Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)
1997-02-01 / 2. szám
6. oldal 1997. február AZ GRZGSGK SZGRGPG A KGRG5ZTYGN AZ IFJÚSÁG \ GLGTBGN HANGJA / Gondolatok egy emlékké vált, de valóságos - és ennek betudhatóan jelentó's ifjúsági találkozó margójára - 3. rész (Cleve-Eddigi lelkigondozói szolgálatom során gyakran találkoztam e két felfogással. Az egyik azt vallja, hogy a keresztyén ember mindig vidám és soha semmi gondja nincs, ha pedig van, akkor az érzéseket, fájdalmakat figyelembe sem véve, azokat eltakarva, ész-érvekkel gondosan megmagyarázva, néha “kimagyarázva tovább lép, mintha mi sem történt volna. A másik pedig azt hirdeti, hogy minden, amit teszünk az érzések által irányított. Következésképpen, ha azt érzem, hogy az élet borzasztó, akkor az úgy is van, és ebből következtetést is vonhatok le, miszerint soha nem is lesz jobb. E két felfogással kapcsolatban szeretném megvallani meggyőződésemet az Ige és eddigi tanulmányaim alapján. Először beszélgessünk el azokkal, akiknek az a felfogásuk, hogy az érzések, főként a fájdalmasak felesleges kölöncei az életnek, és jobb nem figyelembe venni őket. Mindenekelőtt a Zsoltárokra szeretném terelni a figyelmet. Talán nincs is olyan zsoltár, amelyben a zsoltáríró ne őszinteszabadon vallana érzéseiről. Örömről, bánatról, dühről és szenvedélyes haragról, fájdalmak szülte könnyről és gyermekes ujjongásról egyaránt nyíltan esik szó. Az érzések azonban nem csupán emberi sajátosságok. Vajon amikor Isten azt mondotta a teremtésre, hogy az "jó”, vajon nem az alkotás öröme töltötte el? Vajon amikor Jézus sírt, akkor csak azért tette, mert az emberi dolog, és Ő ebben is vállalta sorsunkat? Vajon amikor egy-egy beteget meggyógyított nem hála és ujjongás töltötte be szívét? Vajon amikor teljesen egyedül volt nem a magány borzalma és rettenete kínozta lelkét? Miért van az mégis, hogy olyan sokszor az életnek a színeit, örömök és fájdalmak szülte érzéseit, ki akarjuk iktatni az életből? Csak azért mert valami nagyon fáj? És könnyebb zsibbadtan tagadni, mint a fájdalmas és fájdalmat felszinre hozó érzésekkel szembe nézni? Vagy talán az abból fakadó félelemből megtagadni a felhőtlen örömöt, hogy “ki-tudja-meddigtart”? A legszomorúbb, hogy az e csoportba tartozók nem is csak önmaguk életét, érzés-világát kivánják ellenőrizni és gúzsba kötni, hanem másokét is. Mimóza-lelkeknek, és túlérzékenykedésnek bélyegzik az érzések érzékeny világát. A másik csoport pedig a másik végletbe vezet bennünket, ahol mindent az érzések és pillanatnyi lélek-lobbanások irányítanak. És sokszor a továbblépés azért lehetetlen, mert a régi érzések újra fájnak, és horzsolva tépik fel a behegedt sebeket. Aztán gyakran körhinta-szerűen szédít az ismétlődő érzés-ár, és nincs erő-akarat változni, vagy a változást akarni. A következő gondolat s az azt kísérő érzések közül némelyik bizonyára ismerős lesz: "Ma kaptam egy "B"-t. Oh, én soha nem leszek képes többre." (Önsajnálat és szomorúságérzet, hibás következtetés levonása a jövőre nézve.) "A szomszédom ma nem volt olyan kedves, mint máskor. Már biztos megint mondtam valami butaságot. Megmondta már rég Édesanyám, hogy jobb, ha nem beszélek senkivel. ” (Következtetés levonása egy egyszeri, és le nem ellenőrizett érzés kapcsán; általánosítás.) “A munkatársaim elhallgattak, amikor közel léptem hozzájuk, biztos rólam beszéltek. Nem is mondok többet semmit nekik, nem lehet bennük megbízni. ” (Elszigeteltség érzet, és önsajnálat.) Sokszor egész jól megvagyunk így magunkkal, és az egyre fájdalmasabb párbeszédünkkel. És aztán megdöbbenve tapasztaljuk, hogy teljesen tehetetlennek és erőtlennek érezzük magunkat. És gyakorlatilag a saját magunk teremtette érzéseket mások számlájára írjuk, és még sajnálkozunk is magunk miatt. Az érzéseknek van szerepe, és fontos szerepe van, de nem hagyhatjuk magukra őket, gazdátlanul garázdálkodva életünkben. Az érzések sokszor védőpajzsként szolgálnak, emlékezetünkbe ivódva attól védnek meg, hogy az egyszer oly fájdalmas esemény ne ismétlődjék újra. Az érzések lelkünk rezdülései. De az érzések lelkünk sorvasztói és keresztyén életünk gyomnövényei is lehetnek. Minden érzést gondolat előz meg, és az a felfogás és hiedelem rendszer, amelyet sok minden és mindenki formál(t). Akárcsak egy vonatszerelvény: a gondolat a mozdony, a különböző felfogások az utasszállító fülke, és az érzések a büfékocsi. Mindegyik önmagában is hasznos, de ki találná hasznosnak az egyedül száguldozó mozdonyt, vagy elképzelhetőe utaskocsi mozdony nélkül úgy, hogy az ne lenne életveszélyes? És ki bocsátana útjára egy étellel megrakott kocsit - csak önmagában? Engedhetjük-e érzéseinket száguldozni? Más részről: Elképzelhető-e az, hogy mindig racionálisan következetes és lineárisan egyszerű, gondolatilag igazolható legyen az élet? Minden érzést gondolat előz meg - szeretném ismételni az előbbi mondatot. Isten pedig kér tőlünk valamit: "változzatok meg értelmetek -gondolkodásotokmegújulása által, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Rm 12:2). Máshol arról beszél a Szentírás, hogy "ejtsünkfoglyul minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10:5). Az érzés kincs, melyet féltve kell vigyáznunk és irányítanunk. Ha gondolatainkat hitünk szerzőjére és beteljesítőjére függesztjük, és értékünket az Ó keresztjének tükrében vizsgáljuk, érzéseink is aszerint változnak. Nem az érzéseinkkel kell birkóznunk, hanem gondolatainkat kell újra gondolnunk. És Isten igazságában megmérnünk gondolataink igazát. Isten nem riad vissza semmilyen érzésünktől. Előtte csupaszon lehet megállni. És gondolatainkat Vele feltölteni, hogy aztán érzés-világunk gazdagságát, fájdalmait, örömeit és jajszavát kincsként tudjuk fogadni. Katócz Sára, református segédlelkész, ösztöndíjas diák (Ashland, OH) Vélemények a New York-i IFIről Sanyi, benned milyen üzenetek maradtak meg az ifjúságival kapcsolatban? Az, hogy Isten megismerésében is segíthetjük, buzdíthatjuk egymást. Fontos arra is rájönni, hogy Sátánnak a célja az, hogy szakítson, nem építsen. Nem emel, hanem lehúz, széthúz. Házasokat, gyülekezetét, szövetséget is. Egy másik az, hogy nem szabad külön kiragadni egy egy mondatot, egy egy rossz lépést, vagy meggondolatlan megnyilvánulást egy személytől. Az egész képet A detroiti fiatalok énekelnek kell magunk elé helyezni és nem szabad elveszíteni a célt. Egy közös cél van, hogy Isten országát építsük és Isten országa bennünk megvalósuljon. Milyennek találtad a fiatalok egymással való kapcsolatát? Nyilvánvalóvá lett, hogy bár különböző háttérrel rendelkezünk, különböző nevelésben részesültünk, ennek ellenére egyformán ég bennünk az a vágy, hogy Istent szolgáljuk. Isten pedig eggyé tud hangolni, eggyé forrasztani bennünket különbözőségeink ellenére egy ilyen találkozó által. Gazdaggá lehet egymás által az életünk. Közelebb kerültek a fiatalok egymáshoz? Igen. A személyes beszélgetések is hozzásegítettek ehhez. Közös problémákról beszélgettünk és megtudtuk, ki hogyan
