Evangéliumi Hírnök, 1993 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
1993. április 7. oldal */wwwwwvwwv\ BABITS MIHÁLY (1883-1941) „A mi szép az nehéz” 110 éve született a XX. század magyar irodalmának egyik legnagyobb költője, műfordítója, Babits Mihály. Az évfordulóról néhány versével, s egyik legszebb prózaversének részleteivel emlékezünk meg. ÖRÖKKÉK ÉG A FELHŐK MÖGÖTT (részletek) (Vallomás helyett hitvallás) Az első könyvem első oldalára a „soha-meg-nem-elégedés” himnuszát írtam be... Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is elégedetlenül futok még; sokat szereztem, sokat el is dobtam; egy vállrándítással; gesztusaim idegesek voltak és türelmetlenek; soha le nem ültem egy pillanatra sem; gazdagságomban szegénynek éreztem magamat és fáradtságomban nyughatatlannak; nemcsak a könyvembe, homlokomra is fel van írva a „soha-megnem-elégedés”. Futottam hősen, szüntelen, lélekzetlen; olykor szinte elbukni látszottam; s hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja a szél... Mi tart fönn? Mi a gyökér, mely nem szakad el? mely elpusztíthatatlan táplál valami kimeríthetetlen erővel? „A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne...” Ezek a szavak, Tolsztoj szavai, járnak az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Ó, örökkék ég minden felhők mögött; kiirthatatlan optimizmus! Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, mert „cél és értelem” emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. A világ több, mint minden emberi... Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja. A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni, vagy meggyengíteni! Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon: hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyarok! És micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk — holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki, hogy velünk is megtörténhessék. Ami szép, az nehéz; az anyag ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai... Hiszem, hogy ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére. S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne, magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen föloldozás. Csak a hit teheti lehetségessé. Ájtatos párbeszéd húsvétra Babits Mihály:---------------Jobb és bal Ember mondja Hogyan támadjak föl, Jézus, hogyha nem éltem soha? Föltámadni csak az tud, ki élt és meghalt valaha. Én csak sírok, és nem égek, mint a hitvány tűzifa. Lélek mondja Sírj hát! és ne hajts a szóra, hogy sírni se szabad már. Sírj, de sírj úgy, hogy sírásod messzebb sírjon magadnál! Ez is élet! Óh bár minden ember helyett sírhatnál! i. Láng, láng, meddig ciháinak badar szelek jobbra és balra? Hajlik a láng jobbra, hajlik balra de mii neki jobb és bal: ki csak fölfelé tör? Melyik égtáj mondhatja őt övének? Jobbra vagy balra csak rokoni keres, kit áttüzesitsen, s magával röpítsen! II. Jézus mondja Hallod, hallod, Jézus mondja: „Én ontottam véremet minden emberért, hogy jusson véremből mindenkinek: te meg adj ma könnyeidből akinek még nincsenek!” Ember mondja De hogyan lehessek főniksz, míg szememből könny szakad? Mégha lángokat sírhatnék! mert a könny csak oltogat, s aki nem ég és nem lángol, nem lobbanthat másokat. Lélek mondja Emlékszel, hogyan sóhajtott oltárnál egy szent leány? „Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus kíván!” Ő is sírt, s az angyalok bús csókja kéklett ajakán. A szent leány sóhajtása „Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus tanít! De milyen boldogság ép hogy ilyen nehéz valami: mily boldogság a keresztet gyenge vállal hordani!” Ki állíthat jobbra vagy balra engem? Labdázzatok, mindenkié vagyok! Csak majd az isten ha az ítélet trombitája szól, állítaná jobbra vagy balra. A többi: játék. (Noha sírnom kell rajta.) III. A többi: játék! bolond, noha véres, vad játék olykor, melyben a szegény méla gyerek szédülten, üllegek közt ing, míg el nem jő Apja. s kézenfogva el nem viszi... ing, mint a báb dülöng bizonytalan színpadán. IV. S tán ilyen báb vagyok én is — de a bábot drótjai tartják; s tudjátok meg, izmos drótjaimat nem kétfelülről rángatják, hanem Valaki fölülről igazítja kimondhatatlan ujjal. Eucharistia Az Úr nem ment el, itt maradt. Őbelöle táplálkozunk. Óh különös, szent, nagy titok! Az Istent esszük, mint az ős törzsek borzongó lagzikon ették-itták királyaik husál-vérél, hogy óriás halott királyok ereje szállna mellükbe, — de a mi királyunk, Krisztus, nem halott! A mi királyunk eleven! A gyenge bárány nem totem. A Megváltó nem törzsvezér. Ereje több, ereje más: ő óriásabb óriás! ki két karjával általér minden családot s törzseket. Egyik karja az Igazság, másik karja a Szeretet... Mit ér nekünk a Test, a Vér, ha szellemében szellemünk nem részes és úgy vesszük Őt magunkhoz, mint ama vadak a telemet vagy totemet? Áradj belénk hát, óh örök igazság és szent szeretet! Oldozd meg a bilincseket, amikkel törzs és vér leköt, hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá, s nőjünk ég felé, testvér-népek közt, mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap.
