem másodlagos, első? kézből informálódnak szülőhazájuk életéről. Egyébként milyen nyelven tudnánk élvezettel olvasni Arany, Ady, József Attila, Móricz, Mikszáth, Jókai és sorolhatnám a végtelenségig a magyar irodalom kiválóságainak neveit, csodálatos műveit. Azokat kizárólag magyar nyelven lehet, és kell olvasni, hiszen a világ legjobb műfordítója sem tudja „visszaadni” ezen irodalmi géniuszok műveinek hangulatát, értelmét, mondanivalóját. De a szépirodalmi írások mellett az itt megjelenő magyar nyelvű újságokban olyan speciális riportok, publicisztikák, glosszák, magyarországi események jelennek meg, hogy azok semmilyen más nyelven, mint magyarul nem is érthetők. Kérdezem én, hogy lehet-e más nyelven érteni az alábbi szavakat, hogy megértsük és főleg ugyanarra gondoljunk azok olvasásakor: Emőke, Corvin-köz, Recsk, Hortobágy, Pannonhalma, Gellért, Fradi, MTK, Dohány utca, Csárdáskirálynő, Siófok, Dunakanyar, Gundel, Margitsziget, és így tovább. Folytathatnám oldalakon át. Ilyen felsorolással minden nemzet rendelkezik, minden nemzetnek vannak speciális szavai, helységnevei, amelyeket ha lefordítanak, azonnal értelmetlenné válnak. Ezeket a fogalmakat csak annak a nemzetnek a nyelvén lehet és kell olvasni, amelyekről szólnak a megjelent írások. Ez a magyar nyelvre fokozottabban érvényes, hiszen köztudott, hogy a magyar nyelvben van a legtöbb rokonértelmű szó, a legválasztékosabb nyelvezetek egyike, egyébként ez az oka annak is, hogy az egyik legnehezebben elsajátítható nyelv a miénk. De nagyon szép nyelv. Ezért kell az amerikai újságok mellett magyar újságokat is olvasni, nemcsak előfizetni. Attól még nagyszerű állampolgárok lehetünk, hogy magyar újságokat is olvasunk a valóban kitűnő amerikai lapok mellett. NEM ÍROK NEM OLVASOK VIGYÁZZ, GONDOK! Újra élőzenére szórakozhatnak, táncolhatnak New Yorkban és környékén. Minta divatban, igya könnyűzenében is visszatért a múlt és az iránta való nosz- L taigia. Ezt az irányzatot képviseli a J TIRVALtrió melynek zeneileg képzett tagjai teljesítik a közönség különböző kívánságait a régi örökzöld slágereken át a mai modem diszkózenéig. Érdeklődni: (646) 872-9731 Egy nvolclábú pók hozta működésbe a riasztóberendezést Pók hozta működésbe egy irodaház riasztóberendezését a Zürich közelében fekvő Pfaffikon helységben. A helyszínre érkezett svájci rendőrök gondosan átvizsgálták az egész épületet, de betörésnek semmi nyomát sem találták, ráakadtak viszont a vaklárma felelősére: a riasztóberendezés mozgásérzékelő terébe besétált pókra. A nyolclábú rendzavarának azonban nem esett baja, a rendőrök egyszerűen áthelyezték az épületben olyan helyre, ahol nem okozhat bajt, és az állatvédők megnyugtatására közölték, hogy a riasztó pók jól van. Az utóbbi időben világszerte keresik a megoldást olyan riasztóberendezések kialakítására, amelyet nem lehet egy véletlenül odakerült pók, vagy szöcske ál tál működésbe hozni. Halfogyasztástól tovább élnek a japán férfiak Japán kutatók húszéves munkával megállapították, hogy a rendszeres halfogyasztás meghosszabbítja a férfiak életét, ezzel szemben a nőkét nem. A vizsgálatban 1980 és 1999 között 4.070 férfi és 5.182 nő vett részt, koruk 30 és 64 év között váltakozott. A Nakamura Jaszujuki professzor által vezetett felmérés eredményei szerint azoknál a férfiaknál, akik legalább kétnaponta egyszer halat esznek 30 százalékkal csökken a szív- és vérkeringési zavarok által okozott halál valószínűsége. Gyakrabban viszont nem érdemes halat fogyasztani, mert akkor viszont az ólom és egyéb mérgezőanyagok káros hatásai jelentkezhetnek. A nőkre vonatkozóan nem sikerült kimutatni a halfogyasztás számottevő pozitív hatását Képünk azt a pillanatot örökíti meg, amelyben már késő - TÚL késő úgy dönteni, talán mégsem kellene az a tetoválás. fuí 5. oldal jj EZ VAN -1. évfolyam 1. szám, 2004. március
