Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)

1981-02-15 / 4. szám

6. oldal ________________________________________1981. február 15. adott nekünk a Magyarországi Bap­tista testvériségnek is. Az Úr adta nékünk, miután elhívta őt az üdvös­ségre és méltatta őt arra a szolgá­latra, amelyet Isten kegyelméből szívének utolsó dobbanásáig végzett. — Mint a gyászjelentésen olvashat­tuk, így valljuk mi is: “imé sokakat oktattál, megfáradó« kezeket meg­erősítetted, a tántorgót a te beszé­deid fenntartottak és a reszkető tér­deket megerősítetted. Baranyay Mihály testvért az Egy­ház Ura hívta el és méltatta a lelki­pásztori szolgálatra. Ebben a szolgá­latban azt tartotta a legfontosabb­nak ő, hogy a jó Pásztor nyomdokai­ba lépve keresse és visszavezethesse Istenhez azokat, akik Tőle elszakad­tak. Nagyon vigyázott a mi testvé­rünk és nagy gondot fordított arra is, hogy ebben a szolgálatban mél­tatlanná ne váljon. Gondot viselt ön­magára és az egész nyájra, amelynek táplálására és gondozására a Szent Lélek vezetését kérte. Elköltözött testvérünk Istentől rendelt tanító volt. Az Úrtól kapott tálentumait maradék nélkül kama­toztatta. Fáradhatatlan volt a szol­gálatban. — Amikor az aktív szol­gálatot — testi erőtlensége miatt — le kellett tennie, még nagyobb ak­tivitással vetette bele magát, a lelki eszközökkel való munkálkodásba. Ezek között állt első helyen az ő éle­tében az imádság szolgálata, ame­lyet hűségesen folytatott szíve utolsó dobbanásáig. Elköltözött testvérünk életének utolsó szakasza is tanítás volt szá­munkra, mert nemcsak a tudomány eszközeivel tanított, hanem életpél­dája által is. Isten akaratában megnyugodva, türelemmel felövezett derékkal, útra készen várta az Úr hazahívó szavát. És amikor már érezte, hogy nem sokáig fog dobogni elfáradt szíve, jól érthetően ezt suttogta: Bevégeztem földi küldetésemet, jelentkezem az Úr előtt az újabb szolgálatra. * Dobner Béla lelkipásztor testvér beszéde (Malakiás próféta 2:6,7): Elbúcsúzunk egy rövid időre Ba­ranyay Mihály testvértől, a Budapest József utcai gyülekezet hűséges tag­jától, hogy majd a Krisztusban vetett hitünk valóra válik és mi is elme­gyünk e múlandó létből a minden földiek útján az üdvösség honába, hogy örökké együtt legyünk, megtar­tó Istenünkkel és mindazokkal, akik Jézus Krisztus váltsága által az üd­vösség hajlékába megérkeztek. Valamikor, mintegy 25 évvel ez­előtt a Baptista Teológiai Szeminá­riumban az ő igazgatósága alatt ta­nítványa voltam. Földi életének utolsó három esztendejében pedig lelkipásztorként emlegetett hűséges tanítom. Ebben az órában is, ami­kor itt állok sírhantja mellett bú­csúzni a gyülekezetünk nevében is a viszontlátásig, lelkemben visszhang­zik az ő tanítása és azok közül ez a mondat tör most elő: “Nem Mózes volt nagy, hanem Isten volt nagy Mózesben, aki megpróbált engedel­meskedni az Úrnak.” Amikor elkerülhetetlennek lát­szik, hogy egy hivő ember sírjánál, megtett földi útjáról, szolgálatáról beszéljünk, ebben a lelkületben te­hetjük: milyen nagy volt Isten ke­gyelme, hogy elköltözött testvérün­ket alkalmassá tehette arra, amit Is­ten országa felépítéséért az ő Urának dicsőségére cselekedett. Magasztaljuk hát Isten nevét, aki megtért, alázatos, engedelmes em­bereket kiválaszthatott az ő szolgá­latára és használhatott az Úr Jézus Krisztus megmentést hirdető evan­géliumának hirdetésére. Isten kegyelméből Baranyay Mi­hály lelkipásztor és tanár szájában igaz tanítás volt. Ezt az igaz tanítást a Mindenható Igaz Istentől vette. Nekünk is azt tanította, hogy kérjük el Istentől a mondanivalót, akkor nem történik hiba a tanításban. Az igaz tanítást elsősorban még ma is Isten szolgáinak a térdeiken kell el­kérniük és azután a tudomány és a segédanyagok — mondta. Minden­nél előbbre való az Úrral való jó viszony, a rendezett viszony. — Isten kegyelméből Baranyay Mihály lelki­­pásztornak és tanárnak nem volt ál­nokság az ajkán. Kettősségtől, két­féleképpen érthető beszédtől óvako­dott. Egyenes szívű és egy útú ember volt. Ragaszkodott a jézusi “igen”­­hez és “nem”-hez. Ebben is szeretett volna az általa olyan nagyon tisztelt és szeretett Úr Jézus Krisztushoz ha­sonlítani, akiről azt olvassuk, hogy álnokság nem találtatott a szájában. Isten Baranyay Mihály lelkipász­torhoz és tanárhoz való irgalmas­ságát abban is megmutatta, hogy békességben és becsületesen élt Isten előtt és az emberek között. Amikor sokan elveszítették a külső és a belső békességüket, ő — amennyiben ez tőle tellett és amennyiben ez meg­váltott hivő életén állt — vigyázta és őrizte az Úrtól nyert békességet és megmaradt becsületesnek. Nem fu­tott a lehetőségek idején sem a mu­­landók után. — Isten kiválasztó ke­gyelmének megbízásából Baranyay Mihály tanár és lelkipásztor sokakat megtérített a bűnből. Nevelői szol­gálata volt küldetésének egyik része, de feladatának jelentős területe volt: a bűnösök megtérésre hívása. Lelki­pásztori szolgálata földi útjának vé­géig kísérte. Mint nyugalmazott lel­kipásztor is fáradhatatlanul dolgo­zott. Akikkel találkozott, beszélgetés során nem mulasztotta el lehetőleg egy embertől sem megkérdezni, hogy lelkileg hogy van? Döntött-e már az Úr Jézus mellett?! És ezt kö­vetkezetesen és mindhaláláig Isten­től kapott megbízatásként végezte. November első vasárnapjának dél­utáni úrvacsorái istentiszteletén, fel­szólalt és az egész gyülekezetünket az Úr iránti hűségre buzdította és azt kérdezte: “ha vannak itt olyanok, akik még nem döntöttek az Úr Jézus mellett, ne várakoztassák az Urat! Döntsenek!’’ A seregek Urának követe volt ő. Valamelyest ismerve igehirdetésének megbízatását, el kell itt mondanom, hogy minden prédikációjában visz­­szatért a megtérésre hívó üzenet. Hívta az eltévelyedetteket Jézus ne­vében, hívta a bűnösöket, a bűnbo­csánatot és kegyelmet adó Úr Jézus Krisztushoz. Azon kevesek közé tar­tozott, akik nem szégyelték döntésre szólítani a tétovázókat és a bizonyta­lanokat. — Ezért friss sírhantjánál hirdetnem kell e rövid búcsúbeszéd­nek befejezésként az Úr Jézus nevé­­ven mindenkinek és ezen belül kü­lönösen szeretteinek, családtagjai­nak az Úr Jézus szavával, Istenhez küldött könyörgését: Atyám! Azt akarom, hogy akiket nékem adtál ott legyenek énvelem, ahol én vagyok, Tenálad, hazahívó mennyei Atyám. A másik ember számára, aki előttem kiönti a szívét, csak akkor lehetek az a megértő „te", akit keres, ha magam is találtam valakit, aki megért és aki megszabadított az „én"-magányossá­gomból. Más embert csak akkor tudok szeretni, ha engem is szeret valaki. Mást csak akkor tudok vezetni, ha én is vezetés alatt vagyok. Másnak csak ak­kor lehetek támasz, ha nekem is van tá­maszom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom