Evangéliumi Hírnök, 1993 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
10. oldal 1993. április meghatározza, prófétai jövendölésen alapul: Kiáltó szó a pusztában (És. 40:3). Ez a kifejezés szinte elénk vetíti a régi idők képét, amikor előre küldött gyorsfutár jelezte a király közeledését, hogy az emberek elkészülhessenek méltó fogadására. János szolgálata arra a királyra mutat, akinek jövetelére a sziveket meg kell tisztítani. „Tisztítsd meg szived, Jeruzsálem népe!” Az egyenetlenséget egyenessé tenni, s a megtérést a bemerítéssel megpecsételni. Isten követeinek ma is pontosan ez a feladatuk! János bizonyságtétele Krisztusról. Először arról, akit még nem ismernek (Ján 1:31). Pontos elhatárolás a követ és az ő Ura között: „Én vízzel keresztelek, Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd.” A 27. versben leírt teljes alázatossággal. — Következő nap már arról, akit szemeikkel is megláthattak. János volt az első, aki ember-voltában is felismeri Jézust. „Ez az, akiről mondottam ezeket.” „ímé az Istennek báránya... Ebben benne rejlik Istensége is, és az áldozatra rendeltsége is. János bizonyságtétele igaz volt. A mennyből jövő isteni kinyilatkoztatás bizonyítja: a galamb képében leszálló Szentlélek. „Láttam és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia” (34). János bizonyságtételének, és minden idők bizonyságtételeinek ez a lényege, magva. Ő az Isten Fia! Már az is mérhetetlen kitüntetés, ha követei lehetünk! Ha a magunk életére nézünk, Jánossal együtt elmondhatjuk: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” Aranymondás: János 1:34 * * * 1993. május 9. MEGTALÁLTUK A KRISZTUST! János 1:35-50 „ímé az Istennek ama Báránya! — hagzott Bemerítő János bizonyságtétele, amit a két tanítvány meghallott. A Messiás-várás korszakában a vágyódó lelkek megragadták az alkalmat arra, hogy meggyőződjenek az igazságról. Jézus megkezdte földi szolgálatát és a tanítványok elhívását. A belőle kiáradó csodás vonzóerő késztette őket, hogy többet tudjanak meg róla. Igénkben azokról olvasunk, akik először találkoztak Jézussal. Jézus találkozása Andrással és társával. „Mester, hol lakói? Jer és lásd meg! — így jött létre az a páratlan együttidőzés és tanítás, amely után teljes meggyőződéssel mondhatták: „Megtaláltuk a Messiást!” A megtalálást bizonyságtétel követi. András legelőször testvérével közli a jó hírt. Ha mi Jézust megtaláltuk, azt legelőször családunk, közvetlen környezetünk fogja észrevenni. Azután terjedhet tovább az örömhír. András a testvérét odavezette Jézushoz. Jézus találkozása Péterrel. Pétert a Bibliából hirtelen természetűnek ismerjük, így ismerhették kortársai is. Jézus szeme azonban beljebb lát ennél, első tekintetre felismeri benne a választott edényt. Nem az ígéretek emberét, nem az árulót látja benne, hanem a lobogó, szerető szivet, aki az Ő kezében majd új emberré formálódik Új nevet kap: „Kőszikla”, s egy jóval későbbi időpontban kijelenti Jézus: „Ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegy házamat.” Jézus találkozása Fileppel. Ő is Bethsaidából való volt. Jézus benne is felismerte a tanítványságra való alkalmatos voltát. Filep meggyőződése immár nemcsak érzelmi forrásból fakad, értelemmel is tudja: Aki felől írt Mózes és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.” Az ő bizonyságtételének gyümölcse Nátánael lett. Jézus találkozása Nátánaellel. „Igazán Izraelita” volt, ami ritkán volt elmondható. Mégis kételkedik, míg meg nem tudja, hogy Jézus már látta és ismeri őt. Megrendítő a vallomása: „Te vagy az Isten Fia, Te vagy az Izrael Királya!” Ha ezt a zsidók akkor valóban felismerik, vajon hogyan alakult volna a történelem? „Nagyobbakat látsz majd ezeknél!” »VV^^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ Müller György az igeolvasásról Megtérésem után 3 évig nem sokat törődtem Isten igéjével. Mióta azonban rendszeresen tanulmányozom, az áldások fellegei vesznek körül. Eddig százszor olvastam át a Bibliát, s egyre nagyobb örömmel olvasom. Jézus szavai akkor is, ma is valóra válnak, csodákat láttatnak azokkal, akik el tudják mondani: „Mi elhittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!” Aranymondás: János 1:41. * * * 1993. május 16. NEM EZ-É A KRISZTUS? János 4:7-29 Szokatlan és egyedülálló ez a találkozás Jézus szolgálatában. Abban a korban akár botránkoztatónak is mondható, mert Jézus egyedül volt a kútnál, s mert asszonnyal beszélt, aki ráadásul samáriai volt. Jézus mentő szeretete azonban ebben a helyzetben is megtalálja a kapcsolatteremtő szót, s a beszélgetés témáját, amely által egy bűnös felismeri az élő víz kútfejét. Párbeszédük nyomán most nézzük különkülön a két személy magatartását! Tanítás az élő vízről. Ezt ajánlja fel Jézus a kút vize helyett. Ez egyértelmű az üdvösség felkínálásával. Több helyen is találunk hasonló igét. A zsidók ünnepén is felhangzik Jézus hívása: „Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék!” A Szentírás utolsó oldalán is ez áll. Jézus a kútforrás, aki megelégíthet minden szomjazót, betölthet teljesen, hogy magunk is közvetítői lehessünk az áldott áradatnak. „Aki hisz énbennem, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Ami testünk számára a kenyér és a víz, lelkünk számára ugyanaz Jézus: életszükséglet. Tanítás Isten imádásáról. Ennek feltétele: nem bizonyos hely, vagy idő. „Lélekben és igazságban.” Mert az Isten mindenütt jelenvaló Lélek. Boldogok vagyunk, ha elmondhatjuk: Mi azt imádjuk, akit ismerünk! Jézus tanítása érthető, világos. Elfogadása azonban nem könnyű, a bűnös nő lépésről lépésre jut el Krisztus felismeréséig. Először: megbotránkozik! „Hogy kérhetsz inni éntőlem?” A származására büszke nő elfelejti, milyen az egyéni élete. Azután csodálkozik. Honnan veszed az élő vizet? Még hihetetlen, hogy ez az idegen nagyobb, mint Jákob, az ősatya. De később már ő kéri a kifogyhatatlan vizet, bár csupán azért, hogy ne kelljen többé vízért járnia. Lassan érik a sejtelem, hogy prófétával beszél, aki ismeri múltját,