Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1994-03-01 / 3. szám
1994. március 9. oldal kézzelfoghatóbb tényeket mutat? Talán csak egy kis társadalmi biztonság, nagyobb darab kenyér, elviselhetőbb mindennapok töltik be a horizontot; keresztyén szempontból csak a régi pozíciók visszahódítása az egyház számára. Ezek valóban kézzelfogható és jórészt jogos követelmények, de abban az óriási kavargásban, amibe most került a világ, képtelenek kielégíteni az emberi lelkeket, nem tudják elrendezni földi és örök sorsát. Különösen a magyar népét nem, mert saját bűnei és kivédhetetlennek látszó világerők nyomán újra (már sokszor a történelmében) a lét és nemlét kockázatával néz szembe. * * * Van-e megoldás? Föltétlenül van, de csak akkor, ha szekularizált állapotából Krisztushoz tér vissza az ember és a nép. Ö az egyetlen Megváltó, rajta kívül nincs „út, igazság és élet”. Az itt felvázolt világhorizontban, Magyarországot is beleértve, kell hirdetnünk ezt a végső lehetőséget. 1993. május 18. Mátrai Mihályné ,---------------MEGÚJULUNK Édesanyám sok próbát és betegséget élt át. Ennek következtében testének és elméjének működése 1993. márciusától rohamosan romlott. Egyre nehezebben járt, inkább csak csoszogott. Társalogni bár szeretett, mondatai egyre értelmetlenebbek lettek s hangja egyre gyengébbé vált. Aztán október 19-én elesett. Eltört a bal csípője és a bal karja. Kórházba került, csípőjét megműtötték és karját gipszbe tették. Utána áthelyezték egy olyan intézetbe, ahol tovább ápolják és kellő terápiában részesítik. Nem panaszkodik. Azt mondja, hogy nem fáj semmije. Sőt, mindenkire rámosolyog és hálálkodik az ápolóknak és terápistáknak. Férjemmel gyakran látogatjuk és lelkészünk, meg gyülekezetünk tagjai is ezt teszik. Ilyenkor nagyon örül. Egyszer négy testvér ment el hozzá. Először egy kicsit elbeszélgettek vele. azután énekelni kezdtek ágya mellett: Isten szeretett, váltságot szerzett, Isten szeretett, mert megmentett. Azért ismételem: Isten szeretett, Engem is szeret, mert megmentett. Mire ő is —gyenge hangon, de örömtől csillogó szemmel — csatlakozott hozzájuk. Sőt olykor tisztán tercelt is. Lehetett látni, hogy az ének üzenete valóság számára. Szíve mélyén még most is ott él az a boldog hit ét bizonyosság, hogy — próbái dacára — Isten szereti őt, mert Fiát adta érte. Megmentette. Amikor mi megyünk el hozzá, akkor átölel, megcsókol minket és mondogatja: „Hogy jöttetek ide? Nem volt baj? Csodálatos! Jó az Űr! imádkoztam. Csodálatos!” Valószínűleg azt akarja kifejezni, hogy imádkozott értünk és hálás, hogy az Úr megőrzött és odavezetett minket. Egyszer a szokásos fogadtatás után örömében összetette kezét és hangos, rövid és értelmes imába fogott. Először dicsőítette az Urat, aztán hálát adott jóságáért, majd imádkozott értünk és az egész családért. Végül azokra az emberekre kérte Isten áldását, akik körülötte forgolódnak, kedvesek, de közömbösek az Űr dolgai iránt. Utána társalogni kezdett, de ekkor már megint érthetetlen lett. Mikor anyukám értelmesen énekelt és imádkozott, egy igevers jutott eszembe. A sok próbát, üldöztetést és betegséget átélt Pál apostol írta:,,... ha a külső emberünk megromlik is a belső emberünk... megújúl napról napra" 12Kor 4:16). Azzal biztat, hogy belső emberünk, ill. szellemünk, vagy az a lényünk, amelybe Krisztus hívásunkra beköltözött, fizikai testünk és agyunk le-Fiilüp Árpádné és veje Mátrai Mihály romlása dacára napról napra megújul. A bennünk élő Krisztus Szent Lelke — Aki nem öregszik meg, és nem kopik ki—végzi el ezt a munkát. S bár nem minden idős hívő személy magatartásában van ennek látható jele (mert van, aki leromlása után sohasem szólal meg már értelmesen), édesanyám életében eddig kétszer is látható volt. Példája figyelmeztetés számomra. Több dologra mutat rá. Először arra, hogy nem csak azért fontos az Úr Jézust minél előbb befogadni, hogy időben biztosítsuk bűnbocsánatunkat és örök életünket, hanem azért is, hogy öregségünkre már bennünk éljen és belülről támogathasson, újítgathasson. Másodszor arra, hogy milyen lényeges fiatal, egészséges állapotunkban bevezetni a rendszeres, napi imádkozást, a mindenben Istenhez való fordulást, hogy idős korunkra természetünkké váljon a fohászkodás és szinte — ha szabad így mondani — gondolkodás nélkül is fel tudjon fakadni ajkunkról az esedezés. Meg, hogy mennyire szükséges a Bibliát oly mélyen és folyamatosan tanulmányozni, s a fontosabb verseket kívülről is megtanulni, hogy üzenete lényünkké válva feledékeny, vagy olvasni képtelen állapotunkban is felszínre tudjon jutni, és támogatni tudjon minket. Köztudomású, hogy fiatalon nem szeretünk az öregségre és tehetetlenségre gondolni. Inkább azzal hitegetjük magunkat, hogy mi halálunkig ép testben ép lélekkel fogunk élni, vagy azzal, hogy még ráérünk felkészülni. De az öregségre, ugyanúgy mint az élet minden más fázisára mégiscsak biztonságosabb jóelőre felkészülni! Ennélfogva most azért esedezem, hogy édesanyám példája biztasson bennünket az idős korra való kellő felkészülésre. Akkor Pál apostollal együtt mi is bizakodva nézhetünk jövőnk elé, tudva, hogy „... ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. ” Igen! Megújulunk! A kő és a kovakő Egy kő, midőn egy kovakő rákoppintott egy napon, felháborodásában nagy sértetten így szólt: — Mi nem jut eszedbe! Úgy látszik, összetévesztettél valakivel. Nem ismerlek. Hagyj békén, én sem bántottam senkit. A kovakő végigmérte, majd nevetve azt mondta: — Ha egy kicsit is béketűrő lennél, láthatnád, milyen csodálatos dolgot műveltem veled. E szavak után a kő nagy nyugalommal viselte már a fájdalmát; azt, amit ütéseivel a kovakő okozott neki. fgy született meg végül az a csodás tűz, ami erejével oly sok mindenben hasznos nekünk. Ez a mese azoknak szól, akik a tudás fájába vágják fejszéjüket, és félnek a haladásra serkentő ösztökétől. Mihelyt a fáradtság béketűréssel párosul, tapasztalni fogják: csodás dolgok teremtésére képesek. Leonardo da Vinci Ford. Tarbay Ede
