Evangéliumi Világszolgálat, 1955 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
4 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT lutheránusok és a baptisták amerikai segítséggel többezer dollár értékű gyülekezeti háznak alkalmas épületeket vettek a közelmúltban. A református gyülekezet jól tudja, hogy hasonlót sehonnan sem követelhet vagy igényelhet. Azt is érzi, hogy minél többet végez maga erejéből, annál erősebb lesz saját közösségük. Ezért határozták el, hogy 1955-ben meginditják a gyülekezeti házra való adakozást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamely erősebb testvér ezirányu segítsége ne adhatna erős lökést és hatalmas ösztönzést az argentínai magyar reformátusoknak, akik egyházszeretetüket és életrevalóságukat egyre jobban mutatják meg. Isten Igéje Argentínában is szól magyarul — és egyre erőteljesebben szól! Jugoszláviai magyar reformátusok külmissziója A Jugoszláviai Református Egyház, amelynek 35 ezer tagja egy kis töredéket (400) leszámítva mind magyar, már évek óta különös megbecsülést szerzett magának a világ reformátusai között külmissziói munkájával. Az elmúlt két éven keresztül egy keletázsiai falutervet támogatott, valamint résztvett egy uj afrikai, kameruni főiskola berendezésében. Most újabb jelentős külmissziói munka fog a délvidéki magyar reformátusok nevéhez kapcsolódni. Tudvalevő, hogy az 1954 nyarán tartott nagy világgyüléseken, Princetonban és Evanstonban, résztvett a délvidéki reformátu püspök, Ágoston Sándor felesége is (a püspök maga betegsége miatt nem jöhetett Amerikába, bár útja elő volt készítve). Ágostonná amerikai tartózkodása folyamán több mint 50 alkalommal hirdetett igét vagy tartott előadásokat. Ez alkalmakk r begyült perselypénzt az amerikai Presbiteriánus Egyház külmissziói bizottsága vette fel és könyvelte el a jugoszláviai magyar reformátusok számlája javára. Az igy számontartott összeg 945 dollárt tesz ki. Ebből az összegből most 750 dollárt a délvidéki magyar reformátusok indiai missziói munka támogatására rendeltek. Ennek az összegnek segítségével az amerikai presbiteriániusok egyik misszionárus orvosnője, Marion Moore, egy évre megfelelő indus kisérőszemélyzetet kaphat: egy prédikátort, egy orvosi asszisztenst és egy soffőrt. Marion Moore csoportja India egyik legelhagyatottabb kerületét járja már évek óta — illetve járta férjével együtt, aki misszionárus volt és aki nemrég halt meg. Most, a délvidéki magyar reformátusok által rendelt pénzből — Ágoston Sándorné gyűjtéséből — a Moore-féle miszsziói csoport még egy esztendeig viheti Indiába a gyakorló szeretet krisztusi evangéliumát. 0 AUSZTRÁLIAI MAGYAR NÉV BUFFALÓBAN A Reuters nemzetközi hírügynökségnek a múlt év december 24-iki egyik hire magyar nevet röpített világgá, melyet mi az egyik Buffalói napilapban olvastunk. Nem politikai, nem tudományos, nem sport vagy hasonló hir volt. Egy magyar szív karácsonyi kivirágzásáról szólott. Nem ismerjük személy szerint a név viselőjét, de tettében Jézusnak azt a lelkületét ismerjük fel, melyet minden magyarban, nem-TÖRD MEG A KENYERET (Break Thou the Bread of Life. By Wm. F. Sherwin) Törd meg a kenyeret, Jézus, nekem, Mint ott a tengernél, a szent hegyen. S kinek a szent lapon ott a neve, Vágyom rád, óh életnek kútfeje! Ami igaz, Uram, áldva legyen, Mint ott a tengernél, a szent hegyen. S nem lesz majd szolgaság, hull a bilincs, Az lesz a béke, melynek párja nincs! Életnek kenyere vagy te nekem, Igédből származik a kegyelem; Táplálj és élni hagyj fenn, te veled, Add igazságodat, óh szeretet! Küldd rám el, óh Uram, szent Lelkedet, Hogy tegye látóvá a szememet: Szent igéd a homályt oszlassa el, Hogy szent igazságod ne zárja el. Forditotta: Kozma Dezső csak karácsony táján, hanem minden időben, minden tettében látni szeretnénk. A hir elmondja, hogy Simon István magyar emigráns, aki sokezer más magyar utján a kommunisták által vezetett Magyarországról menekült el és most Ausztrália Melbourne nevű városában lakik, karácsony előtt látta, amint a gyermekek az egyik áruház játék kirakatának üvegéhez szorított arccal csodálták a játékokat. Rágondolva Budapesten hagyott tizenkét éves leánykájára, a magános idősebb Simon, aki hat évvel ezelőtt jött el Magyarországról, bement az üzletbe és 340 dollár értékű pénzt adott át a játékosztály vezetőjének. “Lesz szives — mondotta — erre játékokat küldeni gyermekotthonokba”. Simon névtelen akart maradni. De újságírók nyomára akadtak és felkeresték abban a szobában, ahol egyedül él. “Szeretem a gyermekeket”, mondta nekik honfitársunk. “Semmi sem volt a pénz. Tetszenek tudni, karácsony van”. A hir olvastán arra gondoltunk: Milyen nehéz, valósággal lehetetlen elrejtőznie a szabad világ szeme elől annak, aki valami jót tesz, őszinte szivvel. Arra is gondoltunk, hogy ezer féle módon a világba szétszóródott sokezer magyarnak meg van az alkalma arra, hogy nevén át egész népünknek a nevére megbecsülést hozzon, amire ellenségeinknek nem csak a múltban, hanem a jelenben talán még inkább folytatott hamisításai, elferditései és beszennyező kísérletei ellensulyosázására oly igen szükségünk van. Arra is gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha minden magyar szivében mindig karácsony lenne. Nem ábrándozunk; valóságos lehetőségről beszélünk.
