Evangéliumi Hírnök, 1986 (78. évfolyam, 3-24. szám)

1986-03-01 / 5. szám

1986. március I. 3. oldal tések szerint a Nap-utcai, kispesti és még egy-két másik gyülekezet tagsága f°sy- * * * A LELKIPÁSZTOROK EGY­MÁSHOZ való viszonyáról Kálmán Szabolcs megismétli azt, amit hallo­másból eddig is tudtunk. Most egy szem- és fültanú közli azt, amit látott és hallott. íme néhány idézet: “Már betegesnek ható bizalmatlanság figyel­hető meg az egyházi emberek között. ” “Akik bizalommal beszéltek velem ba­jaikról és félelmeikről, egymás közt tel­jesen bizalmatlanok. "“Az egyik figyel­meztetett, hogy legyek óvatos a másik előtt, míg a másik az előzővel szemben int óvatosságra. ’’“Gyanús, ha külföldi A tétlenség bűne (Folytatás az 1. oldalról) II. A legértékesebb jótett a lelki jócsele­kedet. Az Úr Jézus szavaiból, tanításá­ból tudjuk, hogy a lélek az első. Az ítélet történetébe beleértendő az, hogy a bűn rabságában szenvedők épp úgy rászorulnak a krisztusiak vigasztaló és segítő látogatására, mint azok a szeren­csétlenek, akik az adósok börtönében ültek. A lelkibetegek épülést nyerhet­nek egy hivő bátorítása által. A visz­­szaesők, az el-elmaradozók új erőre kaphatnak, ha a gyülekezetek és az Urat szeretők biztatják. A lelki otthon nélkülieknek nyissák meg a hivők a közösség melegét. Az (Jr még istentiszteletün­ket is megítéli, ha ezzel önző módon a magunk javát és örö­mét szolgáljuk. A lelki jócselekedeteket nem helyet­tesíthetjük vallásoskodással. Istentisz­teletre járással magunknak teszünk jót. A közösségben örülünk és boldo­gok vagyunk s ezzel sokszor dicsek­szünk. De kinek teszünk jót? Az Úr még istentiszteletünket is megítéli, ha ezzel önző módon a magunk javát és örömét szolgáljuk. Az önző vallásosko­dás, lelki szolgálat, jótettek és lelki se­gítőkészség nélkül az ítéletről szóló beszéd alapján rossz cselekedetnek szá­mít. Gondolkozzunk ezen. Tudnunk kell, hogy mindnyájan fele­lősek vagyunk lelki tevékenységünkért. Az ítéletre a népek, az egyének jelen­nek meg, nem a gyülekezet. A gyüleke­segélyt kap, gyanús, ha külföldre utaz­hat. ” Ez a gyanúval telített viszony sajnos fennáll a baptista közösségben is. Er­ről otthon természetesen nem lehet be­szélni. De megírta lapunknak egyik baptista prédikátor, hogy a munkatár­si viszony főképpen a hivatalos érint­kezésre terelődött. Jelek vannak, hogy az írás-szerinti lelkiélet létezik Magyarországon, de ez az élet kisebb közösségrekre szorítko­zott, oda, ahova az Egyházügyi Hiva­talt kiszolgáló vallásos vezetők hatal­ma nem ér le. Ezek a lelki közösségek a jövő csíráit hordozzák és amikor eljön a “tavasz”, kifognak virágzani. zet nem kerül ítéletre, de mi személy szerint felelősek vagyunk. III. Meglepő és biztató tény az, hogy az Úr által említett jócselekedetek végzése könnyű. Nem kíván különleges tehetsé­get, nem kell hozzá diploma, nem kerül pénzbe. Eszerint a felmentő íté­let, az üdv honába jutás mindenki előtt lehetséges. Mindenki képes valami jót tenni. Ezzel a megállapítással nem azt mondjuk, hogy az üdvösséget ki lehet munkálni, vagy érdemelni jócselekede­tekkel. A jó tettek az Úr Jézus üdvözí­tő erejébe vettett hit gyümölcsei. Hit­bizonyítékok. Krisztus követői a “hiszek Uram” vallomást megtoldják “teszek Uram ” ígérettel. így bi­zonyítják hitüket. Jakab apostol ezt az igazságot így fejezi ki: “Azonképpen a hit is, ha csele­kedetei nincsenek, megholt önmagá­ban” (2:17). A Krisztusba vetett hit élő, munkás hit. Nem szájvallomás, ha­nem tettekben való megnyilvánulás. Krisztus követői a “hiszek Uram” val­lomást megtoldják “teszek Uram” ígé­rettel. így bizonyítják hitüket. Ide tartozik egy másik komoly figyel­meztetés Jakab apostoltól, amely intés tökéletesen egyezik az Úr Jézusnak az ítéletről szóló tanításával. Ez az inte­lem így hangzik: “Aki pedig tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak” (4:17). “Vajon hol, mely oldalon Fogsz te állni egykoron?” _ jj. Kaliforniai konvenció 1986-ban konvenciónkat az alhamb­­rai gyülekezet látja vendégül. Alhamb­ra nagy Los Angeles egyik városa. Sok, drága emlék fűzi amerikai ma­gyar baptista népünket ehhez a gyüle­kezethez. Ezeket az áldott emlékeket fogják felidézni a konvenciói napok július 17—20 között. Szép, kedves testvéri együttlétre számítunk. A konvenció fogadásában segédke­zik a másik Los Angeles-i baptista kö­zösség, a Santa Monicában működő Bibliai Gyülekezet. Hívjuk szeretettel magyar baptista testvéreinket erre a találkozóra. A re­pülő útján érkezők a mai árakhoz ké­pest olcsón utazhatnak, ha a jegyeket jó előre, legalább 40 nappal az utazás előtt megrendelik. Jövetelükről értesítsék az alábbi kö­zölt telefonszámokon elérhető testvé­reket: Utazás és szállítás intézők: Sipos Imre Tel.: (213) 802-2089 Takács Rozália Tel.: (213) 221-7737 Varga András Tel.: (818) 363-0890 Az érkezés helyéről és idejéről ezek a testvérek értesítendők. Szállásolás intézők: Nancy és István Malis Tel.: (714) 946-3572 Lidia és Kálmán Mátyás Tel.: (714) 794-7224 Lakosi Erzsébet Tel.: (818) 308-1541 Korai jegy vét ellel (40—60 nap­pal az utazás előtt) kedvezményes áron lehet repülni. OL VASÓINK ÍRJÁK “Az Evangéliumi Hírnök írásai az óhazai magyar nép 99%-ának az igazi érzelmeit szólaltatja meg. Azoknak a hangja, akiknek ma otthon szavuk nincs.” * Egy óhazai testvérünk írja: “Az Új­évben naponkénti áhítatunkat a Hi­szek Uram alapján tartjuk, s így még közelebbi kapcsolatba kerülünk az Úr­ral.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom