Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1999-04-01 / 4. szám

10. oldal Lapozgassuk a Bibliát! Jeremiás legszebb versei * Mielőtt az anyaméhben megalkot­talak, már ismertelek, és mielőtt az a­­nyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. * Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cse­lekedeteiteket, és veletek lakozom e he­lyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, 1 mondván: Az Úr temploma, az Úr temp­loma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket... * Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregek­nek Istene! * Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek ki­­nek-kinek az ö útai szerint és cselekedete­inek gyümölcse szerint. * Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem. * A próféta, a ki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr. Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly? * Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mond­ja az Úr; békességnek és nem háborúság­nak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek. Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok engem, és meghall­gatlak titeket. És kerestek engem és meg­találtok, mert teljes szívetekből kerestek engem. * Imé, eljönek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izrael házával és Júda házával... Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké lesznek, ők pedig népemmé lesznek... mindnyájan megis­mernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ö bűneiket, és vétkeikről többé meg nem em­lékezem. * Imé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajon van-é valami lehetetlen nékem? * Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatat­­lanokat, a melyeket nem tudsz. * És te kivánsz-é magadnak nagyokat? Ne kívánj; mert imé én veszedelmet bocsá­tók minden testre, ezt mondja az Úr, és a te lelkedet zsákmányul adom néked, min­den helyen, a hová elmégy. * Ne félj te, oh én szolgám Jákob, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. * Atkozott, a ki az Úrnak dolgát csalár­dul cselekszi... A megfejtéseket május végéig várja a szerkesztő. MEGFEJTÉSEK Január - Tegnap, ma és örökké l.Zsid 13:8; 2. 2Móz 4:10; 3. Zsid 3:13; 4. Zsid 3:7; 5. Lk 19:9; 6. Jób 7:16; 7. Mik 7:18; 8. Jn 8:51; 9. Jn 10:28; 10. Rm 13:11 Jó megfejtést küldtek: Mezei Ilona (LA), Kulcsár Lídia és József (NY), Po­­dodni Erzsiké (Torontó), Pass Imre és Mária (Quebec), Mikes József (Vác), Kádár Zoltánná (Kiskunhalas) Kovács Géza: A megtartó kegyelem Elveszíthető-e a már megnyert üdvösség? Az egyháztörténelcm során mindig voltak olyan nagytekintélyű keresztyén vezetők, akik azt tanították, hogy akit Isten Lelke újjászült, azt O minden kö­rülmények között megtartja. Ha elesik, vagy ha szembefordulna is Istennel, Is­ten olyan körülményeket támaszt körülötte, Lelke, szeretete, eszközei ál­tal - mint eltévedt bárány után - utána megy és helyreállítja. Idevonatkozó Igék: “akit szeret az Úr azt megfenyíti és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. ” (Zsid 12:6) “Ha hűtlenek vagyunk is, O hű marad, mert O magát meg nem tagadhatja. ” (2 Tim 2:13) Ugyanakkor voltak - vannak - keresz­tyén teológusok, akik azt tanítják, hogy Isten kegyelme elég erős ugyan arra, hogy megtartson, de ezzel a kegyelem­mel lehet szembefordulni, ebből ki lehet esni. Ha valaki szándékosan vétkezik, tudatosan szembefordul Istennel és az O népével, akkor elveszti üdvösségét, az istenfiúságot, kirekesztetik a Mennyből - amelynek pedig szellemben már része­se volt, sőt - egyesek szerint - az ilyen elfordulónak nincs is lehetősége többé arra, hogy ismét bocsánatot nyerjen. Fontos téma ez, amellyel foglalkoz­nunk kell. Említettük, hogy Isten kegyelme hatalom is, Jézus Krisztus halálának, engesztelő áldozatként kihullott vérének és halált meggyőző feltámadásának hatalma. Ez a hatalom viszi keresztre Jézussal együtt a régi embert és Vele együtt új életre támaszt fel. (Gál 2:20) Ez a hatalom “a mennyek világába ültette ” azokat, akiket Jézus Krisztussal együtt feltámasztott (Ef 2:6). A Kol. 3:3-ban ezt így magyarázza Pál apostol: "Mert meghaltatok és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben. ” A ke­gyelemnek ezt a munkáját a Szentlélek végzi, aki az újjászületésben lakozást vett minden őszintén megtérő hívőben. Pál apostol így ír erről: "Ha pedig annak Lelke lakozik bennetek, aki feltámasz­totta a Krisztust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:10). Csak így valósulhat meg: "ha valaki Krisztus­ban van, új teremtés az: a régi elmúlt es íme új jött létre. ” (2Kor 5:17) A kérdés az, hogy elveszíthető-e ez a Krisztussal együtt már Istenben elrejtett élet? Lehet kiesni, vagy tudatosan szem­befordulva Istennel “kilépni” ebből a kegyelemből, a mennyeiek világából? Az senki előtt nem kérdéses, hogy Isten kegyelme elég hatalmas arra, hogy megtartson. A kérdés arra irányul, hogy ha egy ember - aki újjászületett, a Szent­lélek temploma lett - de egy sátáni kisértésben elbukik, a test vágyai elra­gadják, vagy a környezet nyomására hűtlenné válik, sőt esetleg nyilvánosan szembefordul Istennel, hittel és Isten népével, van-e, lesz-e számára kegye­lem a visszatérésre, a bűnbánatra és a bocsánatra? Sőt a kérdés tovább élező­dik és úgy vetődik fel, hogy ha valaki valóban Isten gyermeke lett, kerülhet-e olyan lelki állapotba, hogy tudatosan szembefordul Jézus Krisztussal, a gyü­lekezettel és így korábbi önmagával? És ha valakikkel mindez megtörténik, va­jon elég erős-e arra Isten kegyelme, hogy az ilyen szembefordulót és eleset­tet is visszahozza, sőt visszakényszerítse a helyreállásra, az őszinte bűnbánatban való visszatérésre? Végeredményben oda csúcsosodik a kérdés, hogy ki az erősebb: Isten kegyelme, vagy az újjászületett ember már halálba került, de esetleg fellázadt “én”-je? Hogyan kell értenünk Jézus szavait: "Az én juhaim hallgatnak hangomra és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik és nem vesznek el soha, mert senki sem ragad­hatja ki őket az én kezemből. Az Én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből” (Ján 10:27-29). Jézus­nak e szavai azt a bizonyságot erősitik, hogy bár az ember - még a legszentebb is - elbukhat, de Jézus azokat, akik az O juhai lettek, nem engedi kiesni a kezéből - vagyis utánuk nyúl, felemeli és vissza­hozza őket! Hiszen “eljegyzett pecsét­jével, a megígért Szentlélekkel, örök­ségünk zálogával” (Ef 1:13). És: "aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi" (Fii 1:6). (folytatjuk) 1999. április

Next

/
Oldalképek
Tartalom