Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1-2. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 9 Bálványimádók voltunk és vagyunk: az arany és a nemzeti gőg, meg sok más bálvány sokkalta fontosabb számunkra, mint Isten, akinek szövetségét nem tartottuk és tartjuk meg, pedig igy elfelejtjük, hogy gyönyörű országunkat, amely olyan szép, mint Kánaán földje, nem feltétel nélkül adta nékünk Isten, hanem a neki való szolgálat szövetségének feltétele alatt. Hát a többi bűnök nem alkalmasak-e, hogy kihivják Isten haragját? Telhetetlenség és fösvénység, testi és lelki uzsora keresése, a munka kihasználása? Hányszor űzte ki a hatalmas és a gazdag a gyengét és szegényt örökségéből, csak azért, mert megkívánta valamijét? Hány hatalmas rakatta házát szegényekkel úgy, hogy azok még becsületes bérüket sem, nemhogy jutalmukat kapták meg? Nem él-e az irigység mérge az emberek lelkében és érezzük magunkat valaki által megbántva már azáltal is, ha az magasabbra emelkedett, élete sora jobban alakult, mint a miénk? Paráznaság és részegség, hamis esküvés és hamis tanúbizonyság nem járul-e ezekhez bőven, úgy, hogy ha összes bűneink tükrébe belenéznénk, bizony azt kellene mondanunk: vétkeink felülhaladták Sodorna és Gomora vétkeit és bizony Isten kegyelméből van, hogy még egyáltalában élünk. És ha a magyar nép sokszor érezhette, hogy választott, kedves népe Istennek és éppen ezért nem érti, hogy miért lett most ennyi szenvedés osztályrészévé, akkor ne feledjük el, hogy a Szentirás szerint Izráel is választott népe volt Istennek és mégis elvetette bűneiért. Jekóniás királyról azt mondta a próféta szájával Isten, hogy ha gyűrű volna is ujjábán, elvetné. Ilyen elvetett gyűrű vagyunk mi is, szerencsétlen, bűnös magyarság!! Amelyet azonban minden szerencsétlenségében és bűnösségében is hiv magához Isten Jeremiás próféta szavával: “Térjetek énhozzám és nem fordítom el az én orcámat tőletek, mert szent vagyok és nem mindörökké haragszom.” Keresztyén Atyámfiái! Ez a prédikáció, ami most elhangzott itt előttetek, nem a XX. század második világháborúja alatt összeomlott magyarság számára készült prédikáció. E prédikáció néhány esztendő hijján 400 esztendős. 1562-ben irta Károlyi Gáspár, a kezünkben lévő magyarnyelvű Szentirás áldott emlékezetű fordítója. Az az intés, amit elmondottam előttetek, egy nyomtatásban is megjelent munkája első felének összevonása. A könyvecske cime ez: “Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjüknek okairul, melyből megérthetni, mi az oka az Magyarországnak is romlásának és fejedelmeknek szerencsétlenségeknek.” A török által pusztított szerencsétlen, három részre szabdalt ország szenvedő keresztyénéihez irta Károlyi Gáspár ezt a könyvet, evangéliumi felelősséggel látva meg a történelemben Isten hatalmas kezét és saját népünk életében mindazokat az okokat, amelyek miatt Isten haragja joggal sújtott le a magyarságra. Mai nyelven s valamennyire összevontan mondtam el Károlyi prédikációját, de még igy is érezni lehetett bizonyára a régies mondatfüzés emlékeit. Csodálatosan lehet érezni azonban, hogy Károlyi Gáspár szavai ma is éppoly joggal hangzanak el, mint elhangzottak akkor. Károlyi szavai vájjon? Nem, Istennek szava a Szentiráson keresztül. Eleven és beszédes bizonyság arra, hogy Istennek Igéje tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. De ugyanakkor milyen irtózatos — mind magunk egyéni életén érezzük, azért olyan irtózatos — példa, hogy majdnem 400 esztendő után az Ige alkalmazásának, a vádaknak, az intéseknek, a magyarázatnak, az igehirdetésnek is ugyanannak kell lenni egy nép számára. Micsoda óriási számadásra való hívás, hogy majd 400 esztendő alatt sem tudtuk megjobbitani utainkat! És mégis élünk. így kell mondanom, bár sokan meghaltak. De akik meghaltak, azok ott vannak Istennel a szemtől-szembe látás világában, hozzájuk Isten másként szól már, mint hozzánk, nem emberi szóban kijelentett Igéjén keresztül. Ami a Szentirást illeti, az nekünk élőknek szól. És mi élünk. És nekünk azt mondja, hogy nemcsak mi és a bűneink, hanem az Isten sem változott meg 400 év alatt. A^ büntető Isten sem, de a könyörülő Isten sem. És az Isten változhatatlansága tovább tart mindennél. Ha megtörténnék az a lehetetlenség, hogy bűneink elfogynának, Isten kegyelme akkor is kifogyhatatlanul meglenne. Ezért élünk és fogunk is élni. Még akkor is, ha ma éppúgy, mint az elmúlt évek vagy évtizedek eseményei miatt szenvedélyesen tör fel a “miért” minden magyar lelkében bárhol a világon: miért Magyarország az egyetlen, amely erejéhez képest a legsúlyosabb terheket kellett viselje; miért Magyarország az, amely kétizben már a legkeményebb és legigazságtalanabb békét kapta; miért Magyarország az, amelyet legjobban pusztít nemcsak anyagi kincseiben, de tiszta vérében is az elnyomó és kizsákmányoló? Ezek és még egy sereg miért vájja szivünket, lázitja elménket. A Károlyi Gáspár lelkében átélt isteni üzenet szól változatlanul. Ezekre a mai miértekre is. Károlyi Gáspár a nagy aggódó: egy emberben, egy lélekben a lelkek üdvösségéért aggódó evangéliumi keresztyén és a fajtájáért aggódó igaz magyar: a legmagasabb földi értékszemlélet, amit ember el tud képzelni. Ez az értékszemlélet pedig azt állítja, hogy nem szeretheted magyarságodat, ha nincs evangéliumi keresztyénséged, ha nem éled azt. És azt is, hogy magyarságod szeretete része evangéliumi keresztyénségednek. A hazaszeretet szolgálat. “Az ország, amely néked nem szolgáland, elvész.” Az ország az egyesek összessége. Az országot az egyesek szolgálata tartja meg. Ha pedig a szolgálat
