Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
4. oldal 1992. február hó Emlékezzél meg az útról 3. rész Nagyváradról a Hargita felé Kalotaszegen, jellegzetesen magyar vidéken haladtunk át. Elbűvölő látvány az utcahosszat lebegő kifüggesztett kézimunkák sokasága. Szebbnél szebb térítők, kispárnahuzatok stb. Jó ráérzéssel álltunk meg az egyik kapuban. Pillanatok alatt ott volt a házirám mély alvásomért. Pedig nem is horkoltam. Elnyomott a vidék egészséges, üdítő levegője. Mire felébredtem egyedül voltam a barakkban. Valaki kopogott. Szabad, mondtam. Belépett egy ember. Tört magyarsággal, leírhatatlanul meleg szavakkal szólt hozzám: „Baatyaam, hokönnybe lábadt, a hangja elcsuklott és azt mondta: „Nem kell neked azért Budapestre utaznod. Maradj itthon és merítkezzünk be együtt.” És úgy történt. Amikor ezt elmondta, vele könnyeztünk mi is és adtunk hálát Istennek a megélt csodáért. Ma mind a ketten boldogok. Amikor elbúcsúztunk átöleltük egymást, testvéri csókot váltottunk. Mélyen átéltün, hogy mi egyek vagyunk, testvérek a Krisztusban. A Tábor, baloldalt Both testvér Vacsora a Hargitán. Baloldalt az új testvér asszony. Egy sajátosan szerény, kellemes modorú, őshonos magyar asszony. Amikor az árak felől érdeklődtünk, engem döbbenet fogott el. Igaz, hogy nem nagy méretű terítő volt az egyik, de amint a hozzáértők később mondták, a ritka szép példányok közé tartozott. Az úgynevezett írásos. A lej valóságos értékét valószínű senki sem tudná megmondani, de dollárra átszámítva képtelennek tűnt. Nem volt lelkiismeretem a mondott árért elhozni. Nem kérkedve bár, magasabb árat ajánlottam. Utitársaimmal együtt néma hallgatással emésztgettük ezt a sajátosra sikerült gazdasági helyzetet. Később megkíséreltem találni még egy hasonló kézimunkát, de nem sikerült. Kolozsváron csak áthaladtunk. Még aznap fel kellett érnünk a Hargitára, ahol erdélyi testvéreink vettek egy tábort és azt már építés alá is fogták. Gyönyörű táj. Ha nem is a világ teteje, de a környék felett kiemelkedő magaslat. Elcsendesedésre alkalmas hely. Praktikus konyha, kápolna, barakkok. A székelyek leleményessége, gyakorlatiassága, a mutatós és mégis gazdaságos kivitelezés. Követésre méltó példa. Éjjel érkeztünk. Itt aludtunk. Falatozás közben kóstolgattuk egymást, meg a sejtelmes jövőt. ízlett ez is, az is. így tanul meg az ember a másik szemével is nézni, látni. Egy biztos: A Hargitáról messzebb lát az ember. Talán messzebbről is nézi a jelent. Jót aludtam. Szobatársaim irigykedtek zom neked valami, ha jó.” Kávét hozott, örömmel fogadtam. Ez az ember a kegyelem egyik nyilvánvaló csodája. Felesége magyar asszony. Férje nélkül járt gyülekezetbe. Meg se merte mondani szíve szándékát. Titokban be akart merítkezni. Megkérte a férjét, hogy engedje el Budapestre. És itt a csoda. A férje lelke megsejtett valamit és megkérdezte: „Miért akarsz te Budapestre utazni?” Egy újszülött hívő nem mond valótlant. S a feleség megmondta a férjének, hogy be akar merítkezni. A férj szeme Ha ezt a világon mindenki átélhetné! De talán épp ezt nem akarják a világ urai?! Bejártuk a tábort. Nagy darab föld. De nekem mégsem volt elég nagy. Van ott még egy darab, ami beékelődik a már megvett területbe. Azt még meg kell venni. Lehet, hogy már meg is vették. Jóízű reggeli és buzgóságos imádságok után utatvettünk visszafelé. Marosvásárhelyen meglátogattuk dr. Vass Gergely testvéréket és az imaházat. Az már nem is imaház, katedrális. Felidéződött bennünk ifjúkori találkozásunk emléke. Amikor Budapest, József utca. Hálaadó nap.