Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
12. oldal 1998. március 15. H REV. DR. VITÉZ FERENC 493 AMBOY AVE. PERTH AMBOY, NJ 08861 (USPS 716-300) PERIODICAL POSTAGE PAID POSTMASTER: Send Form 3579 to GOSPEL MESSENGER, Subscription Manager, 12409 DEVOE ST, SOUTHGATE, MI48195 is az örökös jelenik meg, akkor az csak azt jelentheti, hogy a tulajdonos meghalt. Amikor Isten kegyelmével visszaél az ember, annak mindig ilyen súlyos következménye van. Ennek az évszázadnak a két világégetéséhez is ilyen gondolkozás adta a szikrát. "Isten meghalt" - mondták a filozófusok (Nietzsche és követői), és elszabadult a pokol. Jézus hallgatói, az akkori “szőlőmunkások” három nap múlva megölték a Fiút. A példázatban előrejelzett ítélet Jeruzsálem feldúlása és a zsidóság lemészárlása lett Kr.u. 70-ben. Máté evangéliumában e példázat magyarázatánál a Gyülekezetről is olvasunk: “Elvétetik tőletek az Istennek Országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét ” (Máté 21:43). “Amely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé" (Márk 12,10). Ez a 118. zsoltárból vett prófécia a Messiás visszautasításáról szól. Az építők megvizsgálták tüzetesen ezt a “követ” (egész nap faggatták, vitatkoztak vele), és azután tudatosan elvettették (“És igyekeztek őt megfogni, de féltek a sokaságtól; mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondta ” - 12). Olvassuk el még: 1 Pét 2,7 és Róm 9:30-33! Aranymondás: Márk 12:10-11 *** 1998. április 26 ÚJ SZÖVETSÉG SZERZŐJE Márk 14:12-25 A Páska ünnepén az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékezik a zsidóság. Az Úr Jézus tanítványai körében töltötte ezt az elfogatása előtti utolsó estét. A múlt héten már láttuk: ellenségei elhatározták, hogy megölik, és O ezt tudva ünnepel, és készül a Mózesénél is nagyobb szabadításra. A PÁSKA-VACSORA (12-16) A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján a szokások és a Törvény előírása szerint ünnepelt a zsidóság, Jézus is. A páskavacsorát a városban fogyasztják majd el, annál a háznál, ahova egy vizet szállító férfit követve jutnak el (mivel ez női munkának számított, nem volt nehéz megtalálniuk ezt a férfit). Milyen jól érezhették magukat a tanítványok?! Az előző napok fergeteges eseményéi után, most végre magukra maradtak, és ünnepelhetnek. Az Úr Jézus kijelentése a közöttük lévő árulóról ezért még fájóbb sebet ütött rajtuk. Az “aki velem együtt márt a tálba ” akármelyikük lehetett, és ez érezhető azon is, ahogy gyanakodó félelemmel egymásra és magukba néznek. AZ ÚRVACSORA SZEREZTETÉSE (22-25) Nem csupán az áruló leleplezése tette ezt a vacsorát emlékezetessé, hanem az is, ahogy a szokásoktól eltérve, a kenyér és a bor szimbólumaiban önmaga megáldoztatásáról tanított az Úr. A megtört és felszolgált kovásztalan kenyér Jézus testét szimbolizálja. Olvassuk el, mit tanít erről Pál apostol: lKor 5:6-8! A bor vérére emlékeztet, amivel az Új Szövetséget (szerződést) megpecsételte. Mi szószerint vesszük az itt történteket; testéről beszélve kenyeret adott, véréről tanítva bort kínált, tehát az Úrvacsora jegyei szimbólumokként értendők, és minket is Jézus Krisztus helyettünk vállalt szenvedésére emlékeztetnek. Mi történik, amikor a gyülekezet úrvacsorázik? a. Önmagunkba nézünk, önvizsgálatot tartunk. A Szentlélek segítségével felismerjük magunkban a bűnt, és megvalljuk, Urunk bocsánatát kérve (“próbálja meg az ember magát” - lKor 11,28). b. Kitekintünk (“az Úrnak halálát hirdessétek” - lKor 11,26). Korunk bűnei, az emberiség lelki állapota szabadításért kiáltanak, és míg a kegyelem ideje tart, feladatunk Krisztusra mutatni. Ez tehát nem egy ítélkező lenézése a világnak, hanem felelősségünk felismerése és vállalása; mert ha O életét adta, bennünk sem lehet visszatartás. c. Előre nézünk amíg eljövend” - lKor 11,26). Az Úr visszajövetelére készülünk önmagunk életét vigyázva és szolgálatunkat végezve. d. Felnézünk. Az Úr Jézus megígérte a tanítványoknak, hogy vendégei lesznek Atyja Országában is (Máté 26,29). Örökéletet ad azoknak, akik Benne hisznek. Aranymondás: Márk 14:22-24 Novák József Kölcsey Ferenc: Himnusz A magyar nép zivataros századaiból Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvedre! Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem leié Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölötte. Vár állott, most kőhalom, Kedv és öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! (1823)
