Evangéliumi Hírnök, 1988 (80. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-15 / 2. szám
4. oldal 1988. január 15. KIRE HALLGASSUNK? Az Ap. Csel. 3:1—15 versben olvasható egy sánta ember Péter apostol általi meggyógyításának a története. S amint az írás megörökítette, emiatt Péter, apostol-társával együtt börtönbe került, majd a papi főtanács elé állították őket. A kihallgatás két kérdésre szorítkozott: 1. kinek a nevében történt a gyógyítás? 2. milyen hatalommal hajtották végre azt? Mivel a kihallgatást végző főpapok magukat mindenkinél okosabbnak tartották, a gyógyítást nem Isten nyilvánvaló csodájának, hanem a gonosz szellem közreműködésének minősítették. Ugyanúgy, mint az Úr Jézus csodatételeinek idején (Márk 3:6). Nem is lehetett mást várni tőlük, hisz a főtanácsban még mindig azok a főpapok voltak a hangadók — mint Annás, És láttam szalmaszál alatt roskadókat. Mert mázsás teher könnyű, mint a kis szalmaszál — Veled! De nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet. Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám. Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván. Csak azt tudom, utam már kijelölted. Mint bízó gyermek, járhatok előtted. Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet, s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett. Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak, hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!... És ha szereteted mázsás teherrel tenné próbára ezt a gyenge vállat, segíts úgy vinni mázsás terhemet a Te erőddel, mint a szalmaszálat. T. E. Kajafás, Johannán, Sándor —, akik a Megváltót keresztre juttatták! Ők nem Jehova, hanem a sátán szolgái voltak (Jel. 2:9). A papi palást, vagy reverenda még senkit sem avat az Űr szolgájává. Mivel az eset az első Pünkösd után történt, Péter apostol immár a Szent Szellem ereje által áthevítve, megdönthetetlen érvelésű bizonyságot tett (Ap. Csel. 4:5—12). Fejükre olvasta kárhozatos bűnüket, minthogy a gyógyítás éppen annak a Názáreti Jézusnak a nevében történt: „akit ti megfeszítettetek, de akit Isten feltámasztott a halálbőr. És ez az eset ismét bizonyság Krisztus istenfiúsága mellett, mert még a földről való távozása ellenére is — ha láthatatlanul —, de köztünk van, működik és csodákat tesz! A két apostolt nem háborította fel, hogy a főtanács „írástudatlan és tanulatlan” embereknek minősítette őket (Ap. Csel. 4:13). Jól tudjuk, hogy az evangélium terjesztésének területén mindig ezek voltak előnyben az ún, „művelt”, megszerzett tudásukra sokszor oly rátarti emberekkel szemben (Mt. 11:25). Jézus nevéért azonban nem minden tanítvány képes elviselni a gúnyt, a megvetést, netán a kiközösítést. Az „alkalmazkodó típus”-ok mindig szívesen hangoztatják, a „szükség törvényt bont” — elvét. Ha netán színvallásra kényszerülnek, hamarább megalkusznak. Sokan tagadták meg az Urat karrierféltésből, emberfélelemből (Péter), vagy anyagi előnyökért (Mt 6:24). Pedig kiélezett helyzetekben a küldetésért, az elvért, oda kell áldozni az életet. Ezt viszont elárulni becstelen dolog csupán azért, hogy „mentsük az irhánkat”! Isten gyermekei számtalanszor kerülhetnek olyan dilemmába, amikor választaniuk kell: Krisztus és Béliál között (2 Kor 6:15). Ilyenkor sokan esnek a mellébeszélés, az elhallgatás, sőt olykor a hazugság bűnébe is (Luk. 22:54—62). Korunknak nagy kísértése, amikor a hívőknek egzisztenciális érdekből az igazmondás és a hazugság között kell dönteni. De hivő ember nem mondhat valótlant sem üzleti, sem társadalmi, de még önös érdekből sem! Ezt még egy korrekt vallástalan ember sem teszi meg. Ilyenkor záporoznak a „balga, élhetetlen, bigott, szerencsétlen”, stb. gúnyos megjegyzések. De kire hallgassunk: Krisztusra vagy Béliálra? Ám a hivő nemcsak ezen a téren kerülhet kísértésbe. Pál apostol igen kemény szavakat használ, amikor a galáciabelieket „balgatagoknak” (más fordításban „eszteleneknek”) nevezi (Gál. 3:1—5). Mi történt, hogy ide jutottak? Eltértek attól, Aki elhívta őket. Másokra hallgattak. Tévtanítókat fogadtak be, akik a kegyelem útjáról, a törvényére térítették az egész gyülekezetét. A „balgatagság — esztelenség” mindig akkor követhető el, amikor a meggyőződésünk nem megalapozott. Ilyenkor akár világi eszmékkel, akár vallásos tévtanításokkal szemben bizonytalanokká és engedékenyekké válunk. Nem is vesszük észre Béliál behálózó manőverét... Ezért arathatnak sikert a különböző tanok hirdetői. A történelem tanúsítja, hogy az évszázadok során egész nemzetek váltak félrevezető sátáni eszmék rabjaivá, sőt áldozataivá. Tévutakra csak ingatag, meggyőződésükben bizonytalan embereket lehet eltéríteni. A Szentírásban két kiemelkedő személy rendíthetetlen hitbizonyossága mutat követendő példát: Jób pátriárka (Jób 19:25), és Pál apostol (2 Tim. 1:12b). Mindkét vers kulcsszava a TUDOM! Ezért írja az apostol az efézusiaknak: „Ne legyünk kiskorúak, akiket ide s tova hány-vet, űz-hajt a tanításoknak akármi szele... (Ef. 4:14 — Ravasz L. fordítása). Kire hallgassunk? Való, hogy a hallgatás szükség esetén erény. De fordított esetben, cinkos semlegességgé, vagy beletörődéssé válhat. A megalkuvás az engedékenység szülőanyja. Aki a világ kegyét keresi, üdvösségét teszi kockára. Lehet, hogy környezetünk ideig-óráig békében hagy, ám a lelkiismeret rendszerint ilyenkor lép működésbe és fellép a kínzó önvád. Számtalan eset bizonyítja, hogy a megalkuvó hívőket a hitetlenek nemcsak lenézik, de megvetik! Van már tapasztalatod Isten hűségéről, ígéreteinek teljesítéséről? Ha még nincs, bízd magad maradéktalanul az Úrra, aki a prófétán keresztül üzeni: „próbáljatok meg engem” (Mai. ÚJÉVI KÉRÉS Isten erejével a mázsás teher könnyű, mint a szalmaszál — Nélküle mázsás súly a szalmaszál is. Luther Láttam, Uram! Egyik béna volt... a másik aszott, sárga... vagy nem volt lába... De a Te fényed hullt a betegágyra! Hitükkel elrejtőztek nálad. És úgy hordozták mázsás terhüket a Te erőddel, mint a szalmaszálat.
