Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-03-01 / 1. szám
Újonnan érkezők Számtalan olyan esetről lehet hallani, mind az ügynökségek, mind a munkaadók, szállásadók részéről, melyek azt bizonyítják, hogy a hiba nem minden esetben azokban van, akik segítséget szándékoznak adni. Persze ezek közül is néhánynak az önzetlen segítőkézsége megkérdőjelezhető, mert ugyancsak sok keserűséget tudnak okozni a hozzájuk fordulónak. Néhány példát azonban arra vonatkozóan, hogy az Amerikába érkező és beilleszkedni vágyók hozzáállása néha némi kívánnivalót hagy maga után. Egy üzlettulajdonos mesélte, hogy több ismerőse által ajánlott fiatalember jelentkezett nála munkára. A bemutatkozás után a tulajdonos megkérdezte a jelentkezőt, hogy mihez ért? Semmihez, volt a rövid válasz. Majd a fiú kérdezte meg a tulajdonost, hogy ezt a semmihez nem értést milyen órabérrel honorálja. A tulajdonos az amerikai minimálbért ajánlotta fel, azzal a nem éppen lényegtelen kiegészítéssel, hogy betanítja egy munkakörre, segít neki az ideiglenes munkavállalási engedély beszerzésében, vagyis szponzorálja új életének elindítását. Ifjú titánunk a következő választ adta: Kedves uram, én Magyarországon a maga által felajánlott órabér kétszeresét kerestem. Akkor miért jött el onnan? - kérdezte a meglepett tulajdonos. Ahogy a napokban hallottam, a fiatalember nemcsak az üzletből, hanem Amerikából is sértődötten távozott. Egy New Jerseyben lévő üzem keresett hegesztő-szakmunkást. Az egyik magyar jelentkezőt, akinek hetek óta semmiféle munkája nem volt, ajánlásomra felvette a tulajdonos. A fizetésben megegyeztek azonnal, úgynevezett papírproblémák sem voltak, mert munkavállalási engedélye és jogosítványa is volt az illetőnek. Túl szép volt a menyasszony, ahogy szokták volt mondani. Néhány nap után igencsak megcsúnyult, hogy a hasonlatnál maradjak. Emberünk a műhelyben mindenkivel összeveszett, természetesen bérezési problémák miatt. Egy több mint 12 éve ott dolgozó munkás fizetését méltánytalanul magasnak tartotta az övéhez képest és az emiatti állandó elégedetlenkedés, vita szinte megmérgezte a munkahelyi légkört. Az évek óta ott dolgozó munkatárs bement a főnökhöz és a leghatározottabban tette fel a kérdést, válasszon közte, vagy az új kolléga között. Gondolhatják kedves olvasóim, hogy a tulajdonos kit választott. Ebben az esetben egy kis alkalmazkodóképesség, egy kis logika minden problémát megoldott volna. Végtére is hogyan gondolta honfitársunk, hogy munkájáért ugyanannyi bért kap az, aki 12 éve dolgozik azonos helyen, mint az, aki csak néhány napja. Egy újabb példa; hosszú évek óta négyes ágybérletben lakó hölgy keresett fel, hogy szerezzek neki egy önálló albérletet Egy nagyon kedves idős, rokkant hölgy felajánlotta a házának felső szintjén lévő, különbejáratú szobáját, konyhával, fürdőszobával hihetetlen alacsony bérleti díj ellenében. Mindketten, velem együtt hárman, egyaránt boldogok voltunk. A fiatal hölgy azért, mert végre önálló albérlete van, az idősebb meg azért, hogy mégsincs a házban egyedül, én pedig azért, mert sikerült két embernek örömet szereznem. Az idős hölgy még ápolónői munkalehetőséget is szerzett lakójának a hétvégére. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy új bérlőjének ápolónő a végzettsége. Ilyen szépen indult az együttlét, amikor a költözés utáni napon kaptam egy telefont A legtöbb magyar - a fiatal és az idősebb is - úgy érkezik meg Amerikába, hogy fogalma sincs, hol és mivel kezdje. A kapott segítséget a legtöbben meghálálják, de van, amikor csak visszaélnek vele. a háztulajdonostól, képzeljem el új lakója már az első éjszaka "szerelni" kezdett a házban. Eltávolította a ház bejárati ajtajáról és szobájának ablakáról a szúnyogháló kereteket, de még további átalakítási műveletet is végzett a szobájában. Egyszerűen leszerelte a függönytartót, mondván neki nem tetszik a csipkefüggöny, amelyet egyébként a háziasszony maga készített évekkel ezelőtt. A tulajdonos szerint ezek a tárgyak évtizedek óta hibátlanul látták el funkciójukat, ugyan ha a bérlője előzetesen megbeszélte volna vele a különböző változtatásokat, ha nem is szívesen, de talán beleegyezett volna azok eltávolításába. Azonban megkérdezése nélkül ezt felháborítónak tartja, és már el is ment a kedve a szoba kiadásától. Még örülhetek, mondta, hogy a bejárati ajtó zárjait nem szerelte le az új lakó! Ugyancsak egy szállással kapcsolatos példa. Egy fiatal teniszező fiú kért meg, hogy szerezzek neki albérletet, lehetőleg Brooklynban, közel a teniszpályához, ahol rendszeresen, minden nap edzést tart A véletlen úgy hozta, hogy sikerült találnom egy megfelelő helyet. Előre közöltem vele, hogy az itteni szokások szerint egyhavi bért és egy ugyanannyi összeget biztosíték címén előre kell fizetnie. Ő megjelent a tulajdonosnál az egyheti bérrel és közölte, hogy éppen most keres állást, így a hiányzó összeget majd bérének felvétele után fizeti ki. De hát egyelőre még állása sincs, jegyezte meg a tulajdonos. A "teniszbajnok" válasza bicskanyitogató volt, ahogy ezt szokás mondani: Ez igaz, de nem tetszik tudni nekem szerezni egy tenisztréneri állást? - kérdezte az idős nénitől. Nem tudok fiam, mondta az és elbúcsúztak egymástól, a teniszbajnok pedig mint hallom Amerikától is. A példákat lehetne sorolni, azonban mindegyiknek van egy közös jellemzője, ez pedig a visszajelzés elmaradása. Én a legjobban akkorvagyok felháborodva, ha az általam ajánlott személy nem jelez vissza mi is történt. Elfoglalja az állást, a kiadó albérleti szobát és engem elfelejt felhívni. Nem köszönetre vágyom, hanem mindössze csak azt szeretném tudni, mi történt, sikerült-e a dolog, küldjek-e további jelentkezőt, ha valamilyen okból nem egyeztek meg. Csak csodálkozom, és ugyanakkor érthetetlennek tartom, hogy ugyanaz a személy, aki heteken keresztül naponta többször telefonált, van-e már állás, vagy lakás, egyszerűen arról már nem értesít, hogy problémája megoldódott-e, vagy sem. Nem kötelező, hogy mindenki ismerje a Public Relations alaptörvényét, a visszacsatolást, de az egyszerű emberi kapcsolatok íratlan törvényét vegyék figyelembe és tájékoztassák azokat, akik önzetlenül próbálnak segíteni. (DHP) EZ VAN -1. évfolyam 1. szám, 2004. március I-----16.oldal EZ MN A frissen érkezetteknek - különösen, ha “papírhiányban” szenvednek, el kell fogadniuk, hogy esetleg nem képzettségüknek megfelelő munkával fogják kezdeni, és nem a legszebb bérlakásban fognak lakni - legalábbis itt-tartózkodásuk legelején.
