Evangéliumi Hírnök, 2004 (96. évfolyam, 1-3. szám)
2004-01-01 / 1. szám
2004. január 5. oldal És egy régebbi levél Folytatás az 2. oldalról volt könnyű, de az Úr megáldott testi, lelki erővel és türelemmel, hogy elvégezhetted. Én 1940 óta figyelem és olvasom és értékelem az Evangéliumi Hírnököt. Több szerkesztő testvér munkáját láttam és olvastam. Igazán mondhatom, hogy a lap soha nem volt változatosabb, tanulságosabb, érdekesebb és értékesebb, mint az utolsó években. A képek különböző egyénekről és eseményekről sokat segítenek, különösen azoknak, akik már személyesen nem jelenhetünk meg az összejöveteleken. Legalább képen láthatjuk testvéreinket. Az Interneten megjelent példányt átnézem és előre tudom, mi jön a lapban. A hosszabb cikkeket a lapból olvasom, amikor megérkezik. Amint ismét megkezded és folytatod a jó munkát az új esztendőben, imám az, hogy a jó Isten, aki eddig megsegített, segítsen ezután is és adjon testi és lelki erőt és bölcsességet, hogy a jó munkát folytathasd, nem csak a reánk következő esztendőben, hanem még sok éven át. És hogy ne legyen a munka teher a részedre, hanem te is kapjál lelki táplálékot és áldást a munkában és a munkából. Aztán, hogy mi, az olvasók is találjunk lelki táplálékot és fontos értesítést az Úr munkájáról az egész szövetségben, sőt az egész világon. ... Molnár Balázs í Mit kellett volna még tennem? Ézsaiás 5:1-7 Akit igazán szeretünk, annak a romlása, elfordulása mindennél jobban fáj. Képtelenek vagyunk beletörődni abba, hogy annyi jóakarat és fáradozás egyszerre mind hiábavalóvá legyen. A jó nem múlhat el nyomtalanul. Nincs senki, aki Istennél jobban szeretné választott népét, senki, aki nála jobban szívén hordaná emberi sorsunkat. O alkotott, gondot visel rólunk, megáld minden jóval. Ahogyan a szerelmes rajong kedveséért, ugyanúgy kimondhatatlan szeretettel szeret bennünket Isten. Gyermekeit, népét, gyülekezetét, egyházát. Ezért érthetetlen, miért romlik le az, amit ilyen önfeláldozó szeretettel ápolnak. Elgondolkodtál-e azon, kedves Olvasó, miért látszik közösségünkön, gyülekezeteinken, a családjainkon az erkölcsi, a hitbéli elsekélyesedés, hanyatlás? Miért terjednek át ránk a világ romlott szokásai, viselkedése, s lassan nem lesz különbség azok és a mi életünk között, pedig az Isten népe lennénk? Érthetetlen és elfogadhatatlan az Úrnak, hogy drága vérén megváltott gyermekei miért nem növekednek a hitben, a szentségben és az egymás iránti szeretetben! Miért burjánzik föl közöttünk a lazaság, a viszály, bűnös kapcsolatok, a törtetés, a lelki józantalanság? Hova lettek az életünkből, gyülekezeteinkből a szent és nemes krisztusi értékek, csupán a káosz, hangzavar maradt? Mi vajon elgondolkodunk-e ezeken úgy, hogy nem egymásra mutogatnánk, hanem magunk keressük meg a bajok gyökerét? Öregapámtól azt tanultam, ha egy nemes oltvány lentről új hajtásokat hoz, le kell ásni a tőig, és akkor meglátszik, hogy a nemes részből sarjadtak vagy pedig a vad alanyból, azokat pedig, bármilyen szépek és életerősek, le kell vágni, mert nem hoznak jó termést! Ugyanez történt akkor Isten népével, és történik velünk, mai gyermekeivel. Az óemberi, világi természet fölburjánzik bennünk, és nem vagyunk hajlandók engedni Istennek, hogy lemetszsze azokat rólunk, amik gyökértelenné, terméketlenné teszik egész hívőségünket. Ahogyan akkor megengedte a büntetést, az idegen népek dúlását elvadult népén az Úr, úgy cselekszik velünk is. Azért, hogy szembesüljünk a ténnyel: elfordultunk tőle, vagy még inkább ellene fordultunk tulajdon Atyánknak. A viszálykodó, pásztoraira támadó, vagyonába, hatalmába és tisztátalan életébe beleszédülő nép kihívja maga ellen saját, szerető Istene ítéletét. Ez történik velünk is. Lássuk meg az igazságot úgy, ahogyan az Úr mutatja nekünk, és nem úgy, ahogyan mi szeretnénk látni magunkat! Keressük a megtérés útját, amíg nem késő, és nem végleges a pusztulásunk engedetlenségünk, elvadulásunk miatt. Amikor Isten ítéli, bűneiért figyelmezteti drága gyermekeit, még lehetőséget kíván adni nekünk. Hiszen ő irgalmas, szerető Atyánk. Ha meglátja a szívből jövő bűnbánatot, a megtérés jó gyümölcseit, szeretetben, megtérésben, tisztaságban, nem marad el fölvirágoztató, helyreállító kegyelme életünkből! Újvári Ferenc (Áhítat) Mindennek megszabott ideje van Prédikátor 3,1-8 Az első verssel azt mondja nekünk a Szentlélek, hogy Isten - és Jézus Krisztusban már a mi Atyánk - által megszabott időben és ideig történik velünk, ami történik. Jó nekünk megpihenni ezen az igazságon. A mi Atyánk rendeli el az időket és az időtartamokat az életünkben úgy, mint az univerzum történetében. Ennek az igazságnak a tudatában marad-e okod az aggodalmaskodásra, amivel még egy arasznyival sem tudod meghosszabbítani az életed, de másét sem? Sőt! Bár megvan az ideje a meghalásnak is, de magunkat és másokat pusztító élettel eltékozolhatjuk azt, amit Isten nekünk szánt, akár időben, akár egészségben vagy anyagiakban. Az időnek teljességében jött el Jézus Krisztus is, és a “rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért” (Róm 5,6). Jézus mikor itt járt a földünkön, nem csak arra figyelt, hogy mi az Atya akarata, hanem arra is, hogy azt mikor kell megvalósítani. Kövessük ebben is Megváltónk példáját, mert a legjobb dolog is romboló hatású lehet, ha azt nem a megfelelő időben teszem vagy mondom. “Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak!” (Ef 5,15-16) Vadon Sándor (Áhítat) Túrmezei Erzsébet: “Elég soká volt a jó Istené...” Pisszenés nélkül, mozdulatlanul rejtőznek a bokorban mind a ketten, mert ha leszáll az angyal fényesen, s megsejti őket, hátha visszaretten. Tortát kaptak. De olyan gyönyörűt, hogy láttán összesúgott a két gyermek: nem eszik meg, kár volna bántani inkább odaadják a jó Istennek! Ott pompázik virágos zsámolyon és ők az érte küldött angyalt lesnék... Elébiik kúsznak a fák árnyai és hűvös szellő hirdeti az estét. A kisebbik a szép tortára néz... az angyal késik... nem történik semmi... “Elég soká volt a jó Istené ”- szólt halkan - “most már jó volna megenni!’’ Szót tett követett. Finom torta volt, csokoládés. Eddig a kis történet. Mondd, nem teszünk-e azzal soha így, ami életünkből már Istené lett?! “Elég soká volt a jó Istené... " súgja halkan a kísértő hang bennünk. És mozdul a kezünk... “Elég soká... ” Tán ideje is lenne visszavennünk. Hogyha az angyal szárnya nem suhog... emberi hűség köteléke málik... most, most mutatkozik meg, mennyit ér a “mindörökre" és a “mindhalálig”!
