Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
6 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT ra és Olaszországra s nyomban meggyőződhetnek arról, hogy a felekezeti együvétartozás még nem jelenti egy nemzet egységét is. Másrészt tekintsük a felekezetileg tényleg megosztott Nyugatnémetország egységes erőfeszítésének nagyszerű példáját. A Kárpát-medence egysége a magyar egységgel áll, vagy bukik. Ez az egység kétségtelenül az ott élő más nemzetiségek érdekét s egyben az európai egyensúly ügyét is szolgálja. Mi hát a magyar egység megteremtésének az előfeltétele? Két kritériuma van mindössze: a.) becsületes őszinteség, b.) egymás megbecsülése. Jegyezzük meg azt az igazságot, hogy mi valamennyien azért választottuk a hontalanságot, mert még áldozatvállalással sem maradhattunk otthon szabadságunk feladása nélkül. Isten különös kegyelme nekünk emigráns magyaroknak megengedte, hogy legnagyobb kincsünket: emberi szabadságjogainkat megőrizzük; de akkor ezekkel Istennek tetsző módon kell élnünk és első sorban nekünk kell ezeket a szabadságjogokat és köztük a legelső helyen a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartanunk. Ezt követeli az idők teljessége, ami már itt van. Már itt, Amerikában is kezdenek felfigyelni ránk, magyarokra. Elődeink — óamerikás magyar véreink — becsületes és áldozatos munkával megvetették a kiindulási alapot s most rajtunk a sor, hogy egy nagy magyar összefogás jegyében és erejével a magyarság, a magyar nép ügyét sürgősen megoldandó nemzetközi problémává tegyük. Ifjúságunk — a másod és harmadgenerációsakat is beleértve — kezd öntudatosodni; nyíltan hangoztatja magyari voltát. Rá kell döbbennünk nagyszerű lehetőségekre, de ahhoz, hogy évszázados mulasztásokat pótolhassunk, első sorban önmagunkkal kell tisztába jönnünk. “Magyar összefogásra, méghozzá keresztény magyar összefogásra van szükség” mondotta a Magyarországról 1950-ben kiszabadult Dr. Medgyes Ferenc, római katolikus lelkész a Pittsburghban tartott előadásában, — “mely alatt most nem pápistáskodást és nem kálomistáskodást értek... A magyarság ezen már régen túl van odahaza, ahol csodálatos egységben forrott össze”. Legyünk tisztában azzal, hogy nem keresztyén az, aki a szeretet helyébe a lelkiismereti szabadság sárbatiprását óhajtja állítani s értsük meg végre, hogy a történelem szekere nem áll meg és hogy a XX. század második felében már senki sem gondolhat középkori requizitumok alkalmazására. De első sorban nem magyar az, ki hitbeli hovátartozás alapján kíván osztályozni és én most itt is nyíltan kijelentem, hogy szent meggyőződésem szerint csak fajtánk ellenségei, hivatásos méregkeverők vállalhatják az ékverők szerepét. Nincs szükségünk méregkeverőkre és nincs szükségünk a magyarságukat szavakban kiélőkre, mert elérkezett a tettek ideje. Egyszer s mindenkorra el kell hallgattatatnunk a magyar egység aláaknázóit, bármelyik oldalon álljanak is. Félreértés ne essék! A magyar egység nem azt jelenti, hogy közöttünk még felfogásbeli különbségek se legyenek. Ilyenek mindig voltak és mindig lesznek, de a nagy célkitűzések tekintetében egységeseknek kell lennünk. Senkisem kíván megalkuvást, sőt: legyen mindenkinek az ő hite szerint. Ne bántsuk naponként Krisztus Urunk tanítását, ne higyjünk azoknak, akik nem tudják, mert nem akarják a magyar összefogás utjából az akadályokat elhárítani. A magyar jövő építésénél nem nélkülözhetünk egyetlen magyart sem; de hangsúlyozom, hogy még távolról sem magyar mindenki, aki magyarnak született; a vérség még nem minden, a lelkiség a döntő tényező. így látom én a magyar szintézis kérdését, igy látom megoldásának lehetőségét és igy vallom, hogy szükség van ezen belül öntudatos protestáns, közelebbről öntudatos református magyar lelkiségre, mely büszkén és kötelességtudással vállalja ősei örökségét, de ez pozitív irányban mutatkozzék meg mindenkor, amikor egyetemes magyar érdekek forognak kockán és forrasszon sziklaszilárd egységbe többi magyar testvérünkkel azokkal szemben, akik a hitbeli hovatartozásukat nem az isteni örök igazságok keresésében, hanem külön érdekszövetségek megteremtésében élik ki. Szükségünk van sajtóra, mert szükséges, hogy magunkban erősítsük a lélek szavát s hogy hallattassuk szavunkat, mert e nélkül véka alá rejtjük azokat az évszázados értékeinket, melyekkel csak mi járulhatunk hozzá a magyar jövő építéséhez. A visszahúzódást, a túlzott szerénységet, a rossz helyen alkalmazott loyalitást épen a méregkeverés nagymesterei magyarázhatnák gyengeségünkkel, már pedig a gyenge nem érdekes sem mint ellenfél, de még kevésbbé, mint szövetséges. Ha mi egyszer majd elérkezünk a Jezsuita Káldy György bibliafordításának kiadását biztositó Bethlen Gáborok és a református magyar fejedelemség szükségszerűségét hangoztató Pázmány Péterek szelleméhez, ha tényleg megragadja Rákóczi Ferenc szelleme kétszázötven év távlatából lelkünket és ha komolyan megszívleljük a Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspököt búcsúztató Ravasz László püspök szavait, akkor lesz magyar egység s benne és általa magyar erő. Prohászka Ottokár püspöknek a kecskeméti színházat zsúfolásig megtöltő közönség előtt elhangzott szavait idézem: “Szeressük egymást magyarok, protestánsok és katolikusok, hiszen talán atyafiak volnánk!” Szakáts István
