Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-06-01 / 4. szám
Két dühös ember Hónapok óta nem vagyok képes egy meghatározást találni, hogy mi is az, amiről az alábbi történeteinkben szólni szeretnék. Körülírni már tudom, valahogy eképpen: ha valaki mellett kiállunk, akkor csak azon illető mellé tegyük le a garast, akiről szentül meg vagyunk győződve, hogy véleményét, cselekedetét minden körülmények között fenntartja. Ugyanis ha nem, és a körülmények megváltoznak, akkor mi leszünk a bűnbakok. Lehet ez barát, rokon, vagy ismerős, aki beavat legféltettebb privát dolgaiba, és állásfoglalásunkat várja. Csak akkor szólaljunk meg, ha biztosak vagyunk abban, hogy a véleményünket kérő egyén egy idő után nem válik „éti csigává”, vagyis gerinces marad, és kitart eredeti elhatározása mellett. A legutóbbi Magyar Klub programjára való előzetes visszajelentkezések között az egyik csekk mellé az alábbi néhány soros levelet kaptam: „Kedves Hámori úr! (ez én „vónék”) Mellékelem adományomat, és arra kérem, bárhová ültethet, csak ahhoz az asztalhoz ne, ahol Mr. Nobody társasága foglal helyet." Kérését azon nyomban teljesítettem, de nem lennék az aki, ha nem hívtam volna fel telefonon az illetőt, és ne kérdeztem volna meg tőle, hogy „ugyan má”, mondja meg, miért ez a különös kérés, mivel legjobb tudomásom szerint jó barátok évtizedek óta, és biztos nincs kanyarója, skarlátja, de talán még enyhe lefolyású náthája sem... „Long story” (hosszú történet), volt a short (rövid) válasz, hogy fitogtassam „hunglish” (a hungarian-english, azaz magyar-angol keverék) nyelvtudásomat. Majd egy másik alkalommal elmesélem, de ezúton is kérem ne ültessen az illető asztalához, mert haragban vagyunk. Természetesen megígértem, hogy kérését maradéktalanul teljesítem. Telefonálónkat, nevezzük a továbbiakban KÖZVETÍTŐNEK, mert őt kérte meg az egyik barátja, aki a későbbiekben legyen BÉRLŐ, hogy szerezzen neki Manhattanban egy stúdiólakást A bérleti összeg nem számít, csak frankó legyen a kégli, tiszta ház, jó közlekedés, és még egy sor igény - volt a kérés. KÖZVETÍTŐNK felhívta egy jó barátját, nevezzük őt TULAJDONOSNAK, aki azonnal felajánlotta bérlésre egyik stúdiólakását. Jó közlekedés, tiszta ház, tiszta lakás, diszkrét lépcsőházi feljárat, nem gangos, állati - ahogy mindhárman nevezték. A beköltözés után néhány héttel a KÖZVETÍTŐT megkereste a lakás TULAJDONOSA, szóljon a BÉRLŐNEK, hogy csökkentse az iramot, ha nem is minőségében, hanem mennyiségében, vagyis, az ő tulajdonát képező lakásban ne fogadjon minden nap más és más hölgyet KÖZVETÍTŐNK megkérdezte a szigorú TULAJDONOSTÓL, hogy mire gondol, mit üzen a BÉRLŐNEK, mire kérje, mit is mondjon neki, talán csökkentse a Viagra mennyiségét? Legjobb tudomása szerint a bérleti díjat pontosan fizeti, zajt nem csap, tűt, cérnát nem eszik, nem köp a földre, nem szedi fel a parkettát tüzelés céljára, vagyis, milyen üzenet átadására kéri őt barátja? Hát csak mondjad meg neki, ritkábban rendezzen szexuálpikniket, mert a lakók nehezményezik a gyakori vendégjárást - mondta a TULAJ. Na de, ha a BÉRLŐ bírja az iramot, inkább kérjük el a receptjét, hogyan is bírja a gyűrődést, és ne kérjél ilyen kellemetlen üzenet átadására-volt a válasz! A TULAJDONOS hajthatatlan maradt, míg a KÖZVETÍTŐ kénytelen-kelletlen elindult az irigylésre nem méltó megbízatással BÉRLŐ barátjához. A szexuálatléta BÉRLŐ az üzenetet végig sem hallgatta - reagálását lapunk olvasóira való tekintettel most nem ecsetelném -, hanem azonnal felmondott. A nem kis depositról is lemondott, és még aznap elköltözött egy olyan helyre, ahol garázsbeállásos, kertes házban közvetlenül érhette el külső szemlélődök pillantásai nélkül a „pályát", vagyis hálószobájában lévő „gyalupadot”. Kiköltözés után a BÉRLŐ olyan fogadalmat tett, hogy KÖZVETÍTŐNK mondja meg annak a „férfi kékharisnya” TULAJDONOSNAK, hogy többé ne is lássa, de főleg ne a Magyar Klubban, és ha látja, akkor is csak a több méterre lévő asztalnál. Ugyanakkor megkérte, de talán jobb kifejezés, ha azt mondom, presszionálta a KÖZVETÍTŐT, hogy ő maga se tartsa a kapcsolatot a TULAJJAL! Erre egyébként a lakás TULAJDONOSA is nyomatékkai megkérte a KÖZVETÍTŐT, aki, ha nem is meggyőződésből, de ezt mindkettőjüknek megígérte. Legalábbis ezek után mindkettő társaságát elkerülte az ártatlan, jót akaró ember. Önzetlen segítségének eredménye az lett, hogy sem a TULAJDONOS, sem a BÉRLŐ nem kedvelte. Jött az ominózus klubdélután, én a visszajelentkezéssel érkezett írásbeli kérést teljesítettem, jó messze jelöltem ki a két egymást nem kedvelő volt BÉRLŐ és TULAJDONOS helyét. Mint házigazda térülök-fordulok, legyen minden az asztalon, sütemény, szóda, kávé, szalvéta, tej, cukor, megami szükséges. Egyszer csak mit látnak szemeim? Minden ültetést felrúgva, a BÉRLŐ és a TULAJ nemhogy egymás mellett, hanem majd egymás ölébe ülnek a legnagyobb egyetértésben. Nem szoktam imádkozni, hogy valaki is a klubdélutánunkra ne jöjjön el - inkább minél többen, hiszen jótékony programokról van szó -, de ezúttal megtettem. Sajnos, kérésem nem került meghallgatásra és KÖZVETÍTŐ barátunk is megjött, majd kővé vált, aztán mint Mozart híres operájának egyik „szereplője", az a bizonyos szobor is megelevenedett, de ez KÖZVETÍTŐ szereplőnkről csak hosszú percek után volt elmondható. Persze mindketten, a TULAJ és a volt BÉRLŐ is a KÖZVETÍTŐT utálták. Látni, hallani sem akartak róla, ő pedig megsemmisülve vette tudomásul, hogy az a két férfi, aki megkérte, hogy „tartson velük”, vagyis legyen haragban a másikkal mosta legjobb barátságban szórakozik, így teljesen magára maradt, pedig aztán igazán nem szándékozott haragban lenni egyikkel sem. Az ismert közmondás szerint: „Két szék között a pad alá esett.” Másik történetem szereplője egy több évtizede harmonikus házasságban élő férj és feleség, Torontóból. Banális történet, elhidegülés, megcsalás, anyagi viták, vagyis a szokásos motívumok. Egyetlen dolog nem volt megszokott - bár ki tudja - irgalmatlanul, intelligenciájuktól messze elmaradva kezdték egymást mocskolni, egymásra tücsköt-bogarat mondani. Mi, a házaspár barátai, ismerősei nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen mindenkinek elmondták átkaikat egymásról, és nem utolsósorban ezek világgá kürtölése után még a véleményünket is Mottó: „Ha két veszekedő ember ^igényli a ^ véleményedet, azt jól ' gondold át, mert békítési kísérleted eredménye majd minden esetben két dühös ember lesz.” 10. oldal EZ VAN -1. évfolyam 4. szám, 2004.június ‘Mi lesz a sok hallgatóval, véleménynyilvánítóval, aki valahova voksolt, aki valamelyik oldalon állt?” (képünk illusztráció) “Mindenkinek elmondták átkaikat egymásról” (képünk illusztráció)
