Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 13 Szigethy Béla: AZ EVANGÉLIUM SZIVE 1. Előfohász. 2. Kezdőének: “Terólad zeng dicséretünk.” 3. Bibliaolvasás: I. János 4:7-21. 4. Bünvalló ima és feloldozás. 5. Főének: XXXIII. zsolt. 1., 2. és 3. verse: “Nosza, istenfélő szent hívek.” 6. Prófétai imádság: Mérhetetlenül gazdag a te irgalmad és megbocsátásod, Uram, mely nélkül nem méltóztatnál arra minket, hogy megszólíts, veled való társalkodásra meghívj és megengedd azt, hogy láthatatlan, de kétségtelenül itt levő felséged előtt megjelenjünk. Te, ki nem csak királya, hanem teremtője is vagy a világnak és akit hűtlenségünk, nyomorult bününk és ellened való gyakori lázadásunk haraggal tölthetne el — nem csak szent, de megbocsátó Atyánk vagy, aki nagy türelemmel, megtérésünkben reménykedve és megváltoztatásunkat munkálva kegyelmesen és mintegy végtelenül megbocsátod bűneinket. Hálát adunk, Atyánk, a megbocsátásodban való eme hitünkért és könyörgünk, ma igéd kincstárát úgy nyisd fel előttünk, hogy a reá való figyelést és gyógyító, megváltó tanítását el nem kerülhessük. Töltse el igéd szivünket szent érzelemmel, agyunkat a Krisztusban adott igazságoddal, akaratunkat Szent Lelked erejével, hogy mikor ennek az istentiszteletnek végére jutunk, bizonnyal higgyünk nagy szerelmedben és azt irántad való szeretetünkkel viszonozzuk életünk minden napján, Krisztust követve, kinek nevében hallgasd meg imánk. Ámen. 7. Közének: “Uram, a te igéd nekem a sötétben szövétnekem.” 8. Alapige: János evangéliuma 3.-ik részének 16.-ik verse: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” 9. Igehirdetés: Kedves Testvéreim! Konfirmándusaim osztályában felmerült az a kérdés, hogy mi az evangélium summája, Isten kijelentésének összefoglalása. Ha ilyenként a szeretet Jézus által adott kettős parancsára mutatnánk rá, ezzel már feltárnánk az evangélium lényegét, mert az a parancs arra kötelez, hogy szeressük Istent és szeressük felebarátunkat olyan szeretettel, amilyen a Jézusé volt. Mégis, amint a konfirmándusoknak mondottam, úgy gondolom, hogy az evangélium lényegét nagyszerűen körülirva, egy mondatban, a legkimeritőbben a János evangéliuma harmadik részének tizenhatodik verse adja: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyből királyi trónusod elé száll. Áldd meg a Benned bízókat itt és mindenütt, most és minden időben, a Krisztus által, Ámen. 11. Mi Atyánk. — 12. Zaróének: “Urnák szolgái mindnyájan ...” — 13. Adakozás. — 14. Énekeljük el nemzeti imánkat: “Isten, áldd meg a magyart.” — 15. Áldás. — 16. Csendes imádság. szülött fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” 1. Ebben a mondatban az első és legfontosabb megállapítás az, hogy Isten szereti a világot. Ami szépet, jót, igazat, nagyot, hatalmasat el tudunk képzelni, sőt amit emberi képzeletünkkel még csak meg sem tudunk közelíteni, arra azt mondjuk: Isten. Hiszünk abban, hogy Isten a mindenirányu tökéletesség és hogy minden jó tőle származik. Alap igénk erről a tökéletes Istenről állítja azt, hogy szereti a világot. Mi a “világ” szó jelentése? Mit szeret hát Isten? Alapigénk vonatkozásában a “világ” az emberiséget, az embereket jelenti. Tehát Isten, a tökéletes, örökkévaló, jó, igaz és igazságos Isten szereti az emberiséget, szereti az embert. így is mondhatjuk: Isten szeret téged, szeret engem, szereti családod tagjait, szereti barátaidat, szereti ellenségeidet, Isten szereti az embert! Testvéreim, ugyan mondjátok meg, mit szerethet Isten rajtunk, mit szerethet bennünk? E kérdés után nem kezdem felsorolni a gyilkosok, zsarnokok, paráznák, rablók, szadisták vérvörös bűneit. Hiszen beszélhetnénk arról, hogy ugyan mit szerethetett Isten Stalinon, kinek tévedő, kegyetlen, szüklátkörü lelkén tiz és tiz millió ember vére szárad, vagy mit szerethetett Nérón, az önimádó római császáron, aki a világ legtisztább életű embereire, a keresztyénekre kente sötét bűnét és Róma felgyujtásával őket vádolva ezer számra mészároltatta le őket. Beszélhetnénk arról, hogy ugyan mit szerethet Isten a feleségét megölő férjen, vagy a férjét és gyermekeit meggyilkoló asszonyon? Mit szerethet a munkásait önző kíméletlenséggel kizsákmányoló alkalmazón, vagy a tulajdonost önző naplopással kizsákmányoló munkáson, vagy az embertársaiban mindig hibát kereső zsörtölődő, rosszakaratú és rosszakaratával gyilkoló emberen? De, ismétlem, nem akarom felsorolni a társadalom általános szabályai szerint is utálatosnak kinyilatkoztatott bűnösöket. Hanem amikor azt a kérdést tesszük fel: Ugyan mit szerethet rajtunk Isten — akkor utaljunk arra, hogy az általunk legnagyobb szentnek tartott emberek is kétségbeejtően bűnösöknek érezték magukat — Isten felséges szentségéhez viszonyítva és meg voltak győződve arról, hogy csak az Isten irgalma segíthet rajtuk. Az egész keresztyénség egyik legnagyobb szentje ezért kiáltott fel kétségbeesve: “Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadit meg engem e halálnak testéből?” (Róma 7:22-24.) így irt (irt, nem csak
