Evangéliumi Hírnök, 1983 (75. évfolyam, 2-24. szám)
1983-11-15 / 22. szám
1983. november 15. 3. oldal Fussunk az élet koronájáért is, ha a közösségben az angol nyelvet használják. Ennek a kérdésnek a megoldásához az amerikai és kanadai maroknyi magyar baptista hivők összefogására és nem szétforgácsolására van szükség. Széthúzás helyett az erők összevonására kellene törekedni. * * * A TANULSÁG LELKI SZEMPONTBÓL az, hogy a régi jó magyar mondást alkalmazni kell a misszió munkánkra ekképpen: “Nyelvében él a misszió!" Melyik nyelvben? Abban a nyelvben, amit gyermekeink megértenek és szívesen hallgatnak. Tegyük az első dolgot első helyre. Ne használjuk a missziót a magyarosításra és ne áldozzuk fel gyermekeink lelki jövőjét a magyar nyelv miatt, bármilyen kedves is ez a nyelv nekünk. A lélek jövője és üdve legyen a főcél. Amikor politikai és nemzeti érdekből egy valláson kívül álló csoport úgy érzi, hogy magasabb cél érdekében alkalmazkodniok kell és nem szabad megrögzötten egy módhoz ragaszkodni, akkor mennyivel inkább kell nekünk felvilágosodott keresztyéneknek a legmagasabb cél, utódaink megmentése és megtartása érdekében, gyülekezeteink fennmaradásáért bölcseknek lennünk, az Úr szavára hallgatnunk és a másodrendű ügyet második helyre tennünk. MILY JOGGAL MONDHATOM? Mert e földi életet Isten úgy állította be, hogy virágzás után jut az enyészetbe. Ha nekem nem tetszik, mily joggal mondhatom: Uram, ne őszítsd meg az én ifjúságom! Nincs beleszólásom Annak az ügyébe Ki engem belefoglalt végtelen tervébe ... De kérdést tehetek fel az én Atyámnak s tán mii'jó év után ad rá nékem választ: Várjak türelemmel, hittel reménykedjem s a várakozástól el ne hagyjon kedvem. “Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásában tusakodik, mindenben magatűrtető, azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. En azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos: hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. ” (I Kor. 9:24-27) Sok évszázad telt már el, amióta az emberek versenyszerűen futnak. Hatalmas világversenyek, olimpiai játékok különböző távú futóversenyeinek lehetünk napjainkban is szemtanúi. Már Pál apostol idejében is nagy versenyszám volt a futás. Minden versenyző előtt egyetlen cél lebegett: elsőnek befutni a célba, mert csak az első nyerte el a győztesnek kijáró koszorút. Ezért a versenyzőnek nemcsak sokat kellett edzeni, hanem szigorú önmegtartóztató életet kellett élni. Ma is a hivatalos versenyzőnek sok kényelmi és élvezeti dolgokról kell lemondania, ami komoly önfegyelmet, önmegtagadást követel meg. Régen is, ma is valamilyen jutalom elnyeréséért futottak és futnak. Mi ma a jutalom? Egy csúcs elérése után, az aranyérem és az ezzel járó pénz és dicsőség. Nagy élmény még látni is az ilyet. De ez olyan kincs, amit nem lehet a mennybe vinni, mint itt marad a halál után. A cél egy szalag átszakítása, egy országos-, világ- vagy olimpiai csúcs megdöntése. Nem véletlenül hozza az apostol ezt a példát minden ember elé. “Mindnyájan futunk” — írja. Az élet egy nagy versenypályához hasonlít. Mindnyájan versenyzők vagyunk. Minden versenyen szigorú szabályok biztosítják a verseny tisztaság. Egy helyen azt írja az Ige, hogy aki nem szabályszerűen küzd, az nem koronáztatik meg. Aki úgy akar előretörni az életben, meg a gyülekezetben is, hogy másokat könyökkel ellök, vagy elgáncsol, vagy félelmet keltő magatartásával elriaszt, távol tart a szolgálattól, az szabálytalanul küzd és kizárják a versenyből odafent. Tanuljuk meg ebből az igéből, hogy előnyt az élet különböző küzdőterén ne mások megkárosításával, félretolásával, kiszorításával szerezzünk. A pályafutásban teljes erőbevetéssel kell küzdeni, de szabályszerűen. Az apostol biztosra futott. Lelki szemünkkel mindig látni kell a célt, az örökéletet. Odáig kell futni, félúton nem megállni. Milyen borzasztó, ha valaki például néhány méterrel a cél előtt elbukik és nem nyer jutalmat. Kinek-kinek különböző hosszúságú az életpályája, a lényeg: a célig kell futni. Ezen a pályán nem lehet alkudozni test és vérrel. A test megsanyargatása nem azt jelenti, hogy naponta szöges ostorral megveretem magamat, hanem a bűnös kívánságoknak minden tőlem telhető erővel igyekszem ellenállni, s ha ezt teszem, Isten megadja a még szükséges többi erőt ahhoz, hogy megőrizzem testem tisztán, mint Isten szent templomát. Ez sokszor nehéz, és küzdelmes feladat, minden nap edzeni kell benne magunkat. Pál így biztatja Timóteust: “Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattál” (I. Tim. 6:12). A Zsidókhoz írt levél 12. részében ez áll: “Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért, nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid. 12:1—2). Judás apostol így írt: “Tusakodjatok a hitért.” Péter apostol a következőképpen buzdít: “Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek” (I. Péter 2:11). “És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadhatatlan koronáját” (I. Péter 5:4). Mit ad Jézus Krisztus a győzőnek? “Romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökséget, amely a mennyben van fenntartva számunkra” (I. Péter 1:4). A fizikai, testi erőnlét, jó kondíció fenntartása fontos, egészséges a szervezet számára, de nem elsődleges az Ige szerint; “...Mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, meglővén benne a jelenvaló és a jövendő életnek ígérete”(I. Tim. 4:8). Ez az ígéret mindenkinek szól. Pál így som-
