Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
VASÁRNAPI ISKOLA (gjgj 1998. április 5 JÉZUSBEVONUL JERUZSÁLEMBE Márk 11:1-10; 15-18 Mindegyikünk életében van egy “nagyhét”. Akárhonnét tekintsünk is vissza, úgy a gyermek, mint az agg emlékezetében rögződött már egy időszak, egy eseménylánc, ami fontosságában túltesz minden eddigin. Közös jellemvonásuk a “nagyheteknek,” hogy ezek mindig valaki, vagy valami máshoz is kapcsolnak bennünket, sosem egyedül éljük át őket. Nagyhét lehet a párválasztás élménye vagy a társvesztés fájdalma, a pályáralelés öröme vag^ a céltvesztés tragédiája, “nagyhét ’ a megtérés, és az is, amikor egy ember homokra épített életének romsúlya alá kerül. Mivel ezeket az élethelyzeteket mindig másokhoz kapcsoltan éljük át, nagyheteink hatással vannak a környezetünkre is. A mai foglalkozáson vizsgáljuk meg, mit követelt meg a környezetétől az Úr Jézus nagyhetének ez a királyi nyitánya, a jeruzsálemi bevonulás? 1. FELTÉTLEN ENGEDELMESSÉGET (1-7) A tanítványok első hallásra megértették, hogy az Űr valami rendkívülit készül tenni, hiszen az ünnepre zarándoklók éppenhogy leszálltak állataikról Jeruzsálem falai alatt, hogy gyalogosan lépjenek be a városba, mégha kényelmesebben utaztak is odáig. Nem értik, de engedelmesek: elmennek a faluba, hogy hozzanak egy szamárcsikót. A falusiaknak - akikről nem olvassuk, hogy akár a Mestert, akár a tanitványokat ismerték volna! - idegenek iránti természetesnek mondható bizalmatlanságán vesz erőt Valaki, mert elhiszik azt is, hogy nem tolvajok a tanítványok, meg azt is, hogy az ígéret szerint visszakerül majd az állat a gazdájához. Krisztus Országlásának az előképe ez, ahol feltétlen engedelmességgel szolgálja mindenki az Urat. 2. KIRÁLYHOZ MÉLTÓ HÓDOLATOT (8-10) Előkészületek, begyakorlás nélküli spontán hódolatnyilvánításra emlékezik Márk evangélista (a másik evangélisták megemlítik a negatív megnyilvánulásokat is), aki eddig, mint Isten és ember szolgáját mutatta be a mi Urunkat. Most fordul a kocka, a Szolgának hódol mindenki. Sokan ruhájukat terítik az útra, mások lombos ágakért szaladnak, a hozzá legközelebb lévők pedig hangos rivalgásukkal méltatják: “Hozsánna! Áldott aki jön az Úrnak nevében!" Krisztus Király méltó fogadtatásának az előképe ez, amikor majd zarándoklásban megfáradt népe kitörő örömmel köszönti a várt Szabadítok Az Úr Jézus 1998. március____________________________ jelenlétében örvendező gyülekezet dicsőítése is ilyen szívből fakadó kell legyen! Hasznos a tömegkép részleteinek jelentésén elgondolkoznunk, mint: a. a hódolatnyílvánítás sokfélesége (ruhák, ágak, szó), b. az Ige, az ígéretek helye a szóbeli dicsőítésben, c. Krisztussal haladó istentisztelet, stb. 3. ÍTÉLETE ALÁ RENDELT KEGYESSÉGET (15-18) A kegyesség, a vallásosság is mérlegre kerül az uralmát várók, jelenlétét ünneplők közösségében. A “virágvasárnapi templomtakaritásnak” nem abban áll a jelentősége, hogy az elvilágiasodott és hitetlen papság fölött ítéletet tart az Úr, hanem, hogy a méltón hódolókat és a feltétlen engedelmességgel szolgálókat Krisztuskirály megajándékozza a megtisztított istentisztelet reménységével. Otthont ígér; e célból rendet teremt, ítéletet tart. A hozsannázó tömeg gondolni sem merte volna, mi történik majd a Templomban. Ők kegyességük diktátuma alatt zarándokoltak fel az “imádság házába,” ami Jézus mérlegén “rablók barlangja.” Jézus Király jelenléte garantálja, hogy közösségi életünk hiányosságai, bűneink felszínre kerülnek. Ettől nem kell félni; erre szükségünk van, ez a javunkra lesz. Mai ünneplésünk is e hárommal teljes: feltétlen engedelmességet, méltó hódolatot és ítélete alá rendelt kegyességet követel tőlünk a Király. Aranymondás: Márk 11:9 1998. április 12 MEGHALT, ÉS ÚJRA ÉL! Márk 15:21-16:8 Sörén Kierkegaard írta a múlt század végén a kortársairól: “úgy élnek, egyszeresük arra ébrednek majd, hogy meghaltak. ” Egzisztálnak, aztán megszűnnek. Ennek ellenpólusa az élet, ami az örökkévalóságban folytatódik. Az Isten akarata szerinti élet példáját és lehetőségét kínálja nekünk Jézus Krisztus. Ő Életnek és Halálnak Ura, életmentési szándékkal lett emberré, és miután önmagát értünk áldozta (“van hatalmam letenni az életet... ’), harmadnapon feltámadt, hogy győzelmet hirdessen legnagyobb ellenségünkön, a halálon. A Feltámadás Ünnepén Megváltónk győzelmére emlékezünk és a Benne nyert új életet ünnepeljük. AZ ÚR JÉZUS HALÁLA (33-39) “Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették... ” - mondjuk az Apostoli Hitvallásban, és ezzel a megváltás történetiségére utalunk, mint az evangélisták is, akik az Úr földi életének ezt a részét beszámolóik alaposságával a világtörténelem eseményei közé iktatták. Tették ezt megnevezve az időpontot, a helyet, az események résztvevőit, és nem titkolva saját értetlenségüket a tragikus események sodrásában. 11. oldal A templomkárpit kettéhasadása (vajon ki vette észre legelőször?) az “áttörés” szimbóluma az Ószövetségből az Újba. Az Úr Jézusban valóságosan Isten jelenlétébe kerülünk. Váltsághalála lezárt egy korszakot, a várakozás idejét, a ceremóniák árnyék-világát (lásd, Zsidókhoz írt levél). AZ ÚR JÉZUS FELTÁMADÁSA (Márk 16:1-8) “Harmadnapon feltámadt a halottak közül... ”. Az asszonyok kegyes szándéka, hogy a testet bebalzsamozni készültek két nappal a halál után nyomatékkai aláhúzza az Úr halálának valódiságát. Meglepetésüket minden évben újra elmondja az ortodox liturgia is, ami szombaton este 10-kor kezdődik. A gyülekezet énekét a moszkvai pátriárka dörömbölése szakítja meg éjfélkor, aki a püspökök kíséretében, miután háromszor körbejárták a katedrálist, bebocsátást kér ezekkel a szavakkal: “Jöttünk, hogy barátunk testének végtisztességet tegyünk.”- “Nincs itt, mert feltámadott! Legyőzte a halált, és életet adott nekünk is itt, a sír honában! - hangzik az örömteli válasz a templomból. Feltámadt, igen,feltámadt!” Áz őskeresztyének szerették volna ennek a napnak a diadalmas hangulatát megőrizni. Hetente összejöttek, hogy a feltámadás történetét újra hallják és tanítsák, nem feledve, hogy az ünneplést az teszi teljessé, ha a személyes vonatkozású “életet adott nekünk is!" benne van. Mert mi nem úgy élünk már, hogy halálra kelljen ébrednünk...! Aranymondás: Márk 16,6 *** 1998. április 19 MEGVETETT MEGVÁLTÓ Márk 12:1-12 Viták tüzébe került az Úr Jézus. A farizeusok, a Heródes-pártiak és a szadduceusok közös ellenséget látnak benne. Még néhány nap, és elfogják, elítélik és megölik. Ezt tudva mondta el nekik a szőlőmunkások példázatát az Úr. Prófétai képeket idézett eléjük, amiket ezek az írástudók jól ismertek. A szőlő Isten népe (És 5:1-7). A szüret idején gazdájukat képviselő szolgák Isten küldöttei, a próféták. A munkások a nép gonosz vezetői, akik a küldötteket megverik, megszégyenítik, megölik. Mintha vérszemet kaptak volna, egyre gonoszabból bánnak velük. Miért? a. Túlerőben voltak b. A Gazda messze volt c. Gaztetteikért nem vonta őket felelősségre senki d. Büntetés helyett újabb küldöttek jöttek, és ők ezt - talán - a Gazda gyengekezűségének tulajdonították. A fiát küldi végülis a Gazda,akit ugyancsak megölnek - az örökségért. Úgy gondolkozhattak, hogy ha ennyi bűntett után
