Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)

1988-02-15 / 4. szám

1988. február 15.

3. oldal

zai bajok forrására utalnak. Különösen jól esik a hazájuktól elszakadt istenfélő magyaroknak, hogy az óhazai kormány is rájött arra, hogy a magyar nemzet rossz anyagi helyzetének lelki okai is vannak. Az idézett és más hivatalos megjegyzések biztatnak arra, hogy észrevételünkkel és meglátásainkkal mi is nemzetünk segítségére siessünk. Van ajánlatunk és ezt azzal a meggyőződéssel tesszük, hogy ezzel az Úr ügyét és a magyar haza javát szolgáljuk.

Javasoljuk, hogy a magyar kormány oszlassa fel és szüntesse meg az Állami Egyházügyi Hivatalt. Ennek a hivatalnak a felszámolására több nyomós okot látunk. (1) Az Egyházügyi Hivatal fenntartása költséges. Óriási összeget takaríthat meg nemzetünk ennek a hivatalnak a leépítésével. (2) Az Egyházügyi Hivatal véleményünk szerint azokhoz a „fölösleges" szervezetekhez tartozik, amelyek nem segítik elő az ország gazdasági talpraállítását. (3) Az Egyházügyi Hivatal éppen azokat a szellemi erőket ellenőrzi és korlátozza, amelyek megszorítás nélküli működésére a magyar nemzetnek nagy szüksége van. (4) Az Egyházügyi Hivatal létezése élő bizonyítéka annak, hogy a marxista államokban a hivatalos állítások ellenére sem szüntették meg az állam és az egyházak kapcsolatát. Az Egyházügyi Hivatal Marx tanítása szerint sem illik bele a marxista kormányrendszerbe. A lelki életgyakorlatnak nincs szüksége állami, politikai vezetése. A vallásfelekezetek ellenőrzésével a szellemi erők működését korlátozzák.

* * *

SZABADÍTSÁK FEL AZ ÉRTÉKES és szunnyadásra kényszerített szellemi erőket! Engedjék, hogy a nemzet leghasznosabb tagjai, az istenfélő emberek megkötöttség nélkül működhessenek. Az istenfélő emberek a társadalom ideális, megbízható tagjai. Ezektől nem kellfélni, ezeket nem szabad mint gyanús egyéneket, állami megfigyelés alatt tartani. Nem állítjuk, hogy az állam az Egyházügyi Hivatal megszüntetésével minden problémát megold, de abban bizonyosak vagyunk, hogy a leépítéssel járó költség megtakarításával és a felszabadított

erők szorgalmának a felhasználásával a kormány nagy lépést 'tehet a súlyos helyzet megoldása felé.

Óhazai istenfélő egyének, vallásvezetők ilyen „szanálási” ajánlatot, mint fentebb írtunk, nem tehetnek. Nincs kétségünk azonban, hogy javaslatunkat és annak elfogadását otthon

milliók üdvözölnék. Nemzetünk igazi értékei fellélegzenének és az ország, a társadalmi erkölcs és becsületes munka áldásaiban részesülne.

Szilárd meggyőződésünk, hogy javaslatunk közlésével mint hűséges, istenfélő magyarok, Istenünk ügyét és nemzetünk javát szolgáljuk.

JÉZUS ISKOLÁJA

(Máté 11:29—30)

Amikor az evangéliumokban a tanítványok elhívásáról olvasunk, egyértelművé válik, hogy Jézus iskolájába csak azok kerülhetnek, akiket ő kiválaszt. Ennek elfogadása, avagy elvetése a kiválasztott egyén szuverén joga, mivel a tanítványság önkéntességen alapul. A Szentírás úgy mutatja be Jézust, mint az egyetlen igazi tanítót, aki Istentől jött, az ő útját mutatta meg és aszerint élt. Mivel Istntől jött, mindenek felett áll (Ján. 8:16). Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott. Ezért Jézus iskolája a legmagasabbrendű isteni intézmény, amely a világ teremtése óta valaha is létrejöhetett.

Az írásból tudjuk, hogy Krisztus földrejövetele előtt is létezett már hasonló „intézmény”, melyen keresztül: „Szólt Isten az atyákhoz a próféták által. Ezekben az utolsó időkben azonban az ő Fia által szólott hozzánk” (Zsid. 1:1—2). Jézus iskolájában két faktor játszik vezető szerepet: 1. A tanító. 2. A tanítvány. Mindkettővel szemben nélkülözhetetlen elvárások állnak elő.

1. A tanító: a) milyen tudással rendelkezik? b) van-e adottsága a tanításra? c) milyen példamutató a magatartása? d) milyen hatást gyakorol tanítványaira?

2. A tanítvány: a) milyen tehetséges? b) van-e tanulási készsége? c) tekintélytisztelő-e? d) a tanult anyagot mennyire képes hasznosítani? S egyebeken túlmenően és mindkettőre vonatkoztatva, elengedhetetlenül szükséges az egymás iránti feltétlen bizalom. Az is nyilvánvaló, hogy a legtovább tartó tanulást Jézus iskolája igényli. Az „érettségi vizsgára” ama napon kerül sor (Máté 24:32—44).

I. Miként tanít Jézus? a) az imádság csendjében (Máté 6:6); b), az Ige által

(Máté 4:4); c) a szentek közösségében (ApCs. 2:42). Amikor tanítását elkezdi, legelső felhívása ez: „Tanuljátok meg tőlem...” (Máté 11:29/a). Ezért eredményesen csak azokat taníthatja, akik ennek a felhívásnak az alapján készek az önvizsgálatra és a vele való összehasonlításra. Ilyenkor válik nyilvánvalóvá a tanítvány gyöngyesége, hiányossága és készületlensége. A jó tanítvány mindig kész a mérlegelésre, az önmaga megmérettetésére. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret; nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi magatartás és befogadókészség számít. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál kifinomultabb lesz a belső hallásunk. Csak ezáltal képes felfedni hibáinkat, és csak így válhat eredményessé intése és helyreigazítása (Pdb 11:32). Csak a balga és felületes tanítvány utasítja el az iránymutató, az óvó és figyelmeztető szól.

II. Tanítómesterünk fő tulajdonságai, mindenek felett: „szelíd és alázatos szívű” (Máté 11:29/b). A szelídség nem temperamentum dolga. Csak az „én”-től szabad ember szelíd, A szelídség a Szentlélek által érlelt egyik gyümölcs (Gál 5:22—23). Valaki szerint: „A szelídség az igénytelen, lemondásra kész és védtelen szeretet” (1 Kor. 13:5). Ez képesít arra, hogy a saját előnyünkről zúgolódás nélkül lemondjunk, és zokszó nélkül hordozzuk el netán még a becsületünkön esett sérelmet is! A szelídség az a csodálatos képesség, amely látszólagos veresége ellenére is diadalt arat. Példaképünk Jézus (Ésaiás 53:7). Az is tény, hogy az alázatosság sem mindig velünk született tulajdonság. S ha netán némelyekben olykor föllelhető, sok-