Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)
1997-02-01 / 2. szám
>a 1997. február 9. oldal Cserepka János, a magyar baptista külmisszionárius (5. rész) A táboralapító Upon completion of the audio tape, Andy commented: “You know, Vic, in my mind/ was worried that we might not get through, but in my heart I had peace." On the last day of our work together, Andy invited two Slavey teachers from a literacy workshop he was conducting on the heals of the recording sessions. The two ladies came to watch the video and hear the taped voice. One of them offered very helpful comments on the video and sound track. Both specialists showed by their enthusiasm their strong advocacy of the production of the video in their language. It was affirming to Andy to have other Slavey people accept his skilful work as the narrator of the text. Clearly, this was God’s timing: in addition to the helpful suggestions the teachers made, one of them invited us to her village to give her people an opportunity to hear the recording even while it is under development. “Finally, our people will hear something in their own language, ” she said. “We borrow video tapes from the Mission, but the words are always in English. " We are grateful to God that the time is right for the presentation of the Good News in this non-print format. Andy’s untiring work of recording each part of the text resulted in an audio version suitable for Slavey people to listen to and appraise. Andy’s supervisor, the local Director of Education, also a Christian, mandated Andy to give of his time and skill to this important task. For this we are most grateful. The next step in the process is a roadtrip to several Slavey villages to determine how well the people understand the message. Accordingly, Anita and 1 plan to drive to five or six villages in early March. This is the first video release of its kind for the.Slavey language, and it is now one step closer to the final product. Since this is a non-profit venture, we presented Andy with a small honorarium for his faithful work. We are grateful to God for the provision of skilled people to work with us in this production. Andy, as one who reads and writes his own Slavey language, is a strong advocate of literacy among his people. Might the Lord use this instrument, a presentation of life of Jesus, to alert Slavey people in some seventeen villages to the opportunities of vernacular literacy? We would like to think so. What an avenue for the Good News that would provide! As members ofWycliffe Bible Translators, Anita and 1 are pleased to be part of a strategic alliance between mission societies sharing a common task in the extension of God’s Kingdom. Victor Monus A másik dolog, ami eszébe jut az embernek, amikor Cserepka János nevét hallja, legalábbis az amerikai magyaroknak, hogy: a táboralapító. Itt vagy újra a táborban. El tudom képzelni, hogy a 36 évvel ezelőtti emlékek is ott vannak a szívedben, emlékezetedben. Igen. Látom a kaput, ahol megnyitottuk a tábort. Dr. Udvarnoki Bélát hívtuk meg akkor és Stinner István testvért (O alapította a torontói német gyülekezetét és a magyarnak volt ugyanakkor a prédikátora.) Amikor kijöttünk, Kanadába 34,000 magyar jött. A zöme Torontóban telepedett le. Nem beszélték a nyelvet és nagyon nehezen tudtak munkát kapni. Mi egy lámpagyárban kaptunk munkát. Margitka lámpaemyőket ragasztott papírból, én pedig fúrtam, faragtam a fémet és össze szereltem a lámpákat. Szerettem nagyon, mert kézügyesség kellett hozzá. A gyülekezeti munka mellett? Nem, akkor még nem voltam a gyülekezet pásztora. De a gyülekezetbe első perctől kezdve elmentünk és attól kezdve mindig megkértek szolgálatra, és szolgáltam is. Margitka közben bekerült a Woomens College kórházba, gyakorló orvosnak. Neki persze kemény vizsgákat kellett tennie, én pedig dolgoztam. A gyülekezet tagjaival kimentünk a Spadinára (az imaház közelében lévő nagyobb utca) evangélizálni. Sok magyarral találkoztunk, menekültekkel. Azok bejöttek a gyülekezetbe. A gyülekezet kezdett nőni. Bementem a gyárba, az irodára és azt mondtam, nagyon köszönöm, hogy adtatok eddig munkát, de én megyek, hogy a pásztori munkát végezzem, mert nagyon sok van a magyar fajtámból. Ezt a munkát ebben a pillanatban százezer ember meg tudná csinálni, de magyar baptista pásztor csak egyedül én vagyok. Megértették és sok szerencsét kívántak. Akkor észrevettem, hogy a menekültek szombatonként, néha már péntek délután mennek ki a munkaadóikkal, viszik a sört az autóban, hogy kint szórakozzanak a szabadban. És akkor vasárnap nem voltak ott az imaházban és gyűltek a problémák. S akkor beszélgettem a testvérekkel. Schaffer testvér nagyon-nagy segítségünk volt. Elmondtuk neki, hogy szeretnénk széjjelnézni és keresni egy tábort — beszéltünk neki Tahiról. (Persze nem olyan nagyot, mert nem vagyunk annyian és nincs sok pénzünk.) Erre ő föl vitt bennünket messzire, nagyon messzire. Amikor jöttünk visszafelé, bementünk Oriliába, ahol volt neki egy ingatlanforgalmi ismerőse. Azután együtt kijöttünk ide, hogy ezt az ingatlant megnézzük. Kilenc gyerek, örökös vár rá, de az egész világon szét vannak szórva s azért nem kelt el még. Az ár nagyon kedvező volt. Két vízlejárat van, az egyiket megveszem én - annak 3000 dollár az ára, mondta Schaffer bácsi, a másikat pedig a gyülekezet 5000 ért meg tudja venni. Jól hangzott nekünk. A gyülekezetben vasárnap föltártuk, hogy van ilyen lehetőség. Az mondtam, csináljunk egy próbát, hogy mi a gyülekezet teljesítőképessége, január 1-ig ki mit tud fölajánlani? Nem mindenki volt mellette, különösen a régiek, öregek nem kívántak kijönni ide. De 2500 dollár, tehát pontosan a fele, a vízlejáró és ennek az 5 ékeres területnek az összege, illetve fölajánlása együtt volt. És akkor úgy éreztük, hogy ebbe bele kell menni. Belementünk. S akkor megkezdődött a munka. De mondhatom, hogy megújult abban a munkában a gyülekezet. Abban indult el, abban született, abban az összefogásban. Gyermek táborozást rendeztünk. A gyerekeket kihordtuk és a szülőket is meghívtuk, hogy ők vigyék a gyerekeket haza -, így számukra is tudtunk evangélizálni. Akkor már a gyülekezet lelkipásztora voltál? Igen, akkor már a gyülekezet lelkipásztora voltam. Szép, de nehéz volt az indulás. Az imaháznál a kisteremben kaptunk egy igen kicsi szobát. Ha kinyitottuk az összecsukható ágyunkat, akkor még a széket is ki kellett hozni, olyan volt... Szóval, megvettük a tábort. Mindenki boldogan segített nekünk. Keményen dolgoztunk. Pl. minden kis házikónál szükség volt egy emésztő gödörre. Azt én ásogattam. Szerettem ásni, és hamar gyakorlatra tettem szert. Kitisztítottuk a vízlejárót, mert nagyon köves volt és alkalmassá tettük, hogy a gyerekek ne essenek el. Fasort ültettünk. Voltak szakembereink. Schaffer testvér nagyon sokat segített. Ő nem pénzben sietett segíteni, hanem munkát adott és megtanította az embereinket dolgozni. Ezt sose fogom elfelejteni. Nagyszivű ember volt. Egyszer azt mondta: ne búsuljon Cserepka testvér, hogyha nem tud menni a külmisszióba, az én vállalatom egyszer magát ki fogja küldeni. Megindult tehát a tábori munka... A gyülekezet fejlődött. Mielőtt Bolíviába mentünk a külmisszióba, a gyülekezetnek 94 vagy 95 aktív teherhordozó tagja volt - és átvettem kb olyan 10-es létszámmal. A gyülekezetét csak úgy vállaltam, amikor meghívtak, hogy addig, amíg Isten nekem kaput nyit a külmisszióba. (Már Pesterzsébeten is így vállaltam a gyülekezetét.) Az Úr kaput nyitott, mi elmentünk. De nagyon jó volt, hogy Dr. Udvarnoki évente eljött igét hirdetni. Mindenki nagyon szerette az igehirdetését. És ő is szeretett jönni. Volt itt annyi autó! Jöttek a konferenciákra katolikusok, reformátusok is. A gyerektáborozásunk megindult. Ezen keresztül fölvettük a kapcsolatot 100 és 100 családdal. Akkor ide költözött Vadász János testvér, Kovács
