Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)

1956-01-01 / 1-3. szám

14

EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT

beszélt, hanem a leirt betű hűségével a vallomásokat megőrző módon irt) Pál apostol, minden idők egyik legnagyobb apostola és a legnagyobb áldozatokat hozott keresztyéné! Isten szentsége előtt a legnagyobb szentek is mind ugyanezt érezték és vallották, hogy ők “nyomorult bűnösök”. — Mit szerethet hát Isten rajtunk, embereken, kik közül a legnagyobbak, a legkiválóbbak is — “nyomorult emberek”? Ezt, a “nyomorult emberekből” álló “világot” szereti Isten. Nem csak a tökéletes angyalokat, az igazaknak a világát szereti, hanem a bűnös embert, téged és engem is szeret. Vajon miért?

Két okát látjuk annak, hogy Isten a “világot” szereti. Az egyik az, hogy Isten maga a szeretet; a szeretet nem csak a természete, hanem ő maga a szeretet. Ő nem akar gonosszá változni csak azért, mert az emberi világ gonosz, hanem megmarad a saját lényegében és mindent önmagához törekszik alakítani. Szeretetének másik oka pedig az, hogy Isten látja és biztos abban, hogy az emberiség végül is teljes mértékben engedelmeskedni fog neki, tehát, hogy úgy mondjuk, az embert a tiszta jövendőjében, megváltatásának biztos ismeretében szereti. Az ő szeretetét tehát nem a te kedvességed és az én kedvességem biztosítja és tarja ébren, sem pedig valami emberi áldozat, hanem az ő maga örök atyai kegyelme. Az ujtestamentomi kijelentés Istennek ezt a szeretetét nyilatkoztatja ki a “világ” iránt. Ez a keresztyén evangélium, örömhír.

2. Ez a kinyilatkoztatás úgy történt, hogy az ember, a “világ” kénytelen felismerni. Nem álomban, nem eltűnő “angyal” utján nyilatkoztatta ki Isten a nagy, olthatatlan szeretetét, hanem ember által, AZ EMBER által, Jézus megszületésével és életével.

Kezdve már az első évszázadtól sokat vitatkoztak azon, hogy miben áll Jézus istensége, miképpen nevezhető isteninek. A két szélső megállapítást említsük meg. Az egyik szerint Jézus maga Isten, aki teremtő atyai első személye után Jézusban megjelent isten-emberi formában, a Fiú második személyében, kit megjelenésében aztán követett Isten harmadik személye, harmadik önkinyilatkoztatása, a Szentlélek. A másik szerint Jézus nem Isten, hanem örök isteni igazságokat hozó nagy ember, aki bölcseségben, áldozatosságban és hivatásban a legnagyobb ember. — Mi most ne keveredjünk bele ebbe az ezerkilencszáz esztendős teológiai vitába, hanem mai alapigénk vonatkozásában boldogan állapítsuk meg azt, hogy Jézus megszületésében és müvében Istennek az emberiség iránt való végtelen atyai szeretete nyilatkozott meg.

Jézus Krisztus életét Isten “adta”, adományozta az emberiségnek. Próbáljuk kivenni mai világunkból a keresztyénséget, gondoljuk el, hogy milyen lenne az emberiség élete Jézus Krisztus és az ő egyháza nélkül és akkor már világosan áll előttünk, mennyire Isten adománya volt ő. Kétségtelenül az egyiptomi, szumir, görög, római kultúra, vagy Ázsia nagy vallásai és gondolkozói szintén nagy ajándékai Istennek e fejlődő emberiség életén át, de egyik sem ér fel azzal az értékkel, melyet Jézusban kaptunk. Benne az ige testté lett: Ő bemutatta azt, hogy ezen a földön, a “világ”-ban, az emberben lehet érvényesülnie Istennek. Saját magában példáját adta ama mondásának: “íme az Istennek országa ti bennetek van.” — Ha tehát tudni akarjuk, hogy teremtő Atyánknak mi az akarata ezzel a mi világunkkal, az emberrel, akkor rámutathatunk Jézus történeti személyére és a négy evangéliumban szavaival és cselekedeteivel megjelenő magasztos alakjára és igy szólhatunk: “Imé az ember”, — ime Isten célja; ime neked is olyanná kell lenned, mint amilyen ő volt. Nem álom, nem elsuhanó angyal, hanem Jézus történeti személye szólít fel arra, hogy kövesd őt.

3. Más szavakkal kifejezve a Krisztusban való hit azt jelenti, hogy a) Isten Jézust adta mindnyájunk számára példaként és hogy b) a Léleknek való engedelmesség, az általa való újjászületés által az az uj élet, mely Jézusban volt, mindnyájunkban valósággá válhat.

Úgy is kifejezhetjük ezt, hogy az ember életének célja, példája nem valaki másik ember, hanem kizárólag Krisztus. A hitlerizmus idején a németeknél érdekesen lehetett látni, hogy az ifjak százezrei a Führ ért tekintették eszményképüknek és ez a tévedés egész sereg rosszul sikerült németet termelt ki. Ugyanilyen alapon, mikor a Szovjetben szobrot állítottak annak a fiúnak, ki apját és anyját beárulta a titkos rendőrségnek, hogy nem hisznek a kommunista tanokban, minek következtében a szülőket elhurcolták, akkor az orosz gyermekek és ifjak tömegei ebben az áruló fiúban — és természetesen, kíméletlen, irgalmatlan és “az eszme érdekében” gyilkoló államvezetőikben — látták eszményképüket — Jézus Krisztus, az Isten által adott egyedüli tökéletes cél helyett. De nem csak az előbb említett nagyon torz példákat nem kell követnie az embernek; nem csak azokban nem kell hinnie (hiszen azok az ifjak mind hittek hamis eszményképeikben!), hanem a világ legnagyobb tudósai, államférfiai vagy szentjei sem állíthatók példaként — Jézus Krisztus helyett. Isten Jézus Krisztust — és nem kevesebbet — adta nekünk vezérként, megváltóként. Aki ezt igy elfogadja, az hisz Krisztusban. A Krisztusban való hit tengelye az, hisszük-e, hogy Jézus az Isten ajándéka, annak kijelentése, hogy az embernek nem kell bűnei-