Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
6 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Nincs más tenni valónk, mint leborulni az Ur nagy-nagy kegyelme előtt s alázatosan azt mondani: Uram, ami bennem a leghaszontalabb, a legszennyesebb: az én szivemet, ime, Neked adom. Ámen. 10. Imádkozzunk: Atyám, szivem Neked adom kedves ajándékul. Ezt kívánod tőlem tudom, fogadd sajátodul. Ez teljes ugyan, oh Isten bűnnel és hivsággal És felékesitve nincsen hittel és jósággal, De im lábaidhoz borul töredelmességgel És édes bizalomra gyűl, hogy léssz kegyességgel. Fogadj magadhoz Jézusom, moss meg szent véreddel, Meghaltál értem Krisztusom: bűneimet vedd el. A megtérésre Krisztusom, kérlek, Te adj erőt, Hogy megállhassak egykoron, Uram, színed előtt. Erősítsd gyönge hitemet s biztass, hogy megadod, Megtisztítván én szivemet, a bűnbocsánatot. Híveidnek seregébe végy fel, óh Szentlélek, Hogy lakjék szivemben béke, mig e földön élek. Add, hogy végig hű maradjak ég s föld Istenéhez S e világnak ne hajoljak gyönyörűségéhez. Végy szállást az én szivemben, amig itten élek: S mint templomban, lakjál bennem, vezérlő Szentlélek! Ámen. (Ev. énekk. 431. ének.) 11. Mi Atyánk. — 12. Záróének: “Meghallgatok szent beszédedet.” — 13. Adakozás. — 14. Ének: “Isten, áldd meg a magyart.” — 15. Áldás. — 16. Csendes imádság. VASÁRNAPI ISKOLA Dr. Tunyogi Cs. András AZ AMÁLEKITÁK ÉS JETHRO 2. Móz. 17:8-18. Két történet van itt. Egyik az amálekitákról szól, Izráelnek velők folytatott harcáról és felettök való győzelméről, a másik Jethróról, a Mózes apósáról. Egyik sem volt Izráel része vagy tagja. Egyik ellensége volt, a másik barátja, akitől Izráel Mózesen át tanítást kapott. Hogy kik is voltak az amálekiták, pontosan nem tudjuk. Csak annyit tudtunk, hogy halálosan gyűlölték Izráelt, Isten népét, az ószövetségi Egyházat és minden alkalmat felhasználtak, csakhogy elpusztithassák. — Most keveredtek először harcba Izráellel. Izráel felvette a harcot ellenök és a csata győzelemmel végződött. Nem azért, mert Izráel erős volt, mert jó katonák voltak, mert modern volt a fegyverzetök, hanem mert Isten maga harcolt érettük. A valóságban Izráel gyengébb volt, mint Amálek. Mutatja ezt az, hogy amikor Isten nem elegyedett a harcba — a történet szerint ezt jelentette, amikor Mózes leengedte imádságra emelt karjait — akkor mindig Amálek győzött. Erdély egyik legszebb temploma a dési templom. Gyönyörű u. n. gothikus épület. Valamikor a középkor végén építették és aki építette, mester volt. Mikor az Egyház reformálása megtörtént Erdélyben is, a templom épülete az Egyháznak az Igét követő részéé, a reformátusoké lett. A középkorban tudjuk, hogy a templomoknak nevet adtak és a név mindig valamelyik szentnek a neve volt. Az Ige Egyháza úgy gondolta, hogy Isten házát csak Istenről szabad elnevezni, azonban — úgy látszik — mégis csak akartak nevet adni a templomnak. Adtak is. A nevet ebből a történetből vették, elnevezték Jehova Nisszi-nek, ami magyarul annyit jelent: “Az Ur Az Én Zászlóm.” Ez a név, még amikor én láttam, oda volt írva a templom oldalára héberül. Ha majd valaki elmegy közületek valaha Désre, nézze meg a templom keleti oldalán a táblát, ott van-e még? Miért nevezték el az izráeiiták az amelákitákkal vívott csata helyét “Az Ur Az Én Zászlóm”-nak és miért adták ezt a nevet a désiek a templomuknak? Azt hiszem, az ok ugyanaz volt: mind a két nép tudta, látta, hogy az Egyház ellenségeivel az Egyház a maga erejével megküzdeni nem tud. Csak Isten tudja legyőzni őket. Ő azonban meg tudja szerezni a győzelmet bármilyen hatalommal szemben. Izráel is tudta, a désiek is tudták, hogy Isten árnyékában megmaradnak és szolgálhatnak neki. A másik történet a Jethró története. Jethró nem volt Izráel közül való, hanem midiánita volt. Ő volt az, aki Mózest, amikor Egyiptomból menekült, befogadta és annyira megszerette, hogy a leányát, Cippórát is feleségül adta hozzá. Most, amikor Mózes Isten akaratából egy egész nép vezetője lett, miután ki is szabadította azt a népet a rabszolgaságból, eljött hozzá meglátogatni. Amikor látta, hogy Mózes az idejét mindenféle apró veszekedésekben való bíráskodással tölti, adott neki jó tanácsokat, hogy miképpen szervezze meg a népet, hogy minden szépen és jó renddel történjék. Egy idegen valaki, aki nem volt az Egyházból való, tanácsot adott az Egyháznak, az Egyház pedig elfogadta azt. Nem különös ez? Én azt hiszem, nem. Végül is mi, keresztyének és az Egyház, amelyben élünk, ebben a világban van. Mindenféle ember van az Egyházban és egyikünk sem büntelen. Ezért szükség van arra, hogy egyházi törvényeink legyenek. Azt gondolom, hogy a keresztyén ember nem követ el semmi bűnt, amikor tanul a világtól olyasmit, ami jó. Pl. Isten nem tanít minket arra, hogy villával együnk és ne kézzel, hogy fogat mossunk, hogy zsebkendőt használjunk. Ezt ebből a világból tanuljuk és valószínű, hogy a feltárna-
